Tiltakozunk a hajléktalanság büntetése ellen

Nyílt levélben kértük nyolc másik civil szervezettel együtt Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a közterületen élés szabálysértéssé nyilvánítását lehetővé tevő törvényjavaslatát vonja vissza, és tegye meg a szükséges lépéseket az emberhez méltó lakhatást lehetővé tevő kezdeményezések támogatásáért.

A Belügyminiszter által benyújtott, a szabálysértési törvényt módosító javaslat (a továbbiakban: Javaslat) felhatalmazást adna az önkormányzatoknak arra, hogy meghatározott területeken tiltsák a köztérületen való életvitelszerű tartózkodást, így akár elzárással legyen büntethető az, aki utcán alszik. Határozott álláspontunk szerint a Javaslat koncepciója nemcsak az érintett személyek alapvető jogait sérti, de a hajléktalanság kezelésével kapcsolatos szakmai álláspontokkal is szembe megy. 2013. március 1-jén fejezte ki aggodalmát az európai hajléktalanellátó szervezeteket tömörítő, FEANTSA „a magyar kormány azon erőfeszítései miatt, hogy azokat a hajléktalan embereket, akik nem találnak szállást, bírásággal és szabadságvesztéssel büntessék”.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az Alkotmánybíróság 38/2012. (XI. 14.) számú határozatában megállapította, az emberi méltósághoz való joggal összeegyezhetetlen a közterületen élés szabálysértéssé nyilvánítása. Az AB kimondta, hogy „a hajléktalanság szociális probléma, amit az államnak a szociális igazgatás, a szociális ellátás eszközeivel és nem büntetéssel kell kezelnie. Az Alaptörvény II. cikkében szabályozott emberi méltóság védelmével összeegyeztethetetlen önmagában azért társadalomra veszélyesnek minősíteni és büntetni azokat, akik lakhatásukat valamely okból elvesztették és ezért kényszerűségből a közterületen élnek, de ezzel mások jogait nem sértik, kárt nem okoznak, más jogellenes cselekményt nem követnek el.” Álláspontunk szerint az emberi méltósághoz való jog sérelme attól függetlenül megvalósul, hogy azt az Alaptörvény teszi lehetővé. Ugyanis semmilyen politikai szervnek, így az Országgyűlésnek sincs felhatalmazása arra, hogy az Alkotmánybíróság által emberi jogot sértőnek minősített szabályt vezessen be.

Álláspontunk szerint a hajléktalanság kriminalizációja alapjogsértő és elfogadhatatlan. Nyílt levelünkben arra is felhívtuk Pintér Sándor belügyminiszter figyelmét, hogy a hajléktalanság kezelésének van szakmailag megalapozott, az emberi jogokat tiszteletben tartó formája.

A Szabálysértési törvény módosításáról szóló javaslatunkat itt olvashatja el.

A nyílt levelet az alábbi civil szervezetek jegyzik:

A Város Mindenkié csoport

Eötvös Károly Közpolitikai Intézet

Európai Roma Jogok Központja Alapítvány

Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek

Magyar Helsinki Bizottság

Németh László – egyéni aláíró

Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület

Patriarchátust Ellenzők Társasága

Társaság a Szabadságjogokért

Tízek Társasága

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Az együttélés csapdái: ötvenöt helyi szociális rendeletet támadtunk meg

Elterjedt gyakorlat, hogy a helyi önkormányzatok annak fejében adnak különböző szociális támogatásokat, hogy kikötik: az igénylőnek legyen tiszta az udvara, rendes a háza. Pedig erre 2015 óta nincs törvényi felhatalmazás. Egészen abszurd részletszabályokat is találtunk. Az illetékes kormányhivatalokhoz fordultunk.

Győzött a jog a kiszorítós rendeletek felett

A Kúria múlt heti döntése megerősítette, hogy jogellenesek és diszkriminatívak azok a helyi önkormányzati rendeletek, amelyek a 2014-es alapjogsértő miskolci lakásrendelet-módosításra reagálva próbálják távoltartani a megyeszékhelyről elüldözni kívánt szegényeket. Az utolsó ilyen rendeletet novemberben helyezik hatályon kívül.

Figyelmeztetést kaptak a Kocsis Máté irodájában ülősztrájkolók

Tavaly novemberben a hajléktalan emberek kriminalizációja ellen fellépő aktivisták már kifogytak a hagyományos eszközökből, mert szavaik rendre süket fülekre találtak. Így a kriminalizáció szimbolikus figurájává vált Kocsis Máté, hajléktalanügyi referens, polgármester és országgyűlési képviselő irodájában a földön ülve, némán, az önkormányzati munkát nem zavarva tiltakoztak. Az ellenük indult szabálysértési ügyekben ma tartották az első tárgyalást.