Segítsünk Somogyi Máriának!
Somogyi Mária, tataiként megosztott egy, a lakhelyének önkormányzatáról szóló bejegyzést a Facebookon. A cikkben az állt, hogy az önkormányzat eladta az ingatlanait, majd drágán visszabérelte azokat. A tatai önkormányzat szerint a bejegyzés sértette a jóhírét, és beperelte ügyfelünket, aki megosztotta azt. A bíróság kimondta, hogy valóban volt egy tévedés a posztban: a város eredetileg nem annak a vállalkozónak adta el az egyik ingatlant, akitől most visszabérli. A bejegyzés érdemi mondanivalója azonban az volt, hogy a tatai önkormányzat rosszul gazdálkodik a tulajdonában álló ingatlanokkal, az eladott épületeket drágán bérli vissza. Az ítélet Somogyi Máriát több tízezres illeték és perköltség kifizetésére és 10 000 forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte. Az önkormányzat büntető feljelentést is tett ügyfelünk ellen, így várhatóan egy másik eljárásban is bíróság elé kell állnia a jövőben.
Szerintünk a demokrácia működéséhez hozzátartozik a vita, melyben egy közhatalom gyakorlóinak több kritikát kell eltűrnie, mint egy hétköznapi polgárnak; ez biztosítja a hatalom mindenkori birtokosainak elszámoltathatóságát. Ezért képviseljük Somogyi Mária ügyét a bíróságon, és gyűjtést kezdeményeztünk a számára. Ha szerinted is nevetséges, hogy egy Facebbok megosztásért két per is induljon valaki ellen, akkor adományozz Mária és a TASZ számára, hogy az ügyét végigvihessünk a különböző fórumokon, hogy mással vagy éppen Veled ne történhessen meg ilyesmi!
Adományozz Somogyi Máriának!
Szeretnénk összegyűjteni 224 000 forintot Somogyi Máriának, hogy ki tudja fizetni a büntetését és az illetékeket, valamint arra is kérjük a támogatásotokat, hogy Somogyi Mária ügyét folytathassuk a bíróságon és az alkotmánybíróságon! Az alábbi célok olyan ütemben valósulnak meg, ahogyan az adományaitok beérkeznek.
Ezek kifizetéséhez kérjük a hozzájárulásodat. Kérünk, a közlemény rovatba mindenhol írd be Somogyi Mária nevét, hogy tudjuk az ő ügyét támogatod, valamint azt is, hogy Te milyen néven szeretnél megjelenni a támogatóink között! Köszönjük!
A beérkezett adományokat erre a célra fordítjuk. Ha több támogatás érkezik, akkor a fennmaradó összeget arra fordítjuk, hogy hasonló ügyekben képviseljük az ügyfeleinket a jogsegélyszolgálatunk keretében. Ha nem kapunk ennyi adományt, akkor a TASZ más támogatásokból kipótolja a fennmaradó összeget.
Szeretnél tájékoztatást kapni a gyűjtés állásáról és az adomány felhasználásáról? Légy szíves add meg az adataidat, hogy értesíteni tudjuk a későbbiekben. Ez nem kötelező, de tájékoztatást csak ebben az esetben tudunk küldeni.