Wirth Zsuzsa: Lebetegedett a felsőoktatás - A Bologna-rendszer három éve

Lenyomják a diákok torkán

„Három év után egy teljesen értéktelen papírt fogunk kapni” – foglalta össze a történelem alapszak értelmét egy elsőéves hallgató az ELTE főépületének folyosóján. A jegybeírásra váró, folyosókon ácsorgó diákok – történelem és magyar szakosok – többsége arra panaszkodott, hogy a hároméves tananyagot rosszul állították össze, és túlságosan zsúfolt az órarend. Az utolsó félévben sokuknak még tucatnyi órára kell járnia, miközben diplomamunkát is kell írnia, és készülnie kell a mesterszakos felvételire. „Mesterszakra csak akkor kerülsz be, ha magadtól készülsz fel rá” – mondta egyikük.

Az alapszak és a mesterszak kifejezések csupán három éve jelentek meg a magyar felsőoktatásban – ekkor vezették be az Európában kidolgozott új felsőoktatást, a Bologna-rendszert. Az új típusú képzés egy csapásra eltörölte az egyetemi és főiskolai papírok közötti eddigi különbségeket, felforgatta az évtizedek alatt bejáratott tanmenetet. Szinte minden magyar egyetemen és főiskolán elindult a kétszintű oktatás, vagyis a három év után papírt adó alapszakos képzés, amelyet a kétéves mesterképzés követ. A cél, hogy a jövőben használható, gyakorlati képzést adó és mindenütt elfogadott diplomát adjanak a hallgatók tízezreinek a kezébe. (A rendszerről bővebben lásd A Bologna-vízió című keretes írásunkat.)

Az új rendszer kísérleti alanyai az idén diplomázó első alapszakos hallgatók, akik a bevezetés körüli problémák összes következményét viselik majd. Az egyik ELTE-s hallgató úgy érzi, sok tanár „eleve úgy állt hozzá, hogy meg fog bukni ez a rendszer”. Az oktatók néha utaltak rá, hogy tiltakoztak a meggyökeresedett egyetemi rendszer átalakítása ellen, és emiatt sokszor érződött, hogy „dacból tanítanak” – mondta a végzős történelem szakos fiú.

„Beteg dolognak tűnt, hogy hároméves lesz a bölcsész képzés, hiszen ez nem jogosít semmire, de senki nem hallgatott ránk” – mondta a bölcsészkar egyik, névtelenséget kérő munkatársa. „Sokkal képzetlenebb emberek kerülnek majd ki az egyetemről, ez a rendszer szakbarbárrá teszi őket.” És mivel – részben az évek óta alacsony ponthatárok miatt – a hallgatók tudása is egyre gyengébb, az alapszakos diákoknak számára az elvárások szerinte sokkal kisebbek, „a tanárok is úgy érzik, hogy nincs értelme szivatni őket”.

„Ez egy olyan történelem diploma lesz, amivel nem lehet tanítani. Nincs olyan szakma, amihez kifejezetten ilyen papírra lenne szükség. Ez a végzettség nagyjából egy emelt szintű érettségivel ér fel” – jelentette ki Németh György, az ELTE ókor tanszékének vezetője, aki részt vett az új tanterv kidolgozásában, amelyet az indulás előtt el kellett ismertetni a Magyar Akreditációs Bizottsággal (MAB). Akkoriban állandóan változtak a minisztérium elvárásai, ezért sokszor újra kellett csinálni az egészet – emlékezett vissza. A munkát nehezítette, hogy a tanároknak fogalmuk sem volt, hogy miről fog szólni az alapképzés három évét követő mesterképzés. „Ennek egyenes következménye volt, hogy az öt év anyagát belenyomtuk az első három évbe, ezt nyomjuk le a diákok torkán” – mondta a tanszékvezető.

Rossz szájízzel

Miközben az ország legnépszerűbb karának számító ELTE bölcsészkarán alapvetően a minőségi oktatás jövőjét féltik, egészen más problémákkal kell megküzdenie a vidéki főiskoláknak, amelyek az új rendszerben – ahogy egy bajai fakultásvezető fogalmazott – „abszolút hátrányba kerültek”. Ezeknek az iskoláknak elvileg éppen ugyan olyan követelmények alapján kellett átállniuk az új rendszerre, mint a nagy egyetemeknek, a konkurenciaharcokban pedig sokszor alulmaradtak. A hallgatókat sok vidéki főiskolai szakra szinte vadászni kell – a MAB szerint ezzel a problémával kell szembenéznie a tanárképző főiskolákon kívül Szombathely, Eger, Baja, Gyöngyös, Nyíregyháza iskoláinak. Több intézmény a fennmaradásért küzd.
A Nyíregyházi Főiskolán (NYF) – amelynek a közelség miatt például a Miskolci Egyetemmel is fel kell vennie a versenyt – több szakon attól tartottak, hogy az egyetemek versenye miatt nem kapnak meg minden szakindítási engedélyt a MAB-tól – mondta az [origo]-nak Szabó Antal, a NYF Tanárképző Intézetének igazgatója. Néhány tanári szakon – melyet az új rendszerben a mesterképzés szintjére emeltek – valóban nem sikerült az akkreditáció, például a testnevelésen vagy az informatikán. „A földrajznál egy évig húzódott az elbírálás, de végül elvetették. Ez rossz szájízt adott” – mondta Szabó.

„Régen biztosan tudtuk, hogy az elsős főiskolások négy évig itt lesznek, most viszont izgulni kell, hogy az alapszakokon lesz-e elég gyerek, és tovább jön-e mesterszakra” – fogalmazott. A tanároknak azzal kell szembenézniük, hogy egyes szakokra alig akad hallgató, márpedig „nincs szükség nyolc tanárra ahhoz, hogy tíznél kevesebb hallgatót oktassunk három évfolyamon”. Az állásukat féltő tanárok Szabó szerint változóan tudtak alkalmazkodni az új rendszerhez, de a kezdeti tiltakozás mára „csendes morgolódássá” alakult.

Nem sokra tartják az újat

Az egyetemeken és főiskolákon kedvetlenül vagy épp hangosan tiltakozva vágtak neki a tanárok a bizonytalan új oktatásnak, az ellenséges hangulat három év elteltével apátiává változott – ez derült ki azokból a beszélgetésekből, amelyet számos főiskola és egyetem vezetőivel és tanáraival folytattunk. Az új típusú képzés – amely vállaltan tömegoktatás – nem igazán tanárbarát, a nagyobb óraszámok és a hallgatók nagy száma mellett (erről lásd „Istenverte fejpénz” című keretesünket) szemléletváltást is megkövetelne.

A változásokat könnyebben viselik azok, akik feladatként élik meg, és van bennük energia – mondta Laczik Mária, az NYF orosz tanszékének nyugdíj előtt álló tanára. „Teljesen más megközelítés kell, és máshogyan kell tanítani a hallgatókat is” – jelentette ki. Ő maga szeret tanítani, ezért azt mondta, nem okozott neki traumát a változás.

Az idős tanárok közül azonban sokaknak nehéz a váltás – akár az új szemléletű képzésre, akár a régi elitképzésről a tömegképzésre. Németh György, az ELTE tanszékvezetője szerint az idősebbek közül sokan azt várják, hogy nyugdíjba mehessenek, mert már nem tudnak vagy nem akarnak beletanulni az új feladatokba. „Sokan nem tudják beírni a jegyet az ETR-be [a számítógépes rendszerbe] sem” – mondott egy példát.

„A fiatalabb tanároknak ez könnyebb, mert ők már a tömeghez szoktak hozzá, de az ilyen magamfajta régimódi figuráknak ezt külön meg kell tanulni” – mondta Fojtik János, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) marketing tanszékének tanára a hallgatók számának megugrására utalva. Bár a diákok még a kilencvenes években kezdték elárasztani az azelőtt családias hangulatú egyetemi szakokat (lásd keretesünket), Fojtik János szerint a kétszintű képzés elindítása óta még nagyobb létszámúak az évfolyamaik. Ma már háromszáznál is több hallgató jár egy-egy évfolyamra – mondta a tanár, aki 1976 óta oktat a PTE-n.

Néha érezhető az is, hogy az alapképzést nem sokra tartják az egyetemi tanárok – mondta Fojtik, aki egyébként hisz a Bologna-rendszerben. Van olyan professzor, aki kijelentette, hogy alapszakosokat nem tanít, és „vannak olyan kollégáim, akik a mai napig főiskolai szaknak hívják az alapszakot. És ilyenkor mindig ki kell javítani őket: nem főiskolai szak, hanem alapképzés.”

Át kell esni rajta, mint a bárányhimlőn

Az 1999-ben Európa-szerte elindított felsőoktatási átalakításnak Magyarország három év csúszással fogott neki. Az országra váró feladat az volt, hogy a kevés hallgatóra méretezett, az elméleti tudásra koncentráló poroszos oktatást néhány év alatt tömeges gyakorlati képzéssé formálja. Bár az akkor még fideszes kormányzat már 1999-ben aláírta a Bologna-reform bevezetéséről szóló megállapodást, három éven át nem tettek lépést az átalakulás felé. „2002-ben szembesültünk ezzel. Akkor megdöbbentem, hogy hamarosan itt Bologna-rendszer lesz” – mondta Mang Béla, aki akkoriban felsőoktatási szakállamtitkár volt.

2010-ig vállaltuk a bevezetést, sietni kellett – emlékezett vissza Bazsa György, a MAB elnöke is. „És Magyar Bálint ezt nagyon komolyan akarta” – tette hozzá a korábbi oktatási miniszterre utalva, aki az elmúlt kormányzati ciklus végéig kiküzdötte az új felsőoktatási törvény elfogadását.

„Az első miniszterségem 1996-1998 közöttre esett, ezalatt négy olyan dolgot is bevezettem, amit a Fidesz utána leállított. A második korszakban amit lehet, próbáltam bevezetni úgy, hogy lehetőleg ne lehessen felszámolni” – emlékezett vissza Magyar Bálint arra, hogy miért ragaszkodott a reform végigviteléhez. A volt miniszter szerint ugyanakkor az ellenzék végül nem tiltakozott vehemensen a Bologna-rendszer ellen, és ma már nem reális az sem, hogy egy Fidesz-kormány megpróbálja visszaállítani a régi rendszert.

A ciklus végéig mindenképpen keresztül akarta vinni a reformot, részben emiatt nem vezették be a többszintű oktatást a jogi egyetemeken és az orvosképzésben. „Amikor Medgyessy Péter után Gyurcsány Ferenc következett, az volt a nekem szabott feltétel, hogy végrehajthatjuk a felsőoktatási reformot, ha a szereplőket mind megnyerem. Ez gyakorlatilag lehetetlennek tűnt” – emlékezett vissza. Az orvosokkal és a jogászokkal ezért meg kellett kötni a kompromisszumot. „Bár nem tetszik, de még mindig megérte azért, hogy megtört a jég.”

Még nyolc év kell

A Magyar Bálint vezette oktatási minisztériumot kritikusai gyakran vádolják túlzott sietséggel és azzal, hogy nem készítette elő kellőképpen az átalakulást. A volt miniszter azonban a hosszas előkészítés helyett a kényszerpályák kijelölésében hisz. „Ha nem kezdtük volna el, ugyanígy vacakolnánk a továbbiakban is” – fogalmazott. Szerinte egyébként az előkészületekre maradt idő elég lett volna, „de látszott, hogy tényleges felkészülés nem nagyon folyt”.

A gyermekbetegségeket – mint mondta – bele kellett kalkulálni a rendszerbe, ezeken „jobb korán átesni, mint a bárányhimlőn”. A volt oktatási miniszter szerint a rendszernek nem hibája az, amit most annak mondanak. Az átmenet öt-nyolc év alatt le fog zajlani, ennyi idő alatt a felsőoktatás megemészti majd az „értékeket, beidegzett struktúrákat sértő” átalakulást.

Szervi bajok

Bár Magyar Bálinthoz hasonlóan több felsőoktatási vezető is a Bologna-rendszer „gyermekbetegségeinek” nevezte a jelenlegi problémákat, a felsőoktatási reformokat tíz éve kutató pécsi professzor, Barakonyi Károly szerint „szervi bajokról” van szó. A magyar felsőoktatás szerinte egyszerűen elszabotálta a Bologna-reformot. „Ha egy kicsit megbogarásszuk az egyetemek, főiskolák működését, a mélyben alig változott valami” – mondta. A felszíni átalakulás viszont kidobott pénz, szerinte nem elég a lépcsős képzés tanterveinek átalakítása, szükség van a Bologna-rendszer elveinek tartalmi megvalósítása és az Európai Felsőoktatási Térségbe való beilleszkedés is, különben éveket pocsékol el a felsőoktatás.

A professzor szerint azt kellene megérteniük az egyetemeknek és főiskoláknak, hogy a középkori egyetemeket elsöprő felvilágosodás óta nem zajlott ilyen nagyszabású átalakulás a felsőoktatásban, mint napjainkban. Miközben az 1800-as évek elején az ipari forradalom támasztotta új kihívásokhoz külső erők igazították az egyetemi oktatást, ma a globalizációra és az információs forradalomra kell válaszolniuk az egyetemeknek. „Ez egy új világ, a régi képzés ide nem alkalmas” – mondta. Barakonyi szerint az új korszak nem a hagyományos tudást kívánja meg – amelyre a poroszos oktatási rendszerek, köztük a magyar – épültek, hanem képességek fejlesztését, rugalmasságot, folyamatos önálló tanulást. „Iparágak állnak le, technológiák tűnnek el és újak jönnek. Megszűnik a munkahely, iszonyatos gyors a váltás. Nincs már meg az az íróasztal, ami mögé eddig képeztek” – fogalmazott.

Lobbizás fenyegetésekkel

A jelenleg működő, bolognainak nevezett rendszer – a felsőoktatás szereplőivel folytatott beszélgetések, és a három év után aktuális felülvizsgálatról szóló jelentések szerint – kaotikus, és szinte minden pontján korrekcióra szorul. A MAB március végén elkészült jelentése szerint hamarosan alaposan felül kell vizsgálni a képzéseket, hiszen a cél az lenne, hogy piacképes, kerek oktatást kapjanak azok is, akik nem tanulnak tovább mesterfokozaton – vagyis az alapszakos hallgatók mintegy kétharmada.

A MAB jelentése szerint az európai szinten egységes, huszonegyedik századi felsőoktatási rendszer terve áldozatul esett „az intézményi anyagi, presztízs- és hatalmi érdekeknek”. Az átmenet során az új szakok indítását engedélyező MAB-ra „gyakran igen erős nyomást gyakoroltak a felsőoktatási intézmények beadványaik kedvező véleményezése érdekében. A spektrum a ‘baráti’ telefonálástól a sajtócikkeken át a szakértőket és a MAB-ot ért burkolt vagy explicit fenyegetésig terjed” – olvasható a testület számvetésében.

Az egyetemeket több forrásunk bírálta azzal is, hogy a változások elutasításával lényegesen lassítja az átalakulást, amelyet nem segített az sem, hogy a 2005-ben elfogadott felsőoktatási törvényt azóta 18-szor kellett módosítani. A szakok lobbiérdekek alapján és nem racionális alapon alakultak, az alapszakok tananyagaiban a MAB szerint „a korábbi egyetemi képzés szemlélete és anyaga koncentrálódik”. Több felsőoktatási vezető szerint miközben a hazai egyetemek az egymás közötti pozícióharcokkal voltak elfoglalva, arról elfeledkeztek, hogy az európai felsőoktatási intézményekkel is fel kellene venniük a versenyt. Az egységesített oktatási rendszer értelme ugyanis a rendszer kitalálói szerint éppen a diákok szabad vándorlása, és az Európai Felsőoktatási Térség kialakítása.
Ettől a jelek szerint egyelőre még messze van a magyar felsőoktatás, amely az államnak évente 230 milliárd forintjába kerül. A rendszerváltást nem segíti az egyetemeken és főiskolákon uralkodó általános rosszkedv, a minőségi felsőoktatásnak pedig sem a felfordulás, sem az iskolák közötti harc nem használ. A régi magyar elitképzésnek már csak az emléke maradt, miután elöntötték az iskolákat a szinte válogatás nélkül felvett hallgatók tízezrei. Egy ideális Bologna-rendszer megtalálná a választ a problémákra, amelyeket Mang Béla korábbi államtitkár így foglalt össze: „Most már nem biztos, hogy azt kell tanítani, amire a professzor úr alkalmas.”

A cikk megjelent az [origo]-n 2009. június 4.-én. A cikket, mely képeket is tartalmaz, ide kattintva érheti el.
A cikk a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet Oknyomozó Programjának támogatásával készült. Az Oknyomozó a Trust for the Civil Society in Central and Eastern Europe szervezet támogatásával működik.

Keretesek:

A Bologna-vízió
A Bologna-folyamat kigondolói egységesített európai felsőoktatást képzeltek el, ahol a hallgatók szabadon vándorolhatnak a kontinens egyetemei között. Az első, három éves ciklus után megszerzett diplomákkal Nagy-Britanniától Oroszországig bárhol el lehet majd helyezkedni, a tömegoktatást megvalósító alapképzésből mesterfokozatra a jövőben csak a legokosabbak lépnek tovább, a legszűkebb elit pedig a harmadik, doktori fokozatot is megszerezheti – hangoztatták a rendszer kitalálói. Az új képzésre való átállást 46 ország vállalta. A Magyarországon 2006-ra rohamléptekben kiépített új rendszer 70 egyetem és főiskola 400 ezer hallgatójának tanulását, és évente mintegy 230 milliárd forint költségvetési pénz elköltését befolyásolja.

„Istenverte fejpénz”
„Van olyan diák, akinek papírja van arról, hogy diszlexiás. Pedig ez egy bölcsészkar, mi szövegekkel dolgozunk” – mondta Németh György, az ELTE tanszékvezetője. A hallgatók harmada szerinte egyszerűen nem alkalmas az egyetemi tanulmányokra, az utóbbi időben nagyon sok a kettest kapó diák, aki csak többszöri nekifutásra csúszik át a vizsgákon. Éppen ezért a műszaki területeken oktató intézmények egységesen eldöntötték, hogy felzárkóztató kurzusokat indítanak a diákoknak, akik különben nem értenék az anyagot.

A megkérdezettek szerint a hallgatók felkészületlensége a normatív rendszernek – melynek keretében az állam a hallgatók után fizet az iskoláknak – köszönhető. A rendszer – melyet egy egyetemi tanár „istenverte fejpénznek” nevezett – arra kényszeríti az egyetemeket, hogy minél több diákot vegyenek fel, így minden hallgató elvesztése érzékenyen érinti őket. Márpedig ez a többség szerint komolyan veszélyezteti a felsőoktatás színvonalát.

A kilencvenes években, de főként az évtized végén óriási tömegű hallgató jelent meg a felsőoktatásban, az 1990-es 80 ezerről 2004-re 225 ezerre nőtt a létszámuk, ma a korosztály 46 százaléka tanul egyetemen vagy főiskolán. Ezt a traumát, amely véget vetett az elitképzésnek, sok helyen máig nem tudták kiheverni.

A következő csapás azonban – demográfiai okokból – éppen a hallgatók számának drasztikus visszaesése lesz. Míg 2001-ben a 149 ezer jelentkezőből 98 ezer jutott be az egyetemekre és főiskolákra, 2008-ban már csak 97 ezer jelentkező akadt. Közülük pedig csaknem 81 ezer be is jutott, vagyis szinte mindenki, aki jelentkezett a felsőoktatásba. A normatívából élő intézmények nem válogathatnak, a ponthatárok az elmúlt években visszaestek. Olyannyira, hogy 2008-ban a súlyos hallgatóhiánnyal küzdő természettudományos szakokra átlagosan 3,4-es érettségi átlaggal kerültek be a hallgatók. A műszaki képzéseken sem volt sokkal jobb a helyzet, a területre felvettek érettségi átlaga 3,91 volt a Felsőoktatási és Tudományos Tanács (FTT) adatai szerint.

Külföldön sem megy könnyen
Bár a nemzetközi irányítást végző Bologna Titkárság rendszeresen kér országjelentéseket a reformfolyamatban részt vevő 46 államtól, az önbevalláson alapuló országjelentésekből kevés derül ki. A tagállamok 2009-es miniszteri értekezletén viszont számos probléma felmerült. Egy, az értekezleten tartott prezentáció szerint „mellbevágó az eltérés az országjelentések optimizmusa és az Eurostat bizonyos adatsorai között”. Az előrelépés kétségtelen, de az átalakulás sokféle értelmezése és átültetése felveti a kérdést, mikor válik nyitott és egységes rendszerré az európai felsőoktatási térség – teszi fel a kérdést egy prezentáció, amely szerint egyre világosabbá válik, hogy a nemzetek szintjén irányított reform helyett európai szintű együttműködésre van szükség.

Átfogóbb, az egyes országok eredményeit külön tárgyaló jelentést az Eurydice oktatási információs hálózat készített. Ezek alapján a Bologna-rendszer bevezetésére más stratégiát választott a magyarhoz hasonlóan porosz hagyományokon alapuló felsőoktatást működtető Ausztria és Németország. A jelentésekből nem derül ki, a két országban milyen feszültségeket okozott a Bologna-folyamat, a többlépcsős képzésre való átállást azonban Magyarországgal ellentétben nem tették kötelezővé. Németországban 1998 óta próbajelleggel működik a többlépcsős képzés, a bevezetés azonban fokozatos, a terv szerint 2010-re lesz nemzeti szintű az új rendszer. Ausztria sem szankciókat, sem határidőket nem szabott a bevezetésre. A felsőoktatási intézmények egyelőre eldönthetik, hogy átállnak-e a többlépcsős képzésre. Egyetlen kikötés van, eszerint az újonnan indított szakoknak már a Bologna-rendszerben kell működniük.