Futószalagon fosztanak meg embereket a legalapvetőbb jogaiktól, mégis hat évet kellett várni az ombudsman fellépésére
Hazánkban a gondnokság alá helyezési perek még mindig túlnyomórészt a helyettes döntéshozatal elve alapján, egységes gyakorlat nélkül, az érintettek feje fölött zajlanak, miközben a támogatott döntéshozatal elvi és módszertani elemei továbbra sem épültek be az eljárásba. Rég lejárt és elavult módszertan alapján készülnek az orvosszakértői vélemények, a bíróságok mégis ezekre hagyatkoznak olyan kérdésekben is, amikről nekik kellene dönteniük. Már 2020-ban megkerestük az alapvető jogok biztosát emiatt, de csak hat év elteltével adott ki jelentést a súlyosan jogsértő helyzetről.
A hazai bíróságok futószalagon termelik azokat a döntéseket, amelyekkel a pszichoszociális akadályozottsággal, fogyatékossággal élő személyek (a Polgári törvénykönyv szóhasználatában „mentális zavarral élő személyek”) cselekvőképességét korlátozzák, ha úgy ítélik meg, hogy hiányzik az ügyeik intézéséhez szükséges belátási képességük. Pedig a Ptk. alapján még ebben az esetben is először azt kellene megvizsgálnia az eljáró bíróságnak, hogy elegendő-e az érintett védelme érdekében egy támogató kirendelése a gondnok helyett. A gondnokság elrendelése nagyon súlyos döntés, amely az érintettek legalapvetőbb jogait, önrendelkezését érinti, a gondnokság alá helyezési perek mégis döntően a helyettes döntéshozatal elve alapján, egységes gyakorlat, megfelelő módszertani keret és az érintettek érdemi részvétele nélkül zajlanak. A bírák pedig a legtöbbször nem végzik el azt, ami az ő feladatuk lenne ezekben az eljárásokban, ehelyett aránytalan mértékben támaszkodnak a szakértői véleményekre.
Lesújtó tapasztalataink egyre csak halmozódtak a két és fél évtized alatt, aminek során az érintetteknek ingyenes jogi tanácsadást, jogi képviseletet nyújtottunk, a helyettes döntéshozatal jelenlegi gyakorlata helyett a támogatott döntéshozatal elvére épülő intézményrendszer és jogi szabályozás kiépítéséért advokáltunk, és figyelemmel követtük a gondnoksági perek bírósági gyakorlatát. 2020. március 4-én az alapvető jogok biztosához fordultunk azt kérve, hogy indítson vizsgálatot a gondnoksági eljárásokban elavult módszerek alapján végzett szakértői tevékenységgel kapcsolatban, és intézkedjen azért, hogy ez megváltozzon. Az ombudsman az alapvető jogokat – az önrendelkezéshez, magánélethez, emberi méltósághoz és tisztességes eljáráshoz való jogot egyaránt – súlyosan sértő helyzet elleni fellépést olyannyira nem tartotta sürgősnek, hogy beadványunkra csak több, mint hat év elteltével reagált: idén április 29-én közzétette az AJB-536/2026. számú jelentést „a gondnokság alá helyezési perekben végzett igazságügyi szakértői tevékenységgel összefüggésben”.
Hazánk gondnoksági rendszere alapvetően a helyettes döntéshozatal logikájára épül, abból a feltevésből kiindulva, hogy egyes személyek döntési autonómiáját saját érdekeik védelme érdekében részben vagy egészben korlátozni szükséges. Ezzel szemben a CRPD a támogatott döntéshozatalt tekinti irányadó megközelítésnek, amelynek következetes elvi és módszertani érvényesítése lehetővé tenné, hogy az érintett megfelelő támogatás és védőháló mellett maga gyakorolja önrendelkezési jogát, és saját életét érintő kérdésekben maga hozzon döntést. Ám a tapasztalatok szerint a jelenlegi intézkedés csak megerősíti kiszolgáltatott helyzetüket ahelyett, hogy a szükséges támogatást biztosítaná – támogatott döntéshozatal keretében – ahhoz, hogy maguk tudjanak dönteni az őket ebben segítő támogatói háló közreműködésével. Így a TASZ a jelenlegi szabályozás mihamarabbi reformját sürgeti, amelynek szükségességét az AJBH-jelentés is megerősítette.
A hatályos Polgári Törvénykönyv szerint négy feltételnek kell egyszerre teljesülnie ahhoz, hogy a bíróság valakit gondnokság alá helyezhessen:
- az érintettnek valamilyen mentális zavara van,
- az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége a mentális zavara következtében nagymértékben csökkent vagy hiányzik – vagyis a mentális zavara miatt nem látja be, hogy milyen élethelyzetben van,
- egyéni körülményeire, családi és társadalmi kapcsolataira tekintettel indokolt a gondnokság,
- valamint az érintett jogai más, a cselekvőképességet nem érintő módon – támogatott döntéshozatal keretében – nem védhetők meg.
Az első feltétel megállapítása tisztán orvosszakértői kérdés. A további feltételek azonban olyan jogi, illetve ténybeli kérdések, amelyek megítélése bírói mérlegelést igényel. Vagyis függetlenül attól, hogy a szakértői vélemény mit állapít meg, a bíróság kizárólag a fenti feltételek együttes mérlegelése révén juthat arra az eredményre, hogy indokoltnak találja az érintett személyes döntési autonómiájának (önrendelkezésének) korlátozását gondnokság alá helyezése által. Tapasztalataink szerint azonban a gondnoksági perekben eljáró bírák sokszor a szakértőkre bízzák azoknak a kérdéseknek az eldöntését is – például, hogy a mentális zavar hogyan befolyásolja az érintett belátási képességét, milyen mértékben és milyen ügycsoportokban, indokolt-e a gondnokság, szükséges-e a jogkorlátozás – amelyek nem orvosi, hanem jogi mérlegelést igényelnek és amelyek eldöntése a így a bíró feladata kell, hogy legyen. Így gyakran önmagában már a szakértő véleménye dönt az ügyben anélkül, hogy a bíró önállóan is elvégezné azt a mérlegelést, amit a törvény rábíz.
Ezeknek a szakértői véleményeknek ráadásul a tartalma és színvonala is rendkívül változó. Ennek oka, hogy jelenleg nincsen korszerű, kötelező szakmai módszertan, amely biztosítaná az egységes, a tudomány mai állásának megfelelő módszertani eszközök, elvek és követelmények érvényre juttatását és alkalmazását a gondnoksági perek során. Pedig a CRPD 13. cikke előírja, hogy a fogyatékossággal élő személyek védelmét és részvételét az eljárásokban a körülményeikre és igényeikre szabottan, a tudomány állásának megfelelő módszerekkel kell garantálni. Ez vonatkozik a szakértők bevonására is. Ehelyett a gyakorlat azt mutatja, hogy a szakvélemények sokszor még mindig egy 2011-ben hatályát vesztett, „szokásjogi alapon” mégis alkalmazott módszertani levél (a Magyar Igazságügyi Orvosszakértői Kamara által 2005-ben kiadott 14. sz. módszertani levél) iránymutatásai alapján készülnek, amelyek már nem felelnek meg a mai CRPD-alapú szakmai és jogi elvárásoknak, jogsértő helyzetet teremtve.
Beadványunk nyomán az ombudsman vizsgálta, hogy milyen biztosítékok garantálják, hogy a fogyatékossággal élő személyek jogai a CRPD alapelveinek és rendelkezéseinek megfelelően érvényesüljenek. Az alapjogi biztos megkereste az igazságügyi minisztert, a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamarát (MISZK), az Orvosszakértői Intézetet, a SOTE Orvostani Intézetét, a SOTE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáját, a Magyar Ügyvédi Kamarát, valamint a gondnoksági ügyekre rálátó érdekvédelmi szervezetek közül az Autisták Országos Szövetségét, az ÉFOÉSZ-t, a Down Alapítványt, a Kézenfogva Alapítványt, valamint az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Karát, és tájékoztatásukat kérte a beadványunkban szereplő aggályokkal, különösen az igazságügyi orvosszakértők által alkalmazandó módszertani levéllel kapcsolatban.
Az ombudsman jelentése megállapítja: nem létezik olyan korszerű módszertani levél és szakmai iránymutatás, ami szakmai, jogi téren és szemléletmódban segítené a gondnokság alá helyezési eljárással érintett személyek cselekvőképességének megállapítására vonatkozó szakértői vizsgálatokat. Ez pedig összeegyeztethetetlen a jogbiztonság követelményével, sérti az emberi méltósághoz való jogot (Alaptörvény II. cikk), ellentétes az egyenlő bánásmód követelményével (Alaptörvény XV. cikk (2), (4)), szemben áll az állam kötelezettségével a fogyatékossággal élő személyek kiemelt védelmére (Alaptörvény XV. cikk (5)), és nem felel meg a CRPD-ből eredő nemzetközi kötelezettségeinknek sem.
A jelentés azt is leszögezi, hogy a fentiek mellett a CRPD már említett, 13. cikkével sem fér össze az, hogy a szakértői vizsgálat nem a tudomány mai állásának megfelelő szempontok alapján kidolgozott eszköztár alapján zajlik, és nem biztosítják az érintett személyek számára a tájékoztatást és a kommunikációt sem, támogató és segítő személyek vagy eszközök alkalmazásával.
Fontos megállapításokat tesz az alapjogi biztos a kirendelt ügygondnokok szerepéről is. A gondnokság alá helyezési perekben kötelező kirendelni ügygondnokot, aki egy ügyvéd, akit az állam fizet. Az ügygondnok a gondnokság alá helyezéssel érintett személy érdekében köteles eljárni azért, hogy a bíróság csak akkor rendelje el a gondnokságot, ha az érintett jogainak és érdekeinek védelme másképp nem biztosítható. A biztos által megkeresett érdekvédelmi szervezetek azonban rámutatnak arra, hogy az ügygondnokok nem működnek közre érdemben a gondnokság alá helyezési ügyekben, a támogatott döntéshozatal módszertanát nem alkalmazzák, és gyakran kérik, hogy a tárgyalást a távollétükben tartsák meg, illetve „a szakértői vélemény ismeretében nem ellenzik a kereset teljesítését” fordulattal tudják le feladatukat. Az ombudsman maga is megállapítja, hogy „az ügygondnok garanciális szerepe kiüresedett”.
Azt, hogy a gyakorlatban mit eredményeznek a fenti jogsértések, jól mutatja egy gondnokság alá helyezési eljárás alá vont ügyfelünk története. Ügyfelünk az elsőfokú eljárásban azt sem tudhatta, mi történik a feje fölött, ügygondnoka nem képviselte az érdekeit és nem egyeztetett vele, a kirendelt igazságügyi pszichiáter szakvéleményét nem láthatta és így nem is reagálhatott rá. A szakértő véleménye tele volt önellentmondásokkal és a legalapvetőbb szakmai feltételeket sem teljesítette, hiszen még a vélt mentális betegség BNO-kódját sem tartalmazta. Sem a véleményből, sem a tanúk nyilatkozataiból nem következett, hogy ügyfelünknek gondja lenne a belátási képességével, a bíró mégis megfosztotta őt attól a jogától, hogy maga döntsön az élete alapvető kérdéseiben. Közbenjárásunkkal másodfokon a bíróság hatályon kívül helyezte a silány minőségű ítéletet, és még arra is kitért, hogy a kirendelt ügygondnok semmilyen tevékenységet nem fejtett ki az eljárásban, ezért nem jár neki az ügygondnoki díj sem.
Az ombudsman két ajánlást tett a jelentésében feltárt alapjogi visszásságok orvoslására:
- Felkérte az igazságügyi minisztert és a belügyminisztert, hogy állítsanak fel közös munkacsoportot, ami felméri, előkészíti és nyomon követi azokat az intézkedéseket, amelyek biztosítják a fogyatékossággal élő személyek számára a cselekvőképességük minél teljesebb körű gyakorlását, és a munkacsoport működésébe vonják be a fogyatékos személyek érdekében tevékenykedő szakmai szervezeteket.
- Felkérte a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnökét, hogy adjon részletes tájékoztatást a módszertani levél, illetve annak tervezete készültségi fokáról, szempontrendszeréről és közzétételének várható időpontjáról.
Az alapvető jogok biztosáról szóló törvény értelmében a felkért szerveknek 30 napon belül reagálniuk kell. Mivel ez a válaszadási határidő már egy hónapja lejárt, az intézkedésre felkért szerveknek már meg kellett küldeniük válaszaikat a biztosnak. Ha ez nem történt meg, elvárjuk a biztostól, hogy ismételten hívja fel a felkért szerveket ajánlásainak megvalósítására.
Bár üdvözöljük az ombudsman által tett megállapításokat és az igazságügyi és a belügyi tárcának, valamint a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamarának címzett ajánlásokat a gondnoksági perekben végzett igazságügyi szakértői tevékenységgel összefüggésben felmerülő alapjogi visszásságok megszüntetése érdekében, aggályosnak tartjuk, hogy erre hat évet kellett várni. Annak érdekében, hogy a fogyatékossággal élő személyek jogai valóban érvényesüljenek, és cselekvőképességüket ne korlátozhassák szükségtelenül és aránytalanul elavult, már nem hatályos szakértői módszertan alkalmazásával, a TASZ továbbra is figyelmmel kíséri a joggyakorlatot. Ha az ajánlások nyomán nem történnek meg a szükséges változások, azt a felkért szerveken és – saját nyomonkövetési kötelezettsége körében – az ombudsmanon is számon fogjuk kérni.
