Vallási viseletek

A bevándorlás számos megoldandó, komoly mérlegelést igénylő problémát vet fel, ezek egyike a vallási vagy kulturális hovatartozás külső megjelenítése. Míg egyesek elrejtik meggyőződéseik jeleit, addig mások büszkén, vagy éppen megszokásból mutatják ki vallásukat, hagyományaikat, szokásaikat. A lelkiismereti meggyőződés külső megjelenítése számos formát ölthet, kifejezésre juttatható ruházattal (fejkendő, fátyol, köntös, turbán, stb.), vagy szimbólumokkal (nyaklánc, gyűrű, arcszőrzet, hajviselet, tetoválás, stb.). A szokatlan vallási, tradicionális ruházatok látványa pedig gyakran meghökkenést, zavart kelt a szemlélőben, előítéletekkel társulhat és előítéleteket felerősíthet. Különösen igaz ez akkor, amikor a látvány idegen nyelvhasználat, más kulturális szokások tapasztalatával társul, és amikor az ilyen tapasztalat – akárcsak a médián keresztül is – mindennapossá válik.

Kétségtelen, hogy a más vallású és kultúrájú egyének integrációja olykor nehézkes, és bár az emberek közti különbözőségeket a külső megjelenés teszi a legnyilvánvalóbbá, a vallási viseletek szabályozása csak egy része az integráció problémájának. A TASZ szerint azonban az alkotmányos demokráciát igazoló morális, alkotmányos elvek ennek a kérdésnek a megválaszolásakor nem futnak zátonyra. A vallási, kulturális külsőségek viselése kapcsán felmerülő konfliktusok kezelésére az alkotmányos alapelvek jó válaszokat kínálnak. Az integráció közpolitikai feladatának megoldása – ami a mindenkori kormányok felelőssége – nem az alkotmányosság és az európai emberi jogi sztenderdek betartásán. A vallási külsőségek szabályozása ugyanazon alkotmányos elvek alá tartozik, amelyek eddig is rendezték a társadalmaink plurális jellegéből adódó, hasonló együttélési konfliktusokat.

Tézisek:

1. Az állam nem tehet különbséget vallási, világnézeti, kulturális alapon a polgárai között.

A lelkiismereti meggyőződés, világnézet, vallás kialakításának, megválasztásának szabadsága alapvető emberi jog, mindenkit egyformán megillet, és ezért az állam senkit sem kezelhet hátrányosan csak azért, mert világnézete, életformája, kulturális hovatartozása eltér másokétól, akár a többségétől. Az állam világnézeti semlegességének követelménye azt jelenti, hogy az államnak tartózkodnia kell attól, hogy bármely világnézetet vagy vallásos meggyőződést pusztán a tartalma alapján minősítsen.  „Az államnak vallási és a lelkiismereti meggyőződésre tartozó más kérdésekben semlegesnek kell lennie. A vallásszabadsághoz való jogból az államnak az a kötelessége következik, hogy az egyéni meggyőződés szabad kialakításának lehetőségét biztosítsa.” [4/1993. (II. 12.) AB határozat, 1. Megismétli és az Alaptörvényből is levezeti a 6/2013. (III. 1.) AB határozat [131].]

Az emberek állam általi eltérő kezelésének vannak jó, semleges indokai: pl. az állampolgárok és a menekültek, vagy elítélt és el nem ítélt állampolgárok, vagy rászoruló és rá nem szoruló polgárok között világnézetileg semleges indokok alapján lehet különbséget tenni. A lelkiismeret szabad megválasztásának szabadsága, a gondolatszabadság terén azonban nincs jó indok az egyenlőségtől való eltérésre. A nemzeti hagyományok, a kulturális sajátosságok, bármennyire tiszteletreméltóak is, azt nem feltétlenül igazolják, hogy az állam a joghatósága alatt lévő embereket a meggyőződésük miatt eltérően kezelje.

(Már csak azért sem, mert a demokratikus államok működése közvetetten mindig is előnyösebb helyzetbe hozzák a többségi életformához tartozó világnézeteket valló embereket.)

Különböztessük meg a semlegesség és tolerancia követelményeit. Míg az egyenlő lelkiismereti szabadság az államtól semlegességet követel, az alkotmányos demokrácia polgárától ez a semlegesség nem várható el. Senkinek sem kell saját meggyőződésével ellentétesen megítélni az övétől eltérő életet élők meggyőződéseit, vallását, világnézetét. Lelkiismereti meggyőződéseink megválasztása jelentős mértékben éppen abból adódik, hogy mások, ismerőseink és ismeretlenek világnézetét, életét értékeljük. A nagyrabecsülés, a tisztelet, a meghökkenés, a zavar, a félelem vagy a felháborodás kifejezése is mind ugyanennek a szabadságnak a része. Ám ezek önmagukban nem is képezik a jogi korlátozás (vagy privilegizálás) alapját. A szabadságnak a jogsértés szab határt: a bűncselekmény, a szabálysértés, illetve mások jogainak és szabadságának, személyiségi jogainak objektív sérelme. Mindaddig, amíg a lelkiismereti meggyőződésünk kinyilvánítása békés, erőszak- és kényszermentes, azt az államnak meg kell védenie, és mindenki másnak pedig – véleménye békés, erőszak- és kényszermentes kinyilvánítása mellett – el kell viselnie.

2. A lelkiismereti szabadság magában foglalja a meggyőződés nem-szóbeli kinyilvánításának a szabadságát – vagy annak mellőzését is.

A lelkiismereti szabadság tartalma az egyik legkevésbé vitatott eleme az alkotmányos demokráciáknak. Számos emberi jogi dokumentum részletezi, az Alaptörvény például így fogalmaz: „Mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más meggyőződés szabad megválasztását vagy megváltoztatását és azt a szabadságot, hogy vallását vagy más meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon, akár egyénileg, akár másokkal együttesen, nyilvánosan vagy a magánéletben kinyilvánítsa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolja vagy tanítsa.” [VII. cikk (1) bekezdés])

Önmagában egy alapjog gyakorlása, esetünkben a vallásos, valláshoz kötődő ruhadarabok viselete, azaz egy világnézet nyílt felvállalása önmagában fogalmilag nem lehet jogsértő. Korlátai természetesen vannak e szabadságnak: más vagy mások lelkiismereti szabadsága. Vallási jelképek viseletére, tradicionális ruhadarabok viselésére, istentiszteleteken való részvételre – vagy az ezektől való tartózkodásra – tehát senki sem kényszeríthető. A szekuláris államnak is tartózkodnia kell ettől. Ugyanakkor az állam nemcsak maga nem kényszeríthet, de védelmet is kell biztosítania az ellen, hogy valamely vallásra hivatkozva mások kényszerítsenek bárkit meghatározott viselet hordására (vagy tiltsanak el tőle).

Bár a világnézeti meggyőződés kialakítása a legfontosabb része a lelkiismereti szabadságnak, a meggyőződés kinyilvánítása, mások számára felismerhetővé tétele, másokkal való közlése sokféle és sokfélék azok a körülmények is, amikor ez konfliktust okozhat. Más a helyzet az utcán és a nyilvános tereken, más egy hatóság előtt, más a közalkalmazásban, az iskolában, az állami egészségügyi ellátásban. Másféle konfliktusokat rejt a vallásszabadság intézményes oldalának, az egyházszabadságnak a gyakorlása is. Az alábbiakban részletezzük is ezeket az eseteket.

3. A lelkiismereti meggyőződés kinyilvánítása közterületen nem korlátozható mindaddig, amíg az nem erőszakos, amíg másoknak nem okoz kárt, nem jogsértő.

A lelkiismereti szabadságot korlátozó törvényeket megszorítóan kell értelmezni. A korlátozásnak nagyobb a súlya, ha közvetlenül másik alanyi alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb, ha ilyen jogokat csakis mögöttesen, valamely „intézmény” közvetítésével véd, s legkisebb, ha csupán valamely elvont érték önmagában a tárgya (pl. a köznyugalom ). (vö. 30/1992. (V. 26.) AB határozat) Az Alaptörvény is általános érvénnyel fogalmaz: „Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.” [I. cikk (3) bekezdés]

A vallási vagy kulturális külsőségek viselésének állami előírását vagy tilalmát tehát nem igazolja az, hogy azok esetleg zavarhatnak másokat, szokatlanságukkal meghökkentik vagy egyenesen felháborítják a többséghez tartozókat. A köznyugalmat, a demokratikus együttélést az erőszakos magatartásokkal szemben kell megvédeni, nem pedig a szokatlan jelenségek eltüntetésével. Azzal, hogy az egyén megválasztja a külső megjelenését és történetesen a lelkiismereti meggyőződését, vallását teszi ezzel nyilvánossá, nem tesz erőszakot senkin – ahogyan senkinek sincs joga megkövetelni azt, hogy mások így öltözködjenek nyilvánosan, és ne úgy. A demokratikus társadalmakat éppen az élteti, hogy nap-mint-nap találkozunk más világnézetű, másképpen szocializálódott, más szokásokhoz ragaszkodó emberekkel.

Ennek megfelelően egy demokratikus államnak pont nem az a feladata, hogy korlátozza a vallási viseleteket – az viszont nagyon is kötelezettsége, hogy megvédje azokat a polgárokat, akiket meggyőződésük kinyilvánítása miatt erőszak, vagy jogsérelem ér. Aki a szabadságával él, joggal tarthat számot az állam védelmére, és joggal utasíthatja vissza azt, hogy szabadságában korlátozzák őt mások zavartalanságának, lelki nyugalmának érdekében. A szabadságot, a demokráciát és a nemzetet sohasem a lelkiismereti meggyőződés megválasztása és annak erőszakmentes – hovatovább: hétköznapi – kinyilvánítása veszélyezteti. Annál inkább veszélyezteti viszont e szabadság korlátozása, erőszakos elnyomása, és az, ha a hatóság nem véd meg az önkényes erőszaktól. Éppen ezért tévesnek tartjuk azt az érvelést, ami a plurális, toleráns és nyitott társadalmi kommunikáció és együttélés védelmével indokolja az arc eltakarásának tilalmát. Ugyancsak indokolatlan az a paternalista érv is, hogy a vallásos embereket a saját biztonságuk érdekében kell korlátozni a viseleteik megválasztásában: nehogy a felháborodó közönség megverje őket.

Megjegyezzük, hogy ugyancsak indokolatlanul korlátozónak tartjuk azt a hatályos magyar szabályt, amelyik a tüntetéseken, politikai demonstrációkon tiltja meg az arc eltakarását (rendzavarás, Szabstv. 169. § (1) bekezdés b) pont: „Aki a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvényen vagy a sportrendezvények biztonságáról szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó sportrendezvényen az arcát olyan módon eltakarva jelenik meg vagy tartózkodik, amely alkalmas arra, hogy meghiúsítsa a személyének a hatóság vagy az eljáró hivatalos személy által történő azonosítását, szabálysértést követ el.”). Bár a tilalom igazolása világnézetileg, vallásilag semleges (közrend: az esetleges rendzavarók felelősségre vonása), a tüntetésen eltakart arccal való megjelenéshez való jog korlátozása, mivel a lelkiismereti szabadságot, adott esetben pedig a véleménynyilvánítási szabadságot is érintheti, nem magától értetődő. Az állam nem élhet azzal az előfeltevéssel, hogy a békés gyülekezéshez való jogukat gyakorló polgárok meg fogják zavarni a közrendet. (Ez az érv nem vonatkozik a sportesemények résztvevőire, mert ők nem alapjogot gyakorolnak.)

4. A hivatalos állami intézményekben tartózkodók számára csak különösen szigorú alkalmassági, szükségességi és arányossági feltételek mellett írhatók elő szélesebb kötelezettségek.

Az államnak az igazságszolgáltatás és a közigazgatás fórumain, a bűnüldözési vagy a büntetés-végrehajtás intézményiben is biztosítani és elősegítenie kell a lelkiismereti és vallásszabadság gyakorlását. Tévedésnek tartjuk azt az álláspontot, ami a hivatalos állami intézmények szekuláris jellegét félti a lelkiismereti meggyőződések kinyilvánításának szabadságától (az állami intézmények semlegessége ugyanis az eljárásaikra és döntéseikre vonatkozó jogszabályoktól és azok betartásától függ). Ugyanakkor ezek az intézmények olyan alkotmányos értékeket és érdekeket szolgálnak, amelyek releváns indokok lehetnek e szabadságjog korlátozására. Mivel nem közvetlenül mások jogai és szabadsága indokolja a lelkiismereti szabadság korlátozását, ezekben az esetekben különösen szigorúan kell megítélni azt a kérdést, hogy egyértelmű összefüggés van-e a védett érték vagy érdek és a vallásszabadsághoz való jog korlátozása között, és hogy a védett érték, érdek valóban súlyosan csorbulna akkor, ha a korlátozásra nem kerülne sor. Az igazságszolgáltatás pártatlansága és hatékonysága, illetve az eljárás szereplőinek jogai szempontjából releváns az arc eltakarása, a rendőri uniformis szempontjából releváns a vallási jellegű fejfedők viselése, a büntetés-végrehajtási intézmények biztonsága szempontjából releváns egyes tárgyi szimbólumok birtoklása.

Amennyiben nem, vagy enyhébb, kevesebb teherrel járó alapjog-korlátozással is biztosíthatók ezek az értékek és érdekek, úgy az államnak tartózkodnia kell az alkalmatlan, szükségtelen, aránytalan korlátozástól, és az ebből eredő hátrányok, nehézségek ellenére is gondoskodnia kell a lelkiismereti szabadság gyakorlásáról. (Éppúgy, ahogy tolmácsot is biztosítania kell ahhoz, hogy a hivatalos eljárásokban mindenki az anyanyelvét használhassa.) Pl. A tárgyalások nyilvánossága és az eljárásban résztvevők személyiségi jogai közötti konfliktusokat jó ideje sikeresen kezeli az alkotmányos igazságszolgáltatás. Ennek megfelelően a vallási okokból eltakart arc nyilvános felfedésének megkövetelése nem feltétlenül szükséges akkor, amikor a személyiségi jogok védelme érdekében a nyilvánosság korlátozható. Hasonlóképpen, az erőszakszervezetek szempontjából nem jelenthet sokkal nagyobb terhet a vallásos rendőrök számára megfelelő uniformis viselésének lehetővé tétele akkor, amikor pl. az eltérő női és férfi uniformisok viselésének lehetősége is sikeresen biztosított. A börtönök biztonságát attól kell megvédeni, aki vagy ami azt fenyegeti: szakállal vagy raszta hajjal nem nagyobb a szökés veszélye, mint anélkül, és ha valami fokozott ellenőrzést igényel, attól azt még nem biztos, hogy betiltani kell – hanem mondjuk fokozottan ellenőrizni.

            Nem hivatalos intézmények az egészségügyi intézmények, de a lelkiismereti szabadság korlátozhatóságánál irányadó szempontok, és a korlátozhatóság logikája hasonló. Mások egészséghez való jogának védelme mellett a közegészség értéke is releváns lehet, de a szigorú alapjogi teszt itt sem spórolható meg. A szakáll- vagy hajviselet korlátozását az egészséghez való jog vagy a közegészségügyi szempont sem igazolja automatikusan, hiszen gyakran a meggyőződés kinyilvánítását kevésbé korlátozó előírások (pl. egészségügyi maszk vagy fityula viselésének kötelezettsége) is megfelelő eszközök lehetnek.

5. A vallási külsőségek viselésének szabadsága az iskolában is megilleti a tanulókat. A tanulók egyenlő méltóságának, valamint a világnézetileg semleges és diszkrimináció-mentes oktatásnak a biztosítása állami kötelezettség.

A közoktatás tartalmában, megszervezésében és környezetének kialakításában az államnak világnézetileg semlegesnek kell lennie. Ez következik nemcsak a gyerekek és szüleik egyenlő lelkiismereti szabadságából, hanem a közpénzből fenntartott és kötelező közoktatás nyilvánosságából is. A semlegesség követelménye vonatkozik a kötelező tananyag tartalmi meghatározására, a tanév és az oktatási szünetek kialakítására, az iskola és az osztálytermek felszerelésére.

Szemben az állam hivatalos intézményeivel, az iskolában nehezen találni olyan alkotmányos értéket, ami megfelelően indokolná a lelkiismereti szabadság egyenlőségének, vagy gyakorlásának korlátozását. Alkotmányosan nem fogadható el az, ha a közoktatás akár csak szimbolikusan is elkötelezett valamely vallás vagy világnézet mellett vagy ellen – ez annak a nyílt elismerése, hogy az állam nem kezeli egyenlően a más vallású vagy meggyőződésű polgárait, akár gyerekek, akár szülők. A demokratikus közoktatás értékét nem az csökkenti, ha szabadon megjelenhetnek olyan tanulók is, akik nyilvánosan megjelenítik lelkiismereti elkötelezettségüket, hanem inkább az, ha az iskola elnyomja ezt a szabadságot, és/vagy egy partikuláris világnézet mellett kötelezi el magát. Ennek megfelelően a lelkiismereti szabadság iskolai korlátozásánál ismét szigorúak az alkotmányossági, semlegességi követelmények.

Praktikus következmények: az iskolában, osztálytermek falán nem függhet kereszt; az iskola nem tilthatja meg, hogy a tanulók viseljék a vallásukat, világnézeti meggyőződésüket szimbolizáló külsőségeket, még testnevelés órán sem (amennyiben a tanulók biztonságát, egészségét nem veszélyezteti az öltözék); az elkülönítés csak szigorú szükségesség mellett (pl. az oktatás nyelvének elsajátítása), és csak a legszükségesebb ideig indokolt, illetve a szülői beleegyezés jól-informáltságát különös gonddal kell vizsgálni.

6. A lelkiismereti szabadság intézményes oldala tekintetében a korlátozás enyhébb követelmények alá esik.

Az egyházi autonómia csak közvetetten kapcsolódik az egyéni lelkiismereti szabadsághoz (azon belül is inkább csak a vallás szabadságához). A templomépítésre, harangozásra, körmenetekre vagy a müezzin énekére vonatkozó korlátozások a hitélet intézményes gyakorlásának csorbítását jelentik. Ennek pedig nemcsak szigorúan mások lelkiismereti szabadsága vagy más alkotmányos értékek szabhatnak határt.

A lelkiismereti szabadság és az egyházi autonómia vitán felül nem terjedhet ki mások jogainak vagy szabadságának sérelmére, még akkor sem, ha az autonómia gyakran mentességet biztosít bizonyos alkotmányos követelmények betartása vagy alkotmányos értékek biztosítása alól (pl. gyónási titok védelme, hitoktatás szabadsága). Ugyanakkor az egyházi autonómia határainak megvonása is szélesebb körben lehetséges, mint az egyéni lelkiismereti szabadság gyakorlásának korlátozása. Ebből a szempontból releváns az, hogy az egyház hitéleti tevékenység közterülten zajlik-e, vagy érint-e másokat. Pl. egy templom építésénél városképi szempontok, egy körmenetnél közlekedésbiztonsági megfontolások, a harangozásnál a köznyugalomhoz fűződő többségi érdekek is szolgálhatnak a korlátozás alapjául – természetesen az alapjogi mérlegelés lefolytatását (tipikusan az arányosság szigorú vizsgálatát) követően.

A fenti elvekkel kapcsolatos egyes újabb jogesetekre, bírósági döntésekre nézve ajánljuk az alábbi jelentést: „A határ meghúzása – a lelkiismereti szabadság és az egyenlőséghez való jog ütközéseinek kezelése”. (A jelentés harmadik része foglalkozik a vallási viseletek korlátozásának eseteivel.)