Barion Pixel TASZ | A bíróság kezében a trafikpályázatok nyilvánossága

A bíróság kezében a trafikpályázatok nyilvánossága

Hat szervezet – a TASZ jogi képviseletével – közérdekű adatok kiadása iránti pert indít a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. ellen a trafik-pályázatok nyilvánossága érdekében.

A botrány kirobbanásakor a TASZ, az átlátszó.hu, az index.hu, a K-Monitor , az origo.hu és a TI Magyarország úgy döntött, hogy az állami vagyon átláthatóságát ennyire súlyosan érintő tender kapcsán indokolt közösen fellépniük. Az április 29-én beadott adatigénylésekben az elbírálási szempontokra, a vesztes és győztes indulókra és pályázatokra, üzleti tervekre és az elbírálókra voltunk kíváncsiak. A tender körül kialakult helyzetet tovább súlyosbítja az információszabadság törvény tervezett módosítása, mely jelentősen csökkenti a szóban forgó adatok nyilvánosságra kerülésének esélyét. Ez a módosítás a trafiktenderen túl általánosságban is súlyos korlátozását jelenti a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez fűződő alapjognak. 
 
A per állásáról folyamatosan beszámolunk majd a honlapon.  Kíváncsian várjuk, hogy a miniszterelnök ígérete és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt korábbi nyilatkozatai teljesülnek-e, és az általuk megígért adatok mikor kerülnek nyilvánosságra. Még ha ez meg is történik, az elbírálási szempontok önmagukban nem elegendők ahhoz, hogy megítéljük a pályázatok jogszerűségét. A TASZ a tervezett törvénymódosítás dacára is mindent megtesz a jövőben azért, hogy bíróságon kikényszerítsük az információszabadság érvényesülését. 
 
A témában megjelent korábbi írásaink az alábbi linkeken érhetők el:
 
Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.