Barion Pixel TASZ | Tájékoztatás az EP képviselőinek

Tájékoztatás az EP képviselőinek

Az Európai Parlament október 21-i plenáris ülésének egyik témája Magyarország lesz: „Democracy, rule of law and fundamental rights in Hungary„.
A TASZ kiemelt jelentőséget tulajdonít annak, hogy a magyar demokráciával és joguralommal, valamint a szabadságjogok magyarországi helyzetével kapcsolatos minden értékelés, ami a közvéleményben, a médiában, vagy a képviseleti szervekben megfogalmazódik, a lehető legszélesebb körű és szakmailag megalapozott információkon alapuljon. Ennek érdekében – másokkal együtt – évek óra készítünk az országban zajló közjogi folyamatokról elemzéseket. Legutóbb a Magyar Helsinki Bizottsággal, az Eötvös Károly Intézettel és a Transparency International-lel közösen készítettük el a kormánykritikus civileket ért állami támadások kronológiáját, amit most az EP képviselőinek is elküldünk, hogy a Magyarországról szóló vitájuk során minél több megfontolást érvényesíthessenek.

A kronológia angol nyelven és két változatban is elérhető: a rövid itt, míg a részletes itt található (.pdf).

 

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.