A kriminalizáció embertelen gyakorlatai

Közkeletű tévedés, hogy az ENSZ kábítószerügyi egyezményei megkövetelik a tagállamoktól, hogy bűncselekményként kezeljék a kábítószerek fogyasztását vagy csekély mennyiségű tartását. Ezzel szemben ezek az egyezmények rugalmasságot biztosítanak az országok számára és lehetővé teszik, hogy a kisebb súlyú – tipikusan fogyasztói magatartást megvalósító – kábítószeres törvénysértések esetében a büntetőjogi szankciók helyett alternatív intézkedéseket, például elterelést vagy gyógykezelés előírását alkalmazhassák.

Ezzel együtt az ENSZ sokáig irreális célokat hajszolt. Az 1998-as ENSZ Közgyűlés globális kábítószer ügyekkel foglalkozó különleges ülése (UNGASS) a „Drogmentes világ – meg tudjuk csinálni” szlogennel zajlott, és 10 évet adott önmagának a cél megvalósítására. Mondanunk sem kell, sikertelenül. Azóta pontosan láthatjuk, hogy ez a megközelítés egészen embertelen gyakorlatot hívott életre számos országban. Ázsiában jelenleg hét ország is alkalmaz olyan kényszergyógykezelő központokat, melyek gyakorlatilag munkatáborként működnek és összesen közel félmillió droghasználót tartanak fogva embertelen körülmények között. Az Egyesült Államokban a drogellenes háború nevében fogyasztók milliói kerültek rács mögé. Csak egy adatot emeljünk ki: 2013-ban a több mint 1,5 millió kábítószer miatti letartóztatás bő 80 százaléka pusztán kábítószer-birtoklás miatt történt, vagyis egyszerű fogyasztókat sújtott.

Extrém példákért azonban nem kell ilyen messzire mennünk. Lengyelország két évvel az idézett ENSZ ülést követően szigorított a drogjogi szabályozásán, többek között azzal, hogy még a csekély mennyiségű kábítószer tartását is 1 évig terjedő szabadságvesztéssel rendelte büntetni. Ennek eredményeként több tízezer, pár gramm fűvel elkapott fiatalt ítéltek felfüggesztett szabadságvesztésre, majd ezrek kerültek közülük börtönbe újbóli tettenérés miatt. Megnyugtatásul: a lengyel törvény 2011-es módosításra már lehetővé teszi, hogy a saját fogyasztás célja miatti birtoklás esetében a bírók ejtsék a vádat.

De idézhetünk esetet a közelmúltból is. Ott van például a kétszeres olimpiai bajnok kosárlabdázó, Brittney Griner esete, akit 9 év börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban, amiért orvos által felírt kannabisz olajat vitt magával az országba, saját felhasználásra. Grinernek 9 hónap után sikerült szabadulnia egy amerikai-orosz fogolycsere keretében.

A drogmentes világ hajszolását lassú kijózanodás követi az ENSZ-ben. A lehetetlen küzdelem során két dolog biztosan kirajzolódott:

1.       A szigorú törvények nem csökkentik a keresletet, de kockázatosabb droghasználati módokat hívnak életre.
2.       Ha lehetőséget kapnak, egyes kormányok válogatott eszközökkel keserítik meg a szerhasználók életét és két lábbal tiporják az alapvető emberi jogaikat.

Már az ENSZ javasolja a dekriminalizációt

Bármekkora fokozaton is pörgött a drogellenes háború az elmúlt évtizedekben, az ENSZ-nek mindig szem előtt kellett tartania, hogy az emberi jogi keretek elsőbbséget élveznek a kábítószer-ellenőrzési egyezményekkel szemben. Az emberi jogi kötelezettségeket – többek között az egészséghez és biztonsághoz való jogot – még akkor is védeni kell, ha azok ellentétesek a kábítószerügyi egyezményekben foglalt kötelezettségekkel. Ezért is kezdődik már az első, 1961-es Egységes Kábítószer Egyezmény azzal, hogy „a kábítószerek gyógyászati használata a fájdalom és szenvedés enyhítéséhez továbbra is nélkülözhetetlen, és hogy megfelelő intézkedésekkel biztosítani kell az ez irányú kábítószer-szükségletek kielégítését”. Ezt a célt szolgálják a büntetés helyett alkalmazható alternatív intézkedések. Ez a szemszög látványosabb hangsúlyt kapott az elmúlt két évtizedben.

• Az ENSZ egy 2010-es jelentésében kiemelte a szerhasználat kriminalizálásának közegészségügyi ártalmait, melyeket a sorozatunk korábbi részében mi is részleteztünk (link).
• Ezt a szemléletmódot bontotta ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2014-ben publikált – majd 2016-ban frissített – HIV-prevencióról szóló kiadványa, amely a HIV sikeres visszaszorítását a portugál dekriminalizáció eredményein keresztül szemlélteti. Annak jeléül, hogy a portugál modell többet jelent a WHO számára, mint egy aktuálisan használható példa, a kiadvány több ponton is kijelenti, hogy a dekriminalizáció elengedhetetlen az ártalomcsökkentés és a járványkezelés sikeréhez.
• Ban Ki Mun korábbi ENSZ-főtitkár a 2015-ös nemzetközi kábítószer-ellenes világnapon a következőképpen fogalmazott: „Az ENSZ az emberi jogi normákkal és előírásokkal teljes összhangban az ellenőrzött kábítószerekre vonatkozó nemzetközi politika óvatos újbóli kiegyensúlyozását szorgalmazza.  Meg kell fontolnunk a kábítószer-fogyasztó emberek kriminalizálásának és bebörtönzésének alternatíváit, és a büntető igazságszolgáltatási erőfeszítéseket a kínálatban részt vevőkre kell összpontosítanunk.  Nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a közegészségügyre, a megelőzésre, a kezelésre és az ellátásra, valamint a gazdasági, szociális és kulturális stratégiákra.”
• Az ENSZ 2016-os magas szintű kábítószerügyi ülése, az UNGASS folytatta ezt az utat és a hangsúly a drogmentes világ elérésől az emberi jogi és egészségügyi szemszög felé mozdult, miközben a nyitva hagyta a helyi drogtörvényekkel való kísérletezés lehetőségét.
• A tendencia később is folytatódott. 2019-ben a 31 ENSZ-ügynökségét képviselő vezetői tanács (CEB) egyhangúlag elfogadott egy állásfoglalást, amelyben felkérte a tagállamokat, hogy arányos büntetésekkel próbálják meg csökkenteni a börtönök túlzsúfoltságát és a „megfelelő esetekben támogassák az elítélés és büntetés alternatíváit, beleértve a személyes használatra szánt kábítószer-birtoklás dekriminalizálását”.

Merre tartunk most?

Bár a felsorolt fejleményekből az látszik, hogy az ENSZ egyre hangsúlyosabban kéri az államokat a dekriminalizáció valamilyen formájának a bevezetésére, a fogyasztók büntetőjogi üldözése továbbra is tartja magát. A Lancet nevű tudományos folyóirat egy 2023. novemberi szerkesztőségi cikkében éppen azt nehezményezte, hogy miközben a kábítószerhasználat kriminalizálása bizonyítottan negatív egyéni és közegészségügyi következményekkel jár, mindössze 13 ország alkalmaz dekriminalizációt. Bár más definíció alapján 30 dekriminalizációt választó országot is számolhatunk, vitathatatlan, hogy a megközelítés az eddigi törekvések ellenére sem vált uralkodóvá.

A minden évben megrendezett bécsi székhelyű Kábítószerügyi Bizottság (CND) ülése 2024-ben a globális drogpolitika félidős felülvizsgálatát tartotta és a változások új lendületét hozta. Kolumbia vezetésével 62 ország állt ki közös nyilatkozatban a drogpolitikai rendszer megreformálásáért – közöttük Magyarország is!

A nyilatkozat a büntető drogpolitikák katasztrofális következményeire hívta fel a figyelmet, amelyek az erőszakot, a korrupciót és a környezeti pusztítást táplálják, miközben aláássák az egészségügyet, a fejlődést és az emberi jogokat.

„Sok közösségben a tiltott kábítószerek elérhetőek, az ellenőrzött gyógyszerek viszont nem. Mindez arra enged következtetni, hogy a nemzetközi kábítószer-ellenőrzési rendszer jelenlegi formájában konkrét tényeken alapuló újragondolásra szorul, hogy közösen kezdhessünk előrelépést elérni” – összegzi a reform szükségességének indokait, majd így folytatja:

„A drogellenes intézkedések során az embereket helyezzük a központba: ez azt jelenti, hogy a közegészségügyet helyezzük előtérbe, megelőzési kezdeményezéseket dolgozunk ki, megszüntetjük a kábítószer-használati zavarokkal kapcsolatos megbélyegzést, és biztosítjuk a szabályozott anyagokhoz való hozzáférést és azok hozzáférhetőségét orvosi és tudományos célokra, beleértve a fájdalom és a szenvedés enyhítését is, az e tekintetben fennálló [megfizethetőségi és egyéb] akadályok felszámolásával.

Globális politikánknak méltósággal kell bánnia az emberekkel és tiszteletben kell tartania emberi jogaikat, hosszú távú, átfogó, inkluzív és fenntartható alternatív fejlesztési programokon keresztül növelnie kell az életképes gazdasági alternatívákat, gazdasági megoldásokat kell tartalmaznia a fiatalok, a nők, a vidéki közösségek, az afrikai származásúak, az őslakosok és a kábítószerrel kapcsolatos tevékenységek által érintett vagy veszélyeztetett hajléktalanok számára.”

A nyilatkozattal egy időben Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa is kijelentette, hogy a büntető megközelítés kontraproduktív és súlyos emberi jogi következményekkel jár, ezért az egészség- és jogközpontú drogpolitikai megközelítések felé kell fordulnunk.

Ezek „olyan megközelítések, amelyek nem folyamodnak a kábítószer-fogyasztó emberek bűnözőkként való elítéléséhez. Ehelyett az emberi méltóság és a jogok szemszögéből vizsgálják helyzetüket. Több ország is elindult ezen az úton, és bizonyítékokon alapuló ártalomcsökkentő megközelítést alkalmaz, valamint egyes kábítószerek fogyasztását dekriminalizálta.”

A főbiztos hivatkozott a hivatala által 2023-ban kiadott „Emberi jogi kihívások a világ kábítószer-probléma valamennyi aspektusának kezelésével és leküzdésével kapcsolatban” című jelentésre, amely arra a következésre jutott, hogy „ha hatékonyan tervezik és hajtják végre, a dekriminalizáció hatékony eszköz lehet a kábítószer-fogyasztó emberek jogainak védelmének biztosításában”. A szövegben a dekriminalizáció kulcsfontosságú ajánlásként jelenik meg és felszólítja a politikai döntéshozókat, hogy „vizsgálják felül az elítéléseket és/vagy büntetéseket, és adott esetben semmisítsék meg, változtassák meg vagy csökkentsék az ítéleteket és/vagy a büntetéseket”.

Ezek után nehéz elképzelni, hogy a globális drogpolitika ne mozduljon el rövid időn belül a dekriminalizáció irányába. Mi azon dolgozunk, hogy Magyarország ne tartozzon a sereghajtók közé a változásban.

Sorozatunk következő részeiben két működő dekriminalizációt, a portugál és a cseh gyakorlatot mutatjuk be.