Súlyos betegek kapcsolattartáshoz való joga általában és a COVID-osztályokon

Ez a cikk utoljára 2021. november 30-án frissült.

Szervezetünkhöz számos megkeresés érkezett azzal kapcsolatban, hogy hozzátartozóik milyen keretek között látogathatják a COVID-osztályokon kezelt súlyos betegeket. Állásfoglalásunkban tisztázzuk a súlyos betegek kapcsolattartásának jogi kérdéseit általában, figyelembe véve azt is, hogy a kérdés megítélésénél számos jogi és egészségügyi szempontot is mérlegelni kell. Emellett, tekintettel arra, hogy a koronavírus-járvány lecsengéséig a kérdés folyamatosan aktuális marad, konkrét példákon keresztül is megvizsgáljuk, hogy a súlyos betegeket megillető folyamatos, személyes kapcsolattartás milyen keretek között gyakorolható az egészségügyben, így a COVID-osztályokon is.

Általános szabályok: a súlyos betegek kapcsolattartáshoz való joga

Az egészségügyi törvény (Eütv.) 11. § (3) bekezdése szerint a súlyos állapotú betegeknek – a kiskorúakhoz és a szülő nőkhöz hasonlóan – joguk van arra, hogy az általuk megjelölt személy mellettük tartózkodjon. A kapcsolattartás joga az egészségügyi ellátás szempontjából is jelentőséggel bír: a beteg kapcsolattartása a szeretteivel enyhíti a beteg mentális terheit (ami épp annyira az ellátás célja és integráns része, mint a testi gyógyítás), adott esetben pedig a hozzátartozók a beteg fizikai ellátásában is szerepet vállalhatnak. A kapcsolattartási jogot a jogalkotó ugyan a beteg jogaként határozza meg, de egy haldokló betegtől elbúcsúzni már a hozzátartozó személyiségi (magánélethez való) jogaként is megjelenik.

Súlyos állapotúnak az a beteg számít, aki:

• állapota miatt fizikailag képtelen önmagát ellátni;

• fájdalmai gyógyszerrel sem szüntethetők meg; illetve

• pszichés krízishelyzetben van.

A kapcsolattartás egyaránt jelenti a személyes látogatást és a kapcsolattartás más formáit, így pl. a telefonos és online kapcsolatot.

Az, hogy a súlyos állapotú betegeknek joguk van arra, hogy az általuk megjelölt személy mellettük tartózkodjon, azt jelenti, hogy alapértelmezés szerint a megjelölt hozzátartozó a nap 24 órájában a beteg mellett lehet. Mások a látogatás szabályainak figyelembevételével tarthatják a kapcsolatot személyesen a beteggel.

A törvény meghatározza a kapcsolattartási jog általános korlátait is, vagyis a kapcsolattartáshoz való jog gyakorlása során figyelembe kell venni:

• más betegek jogait;

• a kórházban meglévő feltételeket; és

• a betegellátás zavartalanságát.

Az Alapvető Jogok Biztosa egy 2018-as, a beteg gyermekek jogainak érvényesüléséről kiadott jelentésében is megállapította, hogy a „betegellátás zavartalansága” kitétel igen tág mozgásteret nyújt a kórházak számára ahhoz, hogy saját hatáskörben különböző egyedi és általános korlátozásokat állapíthassanak meg és alkalmazzanak. A koronavírus-járvány ráadásul a nyugodtabb periódusok mellett hullámszerűen teszi ki kritikus terhelésnek az egészségügyet, így időszakonként változó lehet, hogy mit kell érteni „a kórházban meglévő feltételek” és a „válsághelyzet felszámolásának eredményességéhez” szükséges intézkedések alatt.

A szokásos egészségügyi ellátás rendjében az intézmények feladata, hogy a kapcsolattartás pontos módjáról a házirendjükben rendelkezzenek, olyan módon, hogy az megfelelően biztosítsa a kapcsolattartáshoz való jog érvényesülését. Az egészségügyi válsághelyzet idején azonban a betegjogok a szokásosnál jobban korlátozhatók. A jogszabály szerint a válsághelyzetben a betegjogok csak úgy gyakorolhatók, hogy ne veszélyeztessék az egészségügyi válsághelyzet felszámolásának eredményességét. A beteg emberi méltósághoz való joga azonban ebben az esetben sem korlátozható [229. § (1)].

A válsághelyzetben a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) általános látogatási tilalmat írt elő. Az erről szóló határozat és az ez alapján kiadott tájékoztatás tekintetbe veszi a kapcsolattartási jog érvényesülését a súlyos betegek esetében, azonban a kapcsolattartási joguknak nem minden aspektusát rendezi megnyugtatóan. Világos és egységes szabályozás hiányában a jogalkalmazás széttartóvá és előreláthatatlanná válhat, vagyis az egyes intézmények között nagy különbségek alakulhatnak ki abban, hogy miként gyakolható a kapcsolattartás. Ez sérti a jogállamiság részét képező normavilágosság elvét, valamint sértheti a betegek emberi méltóságát és a hátrányos megkülönböztetés tilalmát.

A kórházaknak a gyakorlatuk kialakításakor figyelembe kell venniük:

• a beteg jogait,

• a hozzátartozók jogait,

• a többi beteg jogait,

• és a járvány elleni hatékony védekezés szempontjait.

Nem egyszerű meghatározni, hogy adott helyzetben milyen intézkedés teremt mindezek között egyensúlyt. A TASZ azzal kíván hozzájárulni az egységes gyakorlat kialakulásához, hogy felvázolja azokat a szempontokat, amelyek mérlegelése szükséges a kapcsolattartásra vonatkozó szabályok megalkotásakor.

A kapcsolattartás szabályozásakor figyelembe veendő szempontok

A járványügyi szükséghelyzet miatti egészségügyi válsághelyzetben a látogatások gyakoriságának és hosszának a megállapításakor figyelembe kell venni az alábbiakat:

1. Az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartása: a beteg emberi méltósághoz való joga válsághelyzetben sem korlátozható, így az Alaptörvény VI. cikke szerinti magánszférához való jog részét képező kapcsolattartási joga sem üresíthető ki. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kapcsolattartás valamilyen formáját mindenképpen biztosítani kell: mivel például a telefonos vagy online kapcsolattartás nem akadályozza a betegellátást és a kórház kapacitásaitól is független, ezért főszabály szerint nem korlátozható (legfeljebb olyan mértékben, hogy más betegeket ne zavarjon, pl. éjszaka). Ezzel együtt is folyamatos mérlegelést igényel, és csak a legszükségesebb mértékben korlátozható a személyes kapcsolattartás. A másként kommunikálni nem tudó, súlyos állapotú betegek – köztük a lélegeztetőgépen lévők – esetében, valamint a haldokló betegek számára a kapcsolattartási jog lényeges tartalmának a része a személyes kapcsolattartás lehetősége, így azt feltétlenül biztosítani kell. A járványhelyzet súlyossága és az egészségügyi intézmények leterheltsége, valamint a többi beteg jogainak érvényesülése érdekében azonban elképzelhető olyan helyzet, amelyben a folyamatos kapcsolattartás lehetősége jogszerűen korlátozható. Ennek megítélésében is segítenek az alábbi szempontok.

2. Arányosság: a törvényi keretek között rugalmasan kell alkalmazkodni a konkrét körülményekhez, és megtalálni azt a megoldást, amely a lehető legkisebb mértékben korlátozza a beteg jogait. E körben a következőket szükséges mérlegelni:

• mindaddig, amíg a protokoll szerinti megfelelő védőfelszerelés és oktatás biztosításával a személyes látogatás megoldható, addig ezt lehetővé kell tenni. Bár a védőfelszerelést alapvetően a kórháznak kell biztosítania, a látogatók számára hozzáférhető és előzetesen közzétett higiéniai követelményeknek megfelelő, hozott védőfelszerelés birtokában is engedélyezni kell a belépést;

• annak megítélésében, hogy a látogatás mennyiben befolyásolja a betegellátás zavartalanságát, figyelembe kell venni a kórházban rendelkezésre álló fizikai adottságokat, a rendelkezésre álló szabad tér nagyságát, a dolgozók aktuális leterheltségét és az ellátott betegek számát, valamint a nyújtott ellátás jellegét (milyen gyakran igényelnek a betegek ellenőrzést, kontrollt, milyen műszerek, berendezések veszik őket körül, milyen gyógyszerek adagolása történik stb).

• szűkös kapacitások vagy a betegek nagy száma miatt a látogatások időtartama korlátozható, lerövidíthető, ha más betegek kapcsolattartását csak így lehet biztosítani;

• összetett értékelést igényel, hogy fertőző betegségek (különösen a covid) be- és kihurcolása a konkrét esetben mennyiben jelent kockázatot a betegekre, illetve a társadalomra. A kapcsolattartási jog nem korlátozható és különösen nem tiltható meg csak azért, mert fennáll a megfertőződés kockázata. Az egészségügyi intézmény feladata, hogy a kapcsolattartás feltételeit megteremtse, így kidolgozza ennek megfelelő protokolljait és biztosítsa azokat az eszközöket, amik a biztonságos látogatáshoz szükségesek.

Esetről esetre, a fenti szempontokat figyelembe véve szükséges tehát mérlegelni, hogy mi számít arányos korlátozásnak, vagyis hogy milyen gyakorisággal, milyen időtartamra és hány látogató fogadása engedélyezhető. A teljes körű látogatási tilalom elrendelése azonban a súlyos betegek esetében jogellenes, ami az alapvető jogok biztosának (ombudsman) következetes joggyakorlatából is megállapítható (ld. ITT és ITT).

3. Indokolási kötelezettség: a korlátozásoknak mindig észszerű és tudományosan megalapozott indokon kell alapulniuk, amelyet a kórháznak érthető formában közölnie kell az érintett beteggel és hozzátartozóival. Ez az egészségügyi dolgozók tájékoztatási kötelezettségéből is fakad, de a kapcsolattartást korlátozó intézkedések ellensúlyozására is szolgál, hogy a beteg állapotáról folyamatos tájékoztatást kell adni a hozzátartozóknak.

Az alapvető jogok biztosa a koraszülött-intenzív osztályok COVID alatti működésével kapcsolatban kifejtette:

„A házirend megalkotásakor tehát úgy kell meghatározni a kapcsolattartás jogával összefüggő helyi rendelkezéseket a különleges jogrend bevezetésével egyidejűleg, hogy az egészségügyi válsághelyzet felszámolásának eredményessége és a kapcsolattartás jogának érvényesülése között olyan egyensúly jöjjön létre, mely a szükségesség és arányosság alapjogi elvét is figyelembe veszi.

Az érintett személyeknek kötelességük a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében hozott intézkedésekkel együttműködni, így pl. a kézfertőtlenítés vagy a védőruha viselése és a szükségesség és arányosság szempontrendszerének megfelelő korlátozás tiszteletben tartása nem megkerülhető.

Az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlata, valamint az Alaptörvény rendelkezése alapján tudományos igazságok kérdésében dönteni, kutatások tudományos értékét megállapítani kizárólag a tudomány művelői jogosultak, ugyanakkor a tudományos álláspont nem változhat intézményenként. […] még COVID gyanú/megerősített fertőzöttség esetén is csak egészen szélsőséges esetekben lehet indokolt az anyák és újszülöttjük elválasztása egymástól, így a tüneteket nem mutató szülők és gyermekük kapcsolattartási joga tekintetében sem a tiltás, hanem annak biztonságos elősegítése felől érdemes közelíteni.”

Bár a kifejtettek absztraktnak tűnhetnek, de a gyakorlati alkalmazás során nem feltétlenül jelentenek bonyolult elvárásokat. Ha kiindulási alapként elfogadjuk, hogy az egészségügyi dolgozók hivatásának része, hogy a súlyos – akár haldokló – betegek méltóságát az ellátás időtartama alatt folyamatosan óvják, a szeparáció miatti félelmüket, lelki megterhelésüket enyhítsék, akkor belátható, hogy amíg erre reális lehetőség van, meg kell teremteniük a lehetőséget arra, hogy a beteg és szerettei találkozhassanak. Amíg az alacsonyabb leterheltség mellett ez védőöltözettel megoldható, addig akár a folyamatos jelenlétet is biztosítani kell, az egészségügyi személyzet munkaterhének és az ellátásra szoruló betegek számának növekedésével arányosan pedig a találkozások hossza és gyakorisága arányosan csökkenthető, de a folyamatos telefonos kapcsolattartás nem tiltható, és a végső személyes búcsúra meg kell teremteni a lehetőséget.

Néhány konkrét példa súlyos betegek és haldoklók kapcsolattartására

Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy minden esetet egyedileg kell mérlegelni:

• egy olyan intézményben, ami nem küzd extrém leterheltséggel és a látogató nem jelent kifejezett akadályt az ellátásban vagy más beteg jogának a gyakorlásában, a súlyos beteg számára az általa megjelölt személy 24 órás, folyamatos, személyes jelenlétét biztosítani kell, és látogatási időben mások is látogathatják. Ezt a jogot csak megfelelő indokokkal lehet korlátozni;

• egy magas leterheltséggel küzdő, munkaerőhiányos kórházban a látogatók száma és a látogatások hossza és gyakorisága korlátozható úgy, hogy a lehető legtöbb betegnek legyen módja személyesen találkozni a hozzátartozóival (maximálható a találkozók hossza, illetve limitálható, hogy az naponta hány alkalommal történhet meg). A korlátozó szabályok indokoltságát azonban folyamatosan felül kell vizsgálni, és a látogatás rendjét az osztály aktuális leterheltségéhez kell igazítani;

• szélsőséges esetben, egy, a járvány csúcsán kritikusan túlterhelt, eszköz- és munkaerőhiánnyal küzdő kórházban, ahol a súlyos betegek elhelyezése is problémát jelent, akár a személyes kapcsolattartás ideiglenes felfüggesztése is elfogadható azzal, hogy a végső búcsúhoz való jogot ilyenkor is biztosítani kell, és a kapcsolattartás nem személyes formái (telefon, online) nem tilthatók;

• bár a védőeszközöket a kórháznak kell biztosítania, elképzelhető olyan helyzet, amikor hiány lép fel és ez nehézségekbe ütközik; ilyen esetben nem a tiltás a megfelelő megoldás, hanem annak a meghatározása, hogy a látogatók milyen felszerelésben lehetnek a beteg mellett, ha ezeket maguk biztosítani tudják;

• a látogatás lehetőségét nem lehet meghatározott napokra korlátozni, hanem minden nap lehetővé kell azt tenni, biztosítva a beteg által megjelölt személynek, hogy elhagyhassa a kórházat, majd később visszatérhessen;

• a folyamatos kapcsolattartás korlátozható úgy, hogy a látogatót bizonyos esetekben (pl. egy intenzív osztályon azonnali egészségügyi beavatkozás szüksége esetén) kiküldik a kórteremből, majd ismét visszaengedik.