Barion Pixel TASZ | Mit tehetek, ha a munkáltatóm arra kényszerít, hogy egy jelölt mellett kampányoljak?

Mit tehetek, ha a munkáltatóm arra kényszerít, hogy egy jelölt mellett kampányoljak?

Mindenkinek saját döntése, hogy részt vesz-e a választásokon, támogat-e bármilyen pártot, jelöltet. Erre, illetve kampányolásra kényszeríteni senkit sem lehet. Mégis előfordulhat, hogy a munkahelyeden arra kérnek, hogy munkaidőben aláírásokat gyűjts vagy másmilyen módon kampányolj egy párt vagy jelölt mellett, esetleg utasítanak, hogy kire szavazz. Minden ilyesmi sérti a választási eljárás egyik fontos alapelvét (az önkéntes részvétel elvét), tehát jogellenes. Ebben a tájékoztatóban leírjuk, hogy mit tehetsz ilyen helyzetekben.

A legfontosabb, hogy ha a munkáltatód kampányolásra kényszerít, vagy arra kötelez, hogy egy jelöltre szavazz, nem kell ennek eleget tenned. A munkáltató és a munkavállaló közötti alá-fölérendeltségi viszony nem vonatkozik a választásra, nem mondhatja meg a főnököd, hogy kit támogass a választáson akár szavazatoddal, akár a kampányban való részvétellel.

Törvény tiltja, hogy a politikai véleményed miatt hátrányos megkülönböztetésben részesülj, és azt is, hogy hátrány érjen amiatt, ha kiállsz a jogaidért. A politikai vélemény nem szükségszerűen egy párt vagy jelölt elutasítását vagy más támogatását jelenti: az is vélemény, ha nem akarsz véleményt nyilvánítani, ha nem akarsz kampányolni vagy szavazni.

A munkáltatód kérésének visszautasítása mellett mást is tehetsz:

  • azonnali hatállyal felmondhatsz,
  • jelezheted a jogsértést a választási szerveknek,
  • feljelentést tehetsz hivatali visszaélés miatt, ha a munkáltatód hivatalos személy.

Ezeket akár egyszerre is megteheted. Az alábbiakban részletesen is írunk az egyes lehetőségekről, és hogy miért érdemes élned velük.

Ha visszautasítod a munkáltatód kérését, semmilyen hátrány nem érhet emiatt a munkahelyeden. Ha mégis ez történne, munkaügyi pert indíthatsz.

01

Hogyan tudok a választási szervekhez fordulni, ha a munkáltatóm arra kényszerít, hogy kampányoljak vagy támogassak egy jelöltet vagy pártot?

Ilyenkor kifogást nyújthatsz be a választási bizottsághoz. A választási bizottság felel ugyanis a választás tisztaságának és törvényességének megőrzéséért. A kifogást kizárólag írásban lehet benyújtani. Ehhez használhatod az általunk elkészített mintát. A kifogást személyesen, postai úton vagy e-mai
Bővebben Bővebben
Tovább Tovább

Ilyenkor kifogást nyújthatsz be a választási bizottsághoz. A választási bizottság felel ugyanis a választás tisztaságának és törvényességének megőrzéséért. A kifogást kizárólag írásban lehet benyújtani. Ehhez használhatod az általunk elkészített mintát. A kifogást személyesen, postai úton vagy e-mailben is benyújthatod.

A kifogást a helyi választási irodának kell benyújtani, de a helyi választási bizottságnak kell címezni, azaz így: “A Helyi Választási Bizottság részére a Helyi Választási Iroda útján”. A helyi– és a területi választási bizottságok mellett működő választási irodák elérhetőségeit a linkeken keresztül találod meg.

Mielőtt a választási szervekhez fordulsz, érdemes bizonyítékot gyűjtened a történtekről, például hang- vagy videófelvételeket, dokumentumokat, e-maileket. Bizonyítékok híján nem valószínű, hogy megállapítják a jogsértést. A bizonyítékokat már a kifogás benyújtásakor csatolnod kell, ugyanis hiánypótlásra nincs lehetőség.

A kifogást úgy kell benyújtani, hogy az a jogszabálysértéstől számított három napon belül, ennek a határidőnek az utolsó napján 16 óráig megérkezzen a választási bizottsághoz. Ha az általad sérelmezett állapot folyamatosan fennáll, akkor ezalatt az idő alatt a kifogást bármikor benyújthatod. Ilyenkor a háromnapos határidő kezdete az utolsó nap, amikor a munkáltatód elköveti a jogsértést. Tehát ha például naponta kényszerítenek kampányolásra, akkor minden nap újraindul a három napos határidő a kifogás benyújtására.

A rövid határidőre tekintettel azt javasoljuk, hogy e-mailben nyújtsd be a kifogást, hogy biztosan időben megérkezzen. Az elkésett kifogást a választási bizottság érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.

További részletekről a választási szervek tájékoztatójában olvashatsz.

02

Miért érdemes a választási szervekhez fordulni? Milyen következménye lehet ennek?

A választási szerv megállapíthatja a jogsértés tényét, eltilthatja a munkáltatódat a további jogsértéstől, illetve bírságot is kiszabhat a kampány szabályainak megsértése miatt. Fontos, hogy a választási kifogás csak a választási jog rendszerében nyújt jogorvoslatot. Azaz ha munkaügyi hátrány ért, a

A választási szerv megállapíthatja a jogsértés tényét, eltilthatja a munkáltatódat a további jogsértéstől, illetve bírságot is kiszabhat a kampány szabályainak megsértése miatt.

Fontos, hogy a választási kifogás csak a választási jog rendszerében nyújt jogorvoslatot. Azaz ha munkaügyi hátrány ért, azt nem tudja orvosolni (például ha nem teljesítetted a munkáltatód kérését, és emiatt kirúgtak). Mégis hasznos lehet ebből a szempontból is benyújtani a kifogást, mert a választási szerv határozatát tartalmazó okirat jelentős bizonyítékként szolgál egy munkajogi perben. Rosszul semmiképp nem járhatsz a választási szervekhez fordulással, mert egy elutasított kifogás nem zárja ki, hogy a munkaügyi pert megnyerd.

03

Mikor és hogyan tehetek feljelentést hivatali visszaélés miatt?

Akkor tehetsz feljelentést, ha a munkáltatód hivatalos személy, például miniszter, államtitkár, közigazgatási államtitkár, bíró, vagy közjegyző, illetve, ha kormányhivatalnál, vagy önkormányzati igazgatási szervnél dolgozol (a pontos felsorolást a Btk. értelmező rendelkezései között, azaz a 459. § (

Akkor tehetsz feljelentést, ha a munkáltatód hivatalos személy, például miniszter, államtitkár, közigazgatási államtitkár, bíró, vagy közjegyző, illetve, ha kormányhivatalnál, vagy önkormányzati igazgatási szervnél dolgozol (a pontos felsorolást a Btk. értelmező rendelkezései között, azaz a 459. § (1) 11. pontban találod).

A Büntető Törvénykönyv szerinti hivatali visszaélés akkor valósul meg, ha a hivatalos személy azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen

  • hivatali kötelességét megszegi,
  • hivatali hatáskörét túllépi,
  • hivatali helyzetével máshogy visszaél.

Például ha az önkormányzati dolgozókat arra kényszerítik, hogy a polgármester újraválasztása mellett kampányoljanak, az biztosan hivatali visszaélés. Szintén hivatali visszaélés, hogyha megmondja a dolgozóknak, hogy kire szavazzanak.

A feljelentést bármelyik rendőrségen megteheted az eset körülményeinek leírásával. Postán, e-mailben, elektronikusan vagy a beadványt személyesen átadva, illetve szóban is tudsz feljelentést tenni a rendőrségen. (Az Országos Rendőr-főkapitányság elérhetőségét tartalmazó menüpontra kattintva a jobboldali menüsávban lenyitható a rendőr-főkapitányságok listája. Tovább kattintva megtalálod az egyes főkapitányságokat és rendőrkapitányságokat is.)

Amennyiben az elektronikus utat választod, a rendőrség honlapján az új ügy indítása menüpont alatt, ügyfélkapus azonosítást követően tudsz feljelentést tenni. Az 1. pont az ‘Ügyintézés típusa’ fül, itt válaszd a ‘Bűnügyi szakterület’ menüpontot. A 2. pontban az ‘Eljáráscsoport’ fül alatt jelöld ki a ‘Bűnügyi ügyintézés bűncselekményekre vonatkozóan’ menüpontot. A 3. lépés az űrlap kiválasztása: itt a ‘Bűncselekményekkel kapcsolatos beadványok (feljelentés, indítvány, panasz, bejelentés, beadvány)’ menüponton keresztül átirányít az ügyfélkapus azonosításhoz. Az ottani űrlapon pedig kiválaszthatod a feljelentés megtételének lehetőségét.

Fontos, hogy alaptalanul ne vádolj senkit bűncselekmény elkövetésével. Csak olyan tényeket írj bele a feljelentésbe, amelyekben biztos vagy és bizonyítani is tudod őket!

04

Milyen esetekben és hogyan tudok felmondani?

Ha a munkáltatód arra kényszerít, hogy kampányolj, vagy támogass egy jelöltet, lehetőséged van azonnali hatállyal felmondani 15 napon belül, és megillet a végkielégítés. Arra is van jogi lehetőséged, hogy sérelemdíjat követelj a történtekért. A sikeres választási kifogás, illetve a büntetőeljárás le

Ha a munkáltatód arra kényszerít, hogy kampányolj, vagy támogass egy jelöltet, lehetőséged van azonnali hatállyal felmondani 15 napon belül, és megillet a végkielégítés. Arra is van jogi lehetőséged, hogy sérelemdíjat követelj a történtekért.

A sikeres választási kifogás, illetve a büntetőeljárás lezárulta nem feltétele annak, hogy azonnali hatállyal felmondj, de megkönnyíti azt. Ezek az eljárások bizonyíthatják, hogy a munkáltató súlyosan visszaélt a pozíciójával, vagy olyat tett, ami a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.

Az azonnali hatályú felmondásról munkajogi tájékoztatónkban olvashatsz részletesen.

05

Mit tehetek, ha kirúgtak vagy más hátrány ért amiatt, mert felléptem a munkáltatóm jogsértésével szemben?

Ilyenkor 30 napon belül pert indíthatsz a munkaügyi bíróságon joggal való visszaélésre hivatkozva. Fontos, hogy a jogellenes munkáltatói utasításokat vissza kell utasítanod, mégpedig írásban, hogy az bizonyítható legyen. Ezeket az e-maileket mentsd is el! A per során ugyanis neked kell bizonyítanod

Ilyenkor 30 napon belül pert indíthatsz a munkaügyi bíróságon joggal való visszaélésre hivatkozva.

Fontos, hogy a jogellenes munkáltatói utasításokat vissza kell utasítanod, mégpedig írásban, hogy az bizonyítható legyen. Ezeket az e-maileket mentsd is el! A per során ugyanis neked kell bizonyítanod a munkáltató jogsértését.

Ha nem találtál választ a kérdésedre, keress minket a jogsegely@tasz.hu-n!

Rendszeres adomány

Hasznos volt számodra tájékoztatónk? Segíts rendszeres adománnyal, hogy még többet készíthessünk!

Járulj hozzá ingyenes jogsegélyszolgálatunk működéséhez, és ahhoz, hogy folyamatosan fejlesszük és bővítsük tudástárunkat. Támogass minket havonta, hogy mindig ott lehessünk azok mellett, akiknek a legnagyobb szükségük van ingyenes jogi segítségre.
01
Válaszd ki az adomány összegét

Ha adományozóként megadod adataidat:

rendszeresen beszámolunk eredményeinkről
éves találkozókon pedig a TASZ műhelytitkaiba is betekintést nyerhetsz

Ft
Tovább Tovább
Tovább Tovább
Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.