Barion Pixel TASZ | TASZ SIKER: Precedens értékű ítéletben mondta ki a Kúria, hogy a szülő nők lelki egészsége is fontos

TASZ SIKER: Precedens értékű ítéletben mondta ki a Kúria, hogy a szülő nők lelki egészsége is fontos

A Kúria is igazad adott annak a TASZ által képviselt anyának, aki azért perelte be a Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetet, mert elaltatták őt a császármetszéshez anélkül, hogy erről előzetesen megfelelően tájékoztatták volna.

Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyfele, Mónika öt éve császármetszéssel hozta világra a kislányát. Már a műtőasztalon feküdt, és akkor is csak véletlenül tudta meg, hogy el fogják altatni. A döntésnek volt orvosi oka, egy korábbi betegség miatt Mónika számára kockázatos lett volna a helyi érzéstelenítés. De azzal, hogy erről nem tájékoztatták megfelelően, úgy, hogy vissza is tudjon kérdezni, és legyen ideje felkészülni, komoly traumát okoztak neki.

Mónika (aki ebben a videóban maga meséli el a történetét)  emiatt először a kórháznál tett panaszt, de mivel ezt lesöpörték az asztalról, a TASZ segítségével bíróságra vitte az ügyet.

16x9

Az ügy azért került a Kúriára, mert a kórház nem fogadta el a jogerős ítéletet, amelyben a Fővárosi Ítélőtábla már kimondta, hogy a kórház megsértette a nő tájékoztatáshoz való jogát.

Végül a Kúria is kimondta, hogy a nem megfelelő tájékoztatással a Dél-pesti Centrumkórház megsértette Mónika lelki egészséghez fűződő személyiségi jogát, és 100 ezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte a kórházat.

„Ez az ügy azért fontos, mert a Kúria is megerősítette, hogy a kismamáknak akkor is joguk van a megfelelő tájékoztatáshoz, ha egy beavatkozás elkerülhetetlen és az nem utasítható vissza. Ráadásul ez már a második olyan TASZ-győzelem a bíróságok előtt, amely felhívja a figyelmet arra, hogy a szülészeten a kismamák és a születendő gyermekeik fizikai egészsége mellett a lelki egészségükért is felelnie kell a kórháznak” – emelte ki Bodrogi Bea, a TASZ ügyvédje.

A TASZ képviselte Henit is, aki amiatt indított pert, és nyert a hazai bíróságok előtt, mert indokolatlanul elszakították őt a szülés után az újszülött gyermekétől.

A TASZ hisz abban, hogy az édesanyák és a kisbabáik érdekét is az szolgálja leginkább, ha a lehető legnyugodtabb és legbiztonságosabb körülményeket biztosítják számukra a szüléshez. A jogvédő szervezet célja, hogy minden nő tisztában legyen azzal, milyen jogai vannak, és ezeket érvényesíteni is tudja a szülészeten.

Az erről szóló online tájékoztatójukkal már hatezer embernek segítettek.

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.