A magyar drogügy párhuzamos valóságai

Könnyen párhuzamos univerzumokban találhatja magát az a gyanútlan szemlélő, aki a hazai kábítószerügy aktualitásairól az állam szócsövén, majd a szakmai szervezetek beszámolóin keresztül próbál tájékozódni. Míg például az EMMI által koordinált Kábítószerügyi Tanács ülésén csupa pozitívumot hallani, addig a civilek által szervezett Fehér Foltok az Ellátórendszerben konferencia alapvető hiányosságokra és súlyos problémákra világított rá. Mindkét eseményen részt vettünk és ismét arra jutottunk, hogy az érdemi párbeszéd és a partneri viszony oldhatná fel a kettősséget. Erre viszont az EMMI nem hajlandó.

A Kábítószerügyi Tanács idei első ülésén – amire negyed év helyett majdnem egy egész évet kellett várni – éles ellentét rajzolódott ki a minisztérium által közölt nagyszerű eredmények világa, és a szakmai szervezetek által tapasztalt rideg valóság között. Az EMMI képviselője büszkén jelentette, hogy a 2019-es évre sem csökkent a terület támogatása – csak arról feledkezett meg, hogy ez még mindig csak a negyede a tíz évvel ezelőtt biztosított forrásoknak. Csakhogy a civilek arról számoltak be, hogy nagyon távol van az idei források kifizetése: a tavaly megnyert kábítószerügyi pályázataikra még a szerződéskötés sem történt meg, így azok megvalósítását nem tudták megkezdeni.

Előnybe hozott rendészet a szakmai szervezetekkel szemben

A drogellenes stratégia készülő, 2019-2020-as akciótervével kapcsolatban az a minisztérium elvárása, hogy ugyanannyit kell költeni a kábítószerügy egészségügyi és rendészeti tevékenységeire. Pedig tudható, hogy a mindenkori magyar kormány évtizedek óta a többszörösét fordította a rendészeti intézkedésre, mint megelőzésre, kezelésre és rehabilitációra összesen. Hogy ez a jövőben még inkább így lesz, az abból is sejthető, hogy a régóta várt Fővárosi Kábítószer Egyeztető Fórum végül civilek és szakpolitikusok helyett a rendőrséggel szoros együttműködésben, rendészeti szellemiségben alakul meg.

A minisztériumot láthatóan meglepték a civilek tapasztalatai a prevenció igazságtalan működéséről: miközben a rendőrség bűnmegelőzés címén állami támogatással jut be az iskolákba drogmegelőzést végezni, addig a szakmai szervezetek csak pályázatokból tudják finanszírozni az iskolai szolgáltatásaikat. Nem is beszélve arról, hogy a prevenció törvényes végzéséhez szükséges ún. „szakmai ajánlás” igénylését az állandó átszervezések is nehezítik. Ahogyan az ülésen a Nemzeti Népegészségügyi Központ egy munkatársa megjegyezte: ha most végre egy évig nem szervezik át őket másik minisztérium alá, akkor megpróbálják rendezni a szakmai ajánlások helyzetét.

Ártalomcsökkentés – Prioritás hiánya vagy vészhelyzet

Amikor a Kábítószerügyi Tanács ülésén a szakmai szervezetek rákérdeztek az alacsonyküszöbű szolgáltatások (pl: tűcsere és más ártalomcsökkentő tevékenységek) támogatására, akkor ismét azt a választ kapták, hogy ez a terület sajnos nem élvez prioritást a stratégiában. A Nemzeti Drogmegelőzési Koordinációs Osztály vezetője szerint azokon a pontokon lehet külön állami forrásokra számítani, ahol fehér foltok vannak az ellátásban. A szakmai szervezetek ennek megfelelően Fehér Foltok az Ellátórendszerben címmel tartottak konferenciát feburár 28-án, ahol kiderült, hogy ilyen fehér foltok az ellátórendszer számos pontján találhatók. Az egyik fehér foltot éppen az ártalomcsökkentés hiánya adta, és ez nemcsak a zsákfalvakban, hanem Budapesten is probléma, ahol a két legnagyobb tűcsere 2014-es bezárását követően körülbelül 3000 kliens maradt ellátás nélkül. Az előadásokból kiderült, hogy egy részük már elsősorban nem intravénásan, hanem elszívva és elfüstölve (utcai nevén „fóliázva”) használ szereket, a maradék injektáló használót viszont a jelenlegi szolgáltatások csak kisebb számban tudják elérni. Csák Róbert kutatásából megtudhattuk, hogy a maradék alacsonyküszöbű szolgáltatók kulcsfontosságú szerepet játszanak. Budapesttel ellentétben Belgrádban teljesen betiltották a tűcseréket. Ezt követően a korábbinál sokkal kockázatosabb fogyasztói gyakorlatok terjedtek el, miközben a droghasználatot nem sikerült mérsékelni. Budapesten a néhány maradék tűcsere szolgáltatónak is sikerül elérnie, hogy a használók ritkábban osszák meg egymás között a tűket, ezzel is csökkentve a fertőzésveszélyt. Csák elmondta, hogy miközben a közgondolkodásban az ártalomcsökkentés még mindig tűcserét jelent, ezeknek a szolgáltatásoknak már az új fogyasztási formákra kellene reagálniuk – ha engednék őket működni.

Az előadásokat követő kerekasztal résztvevői érezhetően csalódottak voltak amiatt, hogy a Fővárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot (FKEF) a civilek helyett végül a rendőrséggel alakítják ki. Többen így is bizakodnak, hogy az FKEF hajlandó lesz az együttműködésre és felismeri, hogy a bezárások csupán más területekre tolták a nyílt színi szerhasználatot. A civilek abban is bíznak, hogy az új fórum nyitott lesz a szakmai érvekre, így támogatni fogja az ártalomcsökkentést, az utcai megkeresést és a kezelésbe juttatást.

Az ellátórendszer útvesztőjében

Más kihívásokkal küzd a kamaszkorú droghasználók ellátása. Nagyjából négy éve nyílt meg az első, serdülőkorú szenvedélybetegek addiktológiai gondozására vállalkozó intézmény Magyarországon, amelyet újabb tinirehabok követtek. Bár a kamaszok körében végzett droghasználati felmérések alapján az igény hatalmas rájuk, ritkaság, hogy teltházzal működjenek, aminek fő oka a kamaszkorú szerhasználók becsatornázásának nehézsége. Ritka, hogy egy egészségügyi szolgáltató ilyen szolgáltatásba irányítsa a fiatalokat, a kezelés első lépcsőjét jelentő, kamaszokat ellátó drogambulanciák pedig továbbra sem működnek. A Tiszta Jövőért Közhasznú Alapítvány elnöke szinte örömmel mesélte, hogy fél évvel a beadást követően tavaly ősszel csak elhalasztották az erre irányuló kérvényük elbírálását és nem elutasították el élből. Most abban a reményben dolgoznak, hogy áprilisig pozitív elbírálásban részesülnek. Szintén bizakodásról számolt be a szegedi Farkasinszky Terézia Gyermek- és ifjúsági rehabilitáció vezetője, akiknél jelenleg már a felépülő kamaszok 20%-a családsegítőkön keresztül, környező falvakból és szegregátumokból érkezik, tehát sikerült elérniük a célcsoportot. A tinirehabok többsége azonban most is alacsony kihasználtsággal működik és továbbra is kevés a lányok számára rendelkezésre álló osztály.

A fenti események alátámasztják azt az évtizede hangoztatott üzenetünk, hogy az ellátórendszer hatékony működéséhez elengedhetetlen, hogy az állam partnerként viszonyuljon hozzá, biztosítsa a munkájukhoz szükséges anyagi és szakmai támogatást, valamint használható válaszokat nyújtson az őket érő kihívásokra.

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Milliárdokért riogat drogokkal a kormány

A kormány Európai Uniós forrásból 1,9 milliárd forintot készül költeni arra, hogy a gyermekotthonok lakóit elrettentse a droghasználattól, miközben az iskolai drogprevenció az utóbbi időszakban országos szinten ennek huszadából tengődik. Az aránytalanság mellett az államtitkár kifejezte, hogy „nem hisz az ártalomcsökkentésben”. Mintha ez hit kérdése lenne. Ez történik, ha a drogpolitikát a tudományos bizonyítékok helyett politikai víziók alakítják.

Felépülés-központúság egy leépülő szakmában

Hogyan képesek talpon maradni és helytállni a drogszakma szervezetei az elmúlt évek politikai klímájában? Kizárja-e egymást a most uralkodó felépülés-központú megközelítés és a hányattatott sorsú ártalomcsökkentés? Ezek voltak a fő kérdései az „Ismerjük-e és értjük-e egymást eléggé?” című, a MADÁSZSZ, a KCKT és az ELTE PPK által közösen szervezett konferenciának, mely egyben a 2013 végén indult Dro§osultság NCTA projekt záróeseménye is volt. A szakmai szervezetek túlélésért folytatott hősies küzdelme és a kormányzat önfejűen, szakmai szempontokat félresöprő döntései nagyobb kontrasztot mutattak, mint valaha, így a konferenciát lezáró kerekasztal-beszélgetésen súlyos állítások és komoly kételyek hangzottak el a civilek részéről. 

Drogmentes Svédország: Minden áron?

A TASZ filmje a drogmentes Svédország álmáról: valóban olyan sikeres a svéd drogpolitika, mint ahogyan azt a szövetségeseik állítják? Már magyar és angol felirattal is!