Barion Pixel TASZ | Tudástár

Hogyan tudom megszerezni a gyámügyi és egészségügyi irataimat?

Peres eljárásokhoz és más jogi ügyek intézéséhez gyakran van szükség hivatalos iratokra. A rólunk vagy szeretteinkről szóló hivatalos dokumentumokhoz jogunk van hozzáférni. Ebben a tájékoztatóban leírjuk, hogyan kérhetsz ki ilyen iratokat a gyámhivataloktól, a szociális intézményektől, az egészségügyi szolgáltatóktól és a bíróságoktól.

10 dolog, amit tudnod kell, ha a gyereked kórházba kerül

Szülőként bármikor kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy a gyermeked kórházba kerül. Olvasd el a tájékoztatónkat és ismerd meg a jogaidat.

Jogok az egészségügyben

Valamennyi betegjog azt segíti elő, hogy a beteg – cselekvőképességében történő akadályoztatása pedig hozzátartozója – lehessen a „kezelés ura”, pontos képet kaphasson egészségi állapotáról, ő határozhassa meg, hogy állapotáról ki szerezhessen tudomást, továbbá – a törvény által megállapított keretek között – ő dönthessen arról, hogy mely egészségügyi beavatkozásokat végezzenek el rajta, illetve melyeket ne.

Aktuális tartalmak

Sajátos nevelési igényű gyerekek szakértői bizottsági vizsgálata és intézményválasztás SNI-státusszal

Ez a tájékoztató azoknak a szülőknek szól, akiknek az óvodás vagy általános iskolás korú gyerekénél felmerült, vagy már be is igazolódott a sajátos nevelési igény (SNI) gyanúja. Összegyűjtöttük, hogy mikor lehet hasznos az SNI-státusz megállapítása, milyen lépései vannak a folyamatnak, és mit tehetsz azért, hogy ezt a folyamatot szülőként kísérd. Külön kitérünk az iskola és óvodaválasztás kérdéseire, és segítünk abban is, hogy felismerd, ha valami nem a jogszabályoknak megfelelően történik.

Tájékoztató a munkaviszony megszüntetéséről - felmondás, közös megegyezés

A munkaviszony megszüntetésével kapcsolatban merül fel a legtöbb jogvita a munkáltatók és a munkavállalóik között. Ebből a tájékoztatóból megtudhatod, hogy milyen szabályok vonatkoznak a munkaviszony megszüntetésére, ha te szeretnél felmondani vagy ha neked akarnak felmondani.

Családtámogatási ellátások (CSED, GYES, GYED, GYET)

Ebben tájékoztatóban azokról az anyagi támogatásokról írunk, amelyek a gyereket nevelőknek járnak. Ezek a csecsemőgondozási díj (CSED), a gyermekgondozási díj (GYED), a gyermekgondozást segítő ellátás (GYES) és a gyermeknevelési támogatás (GYET). Fontos, hogy ezek a támogatások nem egyszerre, hanem egymás után járnak és az összegük egyre csökken, ahogy a gyerek nő. Tájékoztatónkból kiderül, hogy kinek, mikor és mennyi ideig járnak ezek az ellátások, hogyan kell igényelni őket, és milyen egyéb szabályok vonatkoznak rájuk.

Jogaim a szülészeti ellátásban

A szülés és születés az anya és a születendő baba szempontjából is meghatározó esemény, melynek jelentőségét egyre több kutatás bizonyítja. Tájékoztatónkban a várandósgondozással, a szüléssel és a gyermekágyas időszakkal kapcsolatos legfontosabb szabályokat és iránymutatásokat gyűjtöttük össze. Gyakorlati tanácsokkal is igyekszünk segíteni, hogy az ellátás során végig érvényesíthesd a saját és kisbabád jogait, illetve érdekeit.
Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.