A Kúria rábólintott, hogy megismerhessük, ki rendelte el a norvég civilek vegzálását
Perünk nyomán végre több mint 2 év elteltével nyilvánosságra kerülhet, ki és hogyan utasította a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét, hogy folytasson vizsgálatot az NCTA által civileknek nyújtott támogatások felhasználásáról.
A perben a KEHI végig azzal érvelt, hogy jelentései – azok előkészítésével, tehát a vizsgálatot elrendelő utasítással együtt – kormányzati döntést előkészítő adatok, ezért 10 évig jótékony homály borul rájuk, illetve az utasítás egyszerű végrehajtójaként nem is minősül adatkezelőnek. Mindkettő óriási tévedés.
A soron kívüli ellenőrzést elrendelő döntés a KEHI-ről szóló kormányrendelet alapján kizárólag a kormánytól, a miniszterelnöktől, vagy a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős minisztertől (esetünkben Lázár Jánostól) érkezhetett, ám a KEHI álláspontja szerint, noha közfeladatot lát el és a kért adat közérdekű adatnak minősül, az mégsem hozható nyilvánosságra, mert egyrészt a vizsgálat megindításának adatai tekintetében nem adatkezelő, másrészt az adatok döntés előkészítő adatok.
A Kúria a felülvizsgálati szakaszban azonban szerencsére nem hajolt meg az érvelés előtt és leszögezte, hogy a megismerni kívánt adatoknak több adatkezelője is lehet, tehát a vizsgálatra utasítást adó személyek mellett a KEHI is kezeli a kért adatot, hiszen például a tárolással adatkezelési műveletet hajt végre. A döntés-előkészítő jelleg tekintetében pedig sikerrel hivatkoztunk a közelmúltban született 6/2016 (III.11.) AB határozatra, amely alapján még maguk a KEHI-jelentések sem élvezhetnek a maguk teljességében mentességet a nyilvánosság alól, az esetleges döntés-előkészítő adat beszerzéséről szóló döntés viszont nem is minősül döntés-előkészítő adatnak, ezért annak megismerése jogában áll az adatigénylőnek..
Az ítélet alapján tehát kíváncsian várjuk a választ több mint 2 éve feltett kérdésünkre egy olyan vizsgálattal kapcsolatban, amely egy hamarosan szintén 2. évfordulójához érkező jogszerűtlen razziát is maga után vont a nagy civil elszámoltatás jegyében.
A Kúria ítélete itt olvasható.
Fotó: Déri Miklós