Barion Pixel TASZ | Adatigénylés a veszprémi strand ügyében

Adatigénylés a veszprémi strand ügyében

Veszprém közvéleményét már hónapok óta foglalkoztatja, hogy épüljön-e strand Veszprémben.

Ha igen, az ott épüljön-e meg, ahova most tervezik, egy lakótelepen lévő uszoda bővítésével

vagy a sportcsarnok mellett a város szélén.
Az érintett lakótelepen élők kíváncsiak voltak az építési engedéllyel kapcsolatos
dokumentumokra. Ezek kiadását azonban az önkormányzat megtagadta,
így a lakók az adatok kiadása iránt bírósághoz fordultak.

Dr. Szabó Géza a TASZ ügyvédhálózatának Közép-dunántúli Régióban működő ügyvédje látja el az érintettek képviseletét. Az ügyvéd a per megindítása mellett az Adatvédelmi Biztos véleményét is kérte, hogy „Közérdekű adatnak minősül-e egy építési hatósági engedélyezési eljárás során keletkezett "adathalmaz".

 

 

 

 

Az Adatvédelmi Biztos tekintettel arra, hogy per van folyamatban, állásfoglalást nem, azonban tájékoztatást adott az ügyben. Tájékoztatása szerint amennyiben az ingatlan önkormányzati tulajdonú területen helyezkedik el, a beruházás megvalósításához kapcsolódó engedélyezési eljárás során keletkezett valamennyi adat közérdekű adat. Az önkormányzat a perben továbbra is tartja magát eredeti álláspontjához.

 

 

 

 

 

 

Amennyiben a perrel kapcsolatban bármilyen kérdése van, kérjük, hívja Dr. Szabó Géza ügyvédet a 06/30 384 33 21-os telefonszámon
Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.