Üdvözöljük az Európai Bizottság lépését a jogsértő civilellenes törvénnyel szemben
Több mint fél éve nem tesz semmit a magyar kormány azért, hogy betartsa azt az ítéletet, amit az Európai Unió Bírósága (EUB) a civilellenes törvénnyel szemben hozott, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ezért üdvözli, hogy az Európai Bizottság új eljárást indít az ügyben. Van olyan szervezet, amely támogatástól esett el az uniós jogot sértő törvény miatt.
A hazai civil szféra a civilellenes törvény négy évvel ezelőtti elfogadása óta hangoztatta, hogy a jogszabály megbélyegző, káros és az uniós joggal ellentétes. Ezt megerősítette tavaly júniusban az EUB is: a luxembourgi testület szerint a „külföldről támogatott” szervezeteket orosz mintára kipécéző törvény sérti egyebek mellett az egyesülés szabadságát, és alkalmas arra, hogy aláássa a civil szervezetek iránti bizalmat.
A magyar kormány az ítélet ellenére sem tett semmit a jogsértőnek ítélt jogszabály hatályon kívül helyezéséért. Ez nemcsak azért problémás, mert ezzel semmibe vette az uniós jogot és erodálja az EU-n belüli jogbiztonságot, hanem azért is, mert van olyan szervezet, amelynek konkrét kárt okozott a jogsértő törvény: a pécsi Emberség Erejével Alapítvány azért nem kaphatott támogatást nyertes pályázata ellenére, mert az EUB döntésére fittyet hányva kérték rajta számon a jogsértő civilellenes törvény betartását.
Csütörtöki sajtóértesülés szerint az Európai Bizottság felszólítja a magyar kormányt az ítélet betartására, és elindítja az újabb kötelezettségszegési eljárást az ügyben. „Üdvözöljük a döntést, mert több mint fél év eltelt azóta, hogy az Európai Unió Bírósága jogsértőnek ítélte a civilellenes törvényt, a magyar kormány pedig semmit nem tett a jogsértés felszámolására” – mondta Kapronczay Stefánia, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvezető igazgatója.