Barion Pixel TASZ | Keresés

Kereső

ENSZ-javaslatok a fogyatékossággal élő emberek jogfosztása ellen – már a nyelv sem akadály

Magyarul és könnyen érthető formában is elérhető az ENSZ fogyatékosjogi bizottságának tavaly szeptemberben közzétett jelentése, amely megállapította, hogy a magyar kormány súlyosan és rendszerszinten sérti a fogyatékossággal élő emberek jogait. Az ENSZ honlapján elérhető fordítás civil szervezetek együttműködésében készült, a TASZ is részt vett a munkában. Bízunk abban, hogy minél többen fogják olvasni a jelentést és a kormány hatékony intézkedéseket fog tenni a Bizottság javaslatai alapján a fogyatékos emberek szabad döntéshozatallal, önálló életvitellel és diszkriminációmentességgel összefüggő jogai védelmében.

Kisokos a támogatott döntéshozatalról

Ez egy könnyen érthető kisokos a támogatott döntéshozatalról.

A bíróságokon sem kapnak segítséget a jogaiktól megfosztott, fogyatékossággal élő emberek

Hiába változott a szabályozás, a bírók szinte automatikusan gondnokság alá helyezik azt, akinél mentális betegséget állapítanak meg. Pedig az ilyen súlyos döntéseket érdemben kellene felülvizsgálni, és a jogkorlátozás helyett arra is lehetőség lenne, hogy az érintettek segítséget kapjanak saját döntéseikhez.

Súlyosan és rendszerszinten sérülnek a magyar fogyatékossággal élő emberek jogai az ENSZ szerint

A magyar kormány súlyosan és rendszerszinten sérti a fogyatékossággal élő polgárok döntési szabadságát és az önálló életvitelhez való jogát – állapítja meg az a friss jelentés, amit az ENSZ Fogyatékossággal Élő Személyek Jogainak Bizottsága tett közzé. Bár a magyar állam már 2007-ben ratifikálta és nemzeti törvénybe iktatta a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezményt, az azóta tett intézkedések a gondnoksági rendszer és az intézményi ellátás átalakítására nem voltak hatékonyak.

Gondnoksági pereinkről írtunk a Fogyatékosság és társadalom folyóiratban

Egy téves szakértői vélemény miatt 12 éven át élt cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt ügyfelünk. A pszichiáter mindössze öt percet szánt mentális állapotának felmérésére. Róla is írtunk a Fogyatékosság és társadalom folyóiratban, amelynek második lapszáma a fogyatékos emberek világnapján, december 3-án jelent meg.

Önállóan akarok dönteni az életemről

EZ EGY KÖNNYEN ÉRTHETŐ CIKK A GONDOKSÁGRÓL.

Mindenki gyűjt valamit, a nagy emberek milliókat, Imre újságokat

„MINDENKI GYŰJT VALAMIT, A NAGYEMBEREK SOK PÉNZT GYŰJTENEK, IMRE PEDIG ÚJSÁGOKAT GYŰJT”
Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.