Az ombudsman szerint sem kötelező a várandósgondozás
Tavasszal már írtunk róla, hogy 2017 végén az alapvető jogok biztosához fordultunk, mert nem tartottuk egyértelműnek, hogy kötelezők-e a terhesség alatti vizsgálatok – például az ultrahang és a vérvétel – vagy sem. Szerintünk a jogi szabályozás nem egyértelmű a kérdésben, ez pedig a várandós nő önrendelkezési jogának sérelmével jár. Az ombudsman pár napja kiadott jelentése minket igazolt.
Az ombudsmanhoz tett bejelentésünkben leírtuk, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai gyakran azonnal a gyermek súlyos veszélyeztetéseként értékelik, ha a várandós nő nem megy el egyes orvosi vizsgálatokra, ezért jeleznek a gyermekjóléti szolgálatnak. A jelzés nyomán gyámhatósági eljárás indulhat, ami végső soron azt is eredményezheti, hogy a gyermeket védelembe veszik vagy családjából kiemelik. Mindezt úgy, hogy valójában nem is egyértelmű, hogy a várandós nőnek kötelező-e részt venni a vizsgálatokon.
Az alapjogi biztos megerősítette a mi álláspontunkat: az egészségügyi törvény bizonyos szűrővizsgálatokat kötelezővé tesz ugyan, de ezek között nem említi kifejezetten a várandósság alatti vizsgálatokat. Sőt, ezeket nem is nevezi kötelező szűrővizsgálatoknak. Márpedig fontos, hogy a jog egyértelműen, méghozzá törvényi szinten határozza meg, hogy az állampolgároknak milyen kötelezettségeik vannak. Egy kötelező vizsgálat ugyanis jelentős beavatkozás az önrendelkezési jogba, ami egyik alapjogunk. Az pedig egyáltalán nem mindegy, hogy egy alapjogot az állam korlátoz-e vagy sem.
Az ombudsman megállapította: a jelenlegi törvényi szabályozás alapján a várandós nőnek joga van úgy dönteni, hogy a 24. terhességi hét előtti vizsgálatokon nem vesz részt, és a 24. terhességi hét után is csak abban a ritka esetben kötelező egy vizsgálat, ha annak elmaradása a magzat életét vagy testi épségét veszélyeztetné. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az állam ne kísérné figyelemmel a magzat jóllétét, de egyértelműen kell meghatározni azt, hogy mely vizsgálatok kötelezőek, és melyek nem. Azt is leszögezte, hogy önmagában az, hogy a várandós nő nem vesz részt egy vizsgálaton, nem indokolja, hogy a jelzőrendszer tagjai – pl. a védőnő – a magzat súlyos veszélyeztetettsége miatt jelzést tegyenek, a gyámhatóság pedig eljárást indítson az ügyben. A védőnő a vizsgálatok elmaradása esetén legfeljebb értesíti a gyermekjóléti szolgálatot, a háziorvost és a házi gyermekorvost. Ez az értesítés azonban nem tekinthető automatikusan súlyos veszélyeztetettség miatti jelzésnek. A hatóságnak ilyen esetben épp az a dolga, hogy kivizsgálja, van-e ténylegesen súlyos veszélyeztetettség.
Az ombudsman mindezekre figyelemmel felkérte az emberi erőforrások miniszterét, hogy a továbbiakban gondoskodjon arról, hogy a védőnők a jelentésben rögzített szempontok szerint végezzék a várandósgondozást. Azt is javasolta, hogy a miniszter módosítsa a várandósgondozásról szóló rendeletet úgy, hogy egyértelmű legyen a vizsgálatok kötelező vagy nem kötelező jellege, és tegyen javaslatot arra, hogy az Országgyűlés az egészségügyi alapellátásról szóló törvény szövegét is ennek megfelelően módosítsa.
