Barion Pixel TASZ | Találkozó az Országos Bírósági Hivatal vezetőjével

Találkozó az Országos Bírósági Hivatal vezetőjével

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért képviselői a mai napon találkoztak az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökével, dr. Handó Tündével, hogy megvitassák a három jogvédő szervezetnek a módosított bírósági törvények bírálatát tartalmazó elemzését.

Az OBH elnöke által kezdeményezett megbeszélésen a jogvédők jelezték, hogy a jogalkotónak címzett kritikájukat változatlanul érvényesnek tartják, és úgy gondolják, hogy a jelenlegi jogszabályi háttér továbbra sem tartalmazza a bíróságok függetlenségét és az eljárások tisztességességét megfelelően biztosító garanciákat. Az OBH elnöke hangsúlyozta, hogy ő a meglévő jogszabályi keretek között kívánja feladatát a lehető legjobban ellátni, és ehhez keres együttműködő partnereket.

A felek a legrészletesebben az ügyek más bírósághoz való áthelyezésének lehetőségét vitatták meg. A jogvédő szervezetek az intézménnyel kapcsolatos alapjogi aggályokra – a törvényes bírósághoz való jog, illetve a fegyverek egyenlősége sérelmének lehetőségére – hívták fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy a törvény az OBH elnöke számára csupán lehetőséget biztosít – és nem kötelezettséget keletkeztet – az ügyek áthelyezésére. Az OBH elnöke jelezte, hogy mivel valamennyi magyar bírót függetlennek és pártatlannak tartja, a kérdésben a bírósági szervezetrendszer működőképességének tulajdonít elsődleges jelentőséget, és a továbbiakban is ezt a szempontot kívánja érvényesíteni az áthelyezéssel kapcsolatos döntéseiben.

A megbeszélésen az álláspontok kevés kérdésben közeledtek, a jogvédő szervezetek mindazonáltal pozitívnak tartják dr. Handó Tünde azon kezdeményezését, hogy a bírálatok kapcsán felmerülő kérdéseket az érintettek személyes megbeszélés keretében, a nézeteiket részletesen kifejtve próbálják meg tisztázni.

 

2012. október 3.

Eötvös Károly Intézet

Magyar Helsinki Bizottság

Társaság a Szabadságjogokért

 

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.