Barion Pixel TASZ | Alkotmányellenesen korlátozza a Közgyűlés a gyülekezési jogot

Alkotmányellenesen korlátozza a Közgyűlés a gyülekezési jogot

Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a Fővárosi Közgyűlés 2006. október 26-án egy olyan közterület-használatot szabályozó helyi rendeletet fogadott el, amely a fővárosi közterületeken a gyülekezési tövény hatálya alá tartozó rendezvények esetében is az önkormányzat hatáskörébe utalja többek között a színpadi és hangosító berendezések felállításának engedélyezését.

Mind a Magyar Köztársaság Alkotmánya, mind a releváns nemzetközi egyezmények kifejezetten és egyértelműen rendelkeznek arról, hogy ezt a fontos politikai szabadságjogot kizárólag törvényi szinten lehet szabályozni. Határozott álláspontunk, hogy a gyülekezési jog gyakorlásának szabályait az e jogról szóló – kétharmados többséggel módosítható – törvény kimerítően szabályozza, s emiatt a gyülekezési jogot érintő bármely más alsóbb szintű jogszabály eleve alkotmányellenes.

A gyülekezési jog, mint kommunikációs alapjog érvényesítését közvetlenül szolgálják a különféle színpadtechnikai és hangosító berendezések. Azok használatának önkormányzati hozzájárulástól való függővé tétele a gyülekezési szabadság lényeges tartalmának korlátozásával jár, melyet azonban az Alkotmány még törvényi szinten sem enged meg.

Aggodalommal figyeljük azokat a próbálkozásokat, amelyek a napi politikai konfliktusokat az 1989-ben kivívott politikai szabadságjogok korlátozásával kívánják feloldani. Ezért a Fővárosi Közgyűlés fent említett rendeletével kapcsolatban haladéktalanul az Alkotmánybírósághoz fordulunk, és kérjük a rendelet megsemmisítését.

 1. karakter

2006-10-28

Tisztelt Dénes Balázs!

Egy ideje megdöbenéssel figyelem a TASZ egyre felelőtlenebb tevékenyéségét. Valamikor ez a szervezet egy politkamentes valódi jogvédő szervezet volt. Amit most látok egy otromba napi politizálás jogvédő mázzal leöntve. Visszaélnek a TASZ egykor megszerzett nevével, és láthatóan nyílt kormányellenes akciókat folytatnak. Hetek óta komoly támadások érik a magyar alkotmányos rendszert, de Önök valahogy nagyon egyirányú érzékenységet mutatnak. Az információs jogok iránti nagy érzékenységük is mintha szelektív lenne. Nem emeltek szót a Kossuth téri zsidólista ügyében, ahogy a bírók ügyészek kipellengérezése miatt sem. Politikai visszaélés az információszabadsággal, ahogy az Országyűlés alelnöke immáron hamis váddal illeti a Köztársaság miniszterelnökét, de emiatt Önök nem aggódnak. Mindannyiunk nyugalmát, testi épségét veszélyeztetik a politikusok által felheccelt randalírozók, de Önök aggódó szavukat kizárólag értük emelik fel, Nyilván még csak hézagos információk birtokában azonnal a rendőrökre támadnak, be sem várva a vizsgálatokat. Szintén lecsapnak a Fővárosi Önkormányzatra a gyülekezési joggal kapcsolatban, de egy szavuk nincs arról, hogy talán súlyos visszaélések történtek ítt hetek óta e joggal. Senkinek nem alkotmányos joga TRAKTOROKKAL gyülekezni és heteken át éjszakába nyúlóan hangszórokat bömböltetni lakott területen. Még meg sem száradt a tinta a rendeleten, MAguk máris a gyülekezési jog lényeges tartalmának sérelme miatt fújnak harci riadót.

Szégyelljék magukat!

Nem érdemlik meg, hogy a TASZ nevet használják.

Jogászként mindent meg fogok tenni, hogy a lehető legszélesebb szakmai kör figyelmét felhívjam arra a felelőtlen politizálásra amit Önök jogvédelem címén művelnek.

Kovai Katalin

2. zsolnai

2006-10-28

Kedves Katalin!

Utánanéztem kicsit az önkormányzat honlapján annak, amiről írt.

Ami a Fővárosi Közgyűlés döntését illeti, idemásolom a módosítást:

"A fővárosi közterületek használatáról és a közterületek rendjéről szóló 59/1995. (X. 20.) Főv. Kgy. rendelet

4. § (2) bekezdésének l) pontja [(2) Közterület-használati hozzájárulást kell beszerezni:]

l) kiállítás, vásár, piac, sport- és kulturális rendezvények, valamint mutatványos tevékenység folytatásához, valamint az ezekhez kapcsolódó ideiglenes parkolók létesítéséhez, fennmaradásához,[(2) Közterület-használati hozzájárulást kell beszerezni:]

l) kiállítás, vásár, piac, sport- és kulturális rendezvények, valamint mutatványos tevékenység folytatásához és egyéb rendezvényhez kapcsolódó építmények, berendezések és ezzel összefüggő elkerített területek, valamint az ezekhez kapcsolódó ideiglenes parkolók létesítéséhez, elhelyezéséhez, fennmaradásához, illetve bármely közúti jármű (1/1975. (II.5.) KPM-BM együttes rendelet 1. számú függelék II. fejezete), jármű külön jogszabály alapján parkolásnak nem minősülő egyéb célú elhelyezéséhez,

4. § (4) bekezdésének g) pontja

[(4) Nem kell közterület-használati hozzájárulás:]

g) [(4) Nem kell közterület-használati hozzájárulás:]

g) politikai rendezvényekhez, kivéve az építmények, berendezések létesítését, elhelyezését, bármely közúti jármű (1/1975. (II.5.) KPM-BM együttes rendelet 1. számú függelék II. fejezete), jármű külön jogszabály alapján parkolásnak nem minősülő egyéb célú elhelyezéséhez, valamint a kereskedelmi, vendéglátó és reklámtevékenység végzését."

A második "l" és a másdik"g" pont a rendelet új szövege. Aki tud jogszabályszöveget olvasni az azt fogja látni ebből, hogy a rendelet a közterülethasználat szabályait kiterjesztette minden közterülethasználatra. MEgszüntette azt, hogy egyes rendezvények szabadon, belátásuk szerint(azaz bármilyen célra) és ideig használjanak közterületet, míg más rendezvények (pl. kulturáis vagy sport) csak e rendelet szabályai szerint.

A magyar alkotmánybíráskodás szégyene lenne, ha egy ilyen rendeletmódosítást a gyülekezési jog lényeges tartalmának korlátozásaként fognának fel. Egy alkotmányos jog gyakorlása ugyanis nem jelenti azt, hogy negligálni lehet minden más jogszabályt és normát.

Ha járművek közterületen tartásának megvannak a szabályai, akkor a gyülekezés "szent" joga nevében nem lehet alanyi jognak tekinteni, hogy ennek örve alatt közterületet, engedély nélkül traktorok, kamionok, toronydaruk, stb. ki tudja meddig elfoglaljanak.

Egyetértek egyébként a kritikájával. Olvasom én is a mai lapokban, hogy a TASZ – akár a vércse – csapott le az éppen megszavazott rendeletre és a vezetője egy percet nem tétovázva KÖZLEMÉNYT JUTTATOTT el az MTI-hez. Kérdem én: ha valakit nem a politizálás szándéka vezérel, akkor

1. Mire ez a nagy sietség?

2. Mi indokolja az azonnali közleményt?

3. Mi indokolja ezt a vehemenciát, hogy azonnal az Alkotmánybírósághoz rohannak?

3. gebics

2006-10-28

Kedves Katalin, és mindenki, akit illet

Amit Ön, és még néhányan kormányelllenesnek vélnek, nem egyéb, mint a demokratikus jogállam normáinak védelme.

Azon normák, amiket a Magyar Köztársaság, vagy annak jogelődje, a Magyar Népköztársaság deklarált, nemzetközi jogi szerződésekben megerősített.

Bármily hihetetlen, a demonstrációkban eljáró bírák, és ügyészek adatai KÖZÉRDEKŰ adatok, így tehát nyilvánosan hozzáférhetők.

Ugyenezen okból kifolyólag az is közérdeklődésre számot tartó adat, hogy a budapesti rendőrfőkapitány úr által arrogáns pökhendiséggel ügyészségre tartozónak aposztrofált panaszok a rendőrségi törvényben is egyértelműen szabályzott olyan, nyilvánosság által megismerhető jogok, amiről rendőrfőkapitány úrnak is nemcsak illenék, hanem KUTYAKÖTELESSÉGE tudni.

Az elsődleges jogorvoslati fórum így tehát nem egészen az, amit hallottunk saját szájából nyilatkozhatni. A magam részéről, mint a nyugati demokráciában élő jogász, MINDENT megteszek, hogy egyoldalú média-tájékoztatásaik ellenére fény derüljön a lopakodó diktatúra minden egyes az egyetemes emberi jogokat sértő magatartására.

Üdvözlettel : Gébics

4. karakter

2006-10-28

Tisztelt Gebics!

A magam részéről mint régóta, sőt kezdettől fogva a hazai demokráciában élő jogász, aki tevőlegesen is itt volt a rendszerváltáskor, rendelkezem némi fogalommal a jogállam elméletéről és hazai történetéről.

A TÖRVÉNYTELEN utcai randalírozásban és az MTV székháza elleni felfegyverkezve elkövetett támadásban résztvevő köztörvényes bűnözők ügyében eljáró ügyészek és bírák adatainak egy része valóban nyilvános (nem pedig közérdekű) adat, de tudja KEDVES GEBICS az információszabadságot MAgyarországon nem azért teremtették meg a rendszerváltáskor, hogy 2006-ban a szélsőjobb kezében az igazságszolgáltatást fenyegető eszköz legyen.

A rendőrfőkapitány láthatóan tudja a dolgát és ismeri a törvényeket, tájékoztatom, hogy a közvélemény többsége, különösen Budapesten támogatja és elismeri a rendőrség ténykedését. A ténykedésük zömének természetesen a nyilvánosság számára is megismerhetőnek kell lennie, de most messzemenőkig nem ez a kulcskérdés, hanem, hogy képesek-e a FIDESZ által heccelt, az utcán randalírozó huligánoktól megvédeni a várost, a békét és a nyugalmat akaró polgárokat.

A lopakodó diktatúra ügyéhez a következőt fűzöm. A FIDESZ kb. jó tíz éve, ellenzékben és kormányon valóban mindent megtesz, hogy az 1989-90-ben az ő közreműködésükkel is kialakított jogállamot aláássa. Végigéltem és pontosan láttam és látom ennek a lépéseit. Tehát igaza van. Ajánlom figyelmébe a ma már nyiltan a szélsőjobbal összefort FIDESZ 10-12 éves ténykedésének gondos elemzését, és örömömre szolgál, ha erről a nemzetközi közvéleményt is tájékoztatja. Ha elakadna, ügyek, esetek tucatjairól magam is tudom Önt tájékoztatni, hosszú a lista. Írjon, segítek, innen bentről ugyanis több látszik, mint a televíziós katasztrófa-show-műsorokból.

Üdvözlettel: Katalin

5. blabla

2006-10-29

Kedves Katalin!

Miért nem látja, hogy a mostani kormány lassan a kádári diktatúra eszközeit használja? Bizonyára sok bűnét fel tudja sorolni a FIDESZnek. Ezek ellen is kűzdeni kell(ene), de őszinte bánatomra, erre a mostani kormány ad okot.

A TASZ-nak pedig gratulálok az elfogulatlanságáért, ahogy politika mentesen kiállnak az emberi jogokért! blabla

6. karakter

2006-10-30

Kedves Blabla!

Nem tudom Ön hány éves és milyen tapasztalatai vannak "e kádári diktatúra" eszközeit illetően, érdekelne is mit ért alatta, és hogy a mai helyzet miben emlékeztet az akkorira, de a helyzet az, hogy a Fidesz támadásai a jogállam ellen már közel 10 esztendős múltra tekintenek vissza (ha kívánja szolgáltatom a listát), az utóbbi 4-5 évben ezek csak felerősödtek.

Üdvözli: Kovai Katalin

7. Che

2006-10-30

Kedves Kovai Katalin!

Ha pl. Lányi András és Hankiss Elemér (közismert FIDESZ-bérencek, ugyebár!) bajt szimatol, hát én nekik elhiszem, hogy baj van! De Ön nyilván náluk is bölcsebb, és pontosabban látja a helyzetet. Mellesleg ma már unalmas a kormánypropaganda azon részének ismételgetése, amely szerint minden újabb válsághelyzet (de tényleg, kontextustól függetlenül MINDEN válsághelyzet) még ma, és 2056-ig előre is, az egykori FIDESZ-kormány bűneiből eredeztethető. Egyébként függetlenül az értelmiség és a politikai elit szájtépésétől a magyar társadalom végleg kettészakadt és ennek nem lesz egyszerű "tárgyalásos" lezárása, még akkor sem, ha netán ez a kormány eltűnne a színről. Jobb, ha megbarátkozik a gondolattal! De hát miért is tűnne el? Most még az övé: pénz, paripa, fegyver. Most még. Ja, igen. Én pl. 23 évet éltem a Kádár rezsim alatt, de én sem értek egyet blabla véleményével. Ezek nem a Kádár, hanem a Rákosi-rendszer eszközei.

Legmélyebb tisztelettel: Che

8. karakter

2006-10-30

Kedves Che!

"Ezek nem a Kádár, hanem a Rákosi-rendszer eszközei."-írja. Igazán nem a vitatkozás szándékával, mert ennek nem látom értelmét, pusztán két – költői – kérdést tennék fel Önnek:

Egy ilyen reinakrnálódott Rákosi-rezsimet vajon miért támogat az EU, és miért szavaz neki bizalmat a hazai és a nemzetközi pénzvilág, szemben az orbáni Fidesszel, amelynek elnöke nem-kívánatos személy az USÁ-ban, s aki Merkelből egy árva nyilvános támogatást nem bírt kihúzni se tavasszal, sem azóta. Lehet persze, hogy ott is Rákosi-féle rezsimek vannak.

Hasonló tisztelettel: Kovai Katalin

9. Che 2006-11-01

Kedves Katalin!

Aktivitása figyelemre méltó! Nos, akkor álljon itt erről egy rövid magyarázat. A társadalom teljes bekerítését a Rákosi rendszer hajtotta végre (Kádáréknak, némi "konszolidáció" után, csak folytatni kellett), eszköztára nem nélkülözte az illegalitás alatt és a moszkvai káderképzés során elsajátított és tökéjre fejlesztett konspiratív módszereket. (A kommunisták afféle alvóügynökként már a 30-as években beépültek az SZDP-be és a polgári pártokba is, de az informátorhálózat kiterjedt a minisztériumokra, az állami és társadalmi szervezetekre, sőt az egyházakra is. Pl. az SZDP „jobboldali” szárnyával való leszámolás a párt 1948. február 18-ai összvezetőségi ülésén következett be, ahol Marosán György bejelentette Kéthly Anna és társai „lemondását”. Ettől kezdve az SZDP tagsága tömegesen lépett át az MKP-ba, a végeredményt ismerjük. A jobboldali pártok hasonlóan hatékony és szakszerű felszámolásának történetét szintén.) Az 50-es években aztán a titkosszolgálati módszereket kiegészítette a nyílt, leplezetlen terror. Tehát, ha úgy tetszik, az MSZP-kormány most tart az 50-es évek elején. Nem tekinthetünk el attól a ténytől, hogy az MSZP vezetősége annak a pártnak volt 1989-ig tagja, amely kivégezte Nagy Imrét és társait stb., ugyanazt a politikai és ideológiai (és konspirációs) képzést kapta, mint dicső elődeik. Most újra alkalmuk nyílott, hogy e szakértelmüket kamatoztassák. De most van egy új, még a szovjet tankoknál is félelmetesebb eszköz a kezükben, úgy hívják: médiahatalom. (Pl. az MTV leplezetlen kormánypárti elfogultsága miatt már az EU is beszólt. Most jön a HírTV-s toposz. Különbség: a HírTV nem köztévé!) Megváltoztak? Meggyőződéses álkommunistákból (az államszocialista diktatúra sem volt már baloldali rendszernek nevezhető) hirtelen demokraták lettek? A rendszerváltáskor az állami vagyon szemfényvesztően gyors privatizációja révén „tőkésekké” avanzsált MSZMP és KISZ vezetők, most a komprádor burzsoázia szerepét játsszák, s ilyen értelemben a nyugati gyarmatosító tőke lelkes kiszolgálói. Innen a nyugati "bizalom". (Orbán Viktor egyébként nem az USA-ban, hanem a Fehérházban vált népszerűtlenné. Közismert viszont, hogy az USA-ban éppen az a George W. Bush az egyik legnépszerűtlenebb személy, akinek az adminisztrációja—az EU-val, az IMF-el, a World Bank-el stb. egyetértésben—rossz szemmel néz minden, a saját szemszögükből nézve „piacellenes” magatartást. Naná! A tőkének nyugalomra van szüksége, lényeg, hogy a tőkések tovább hízzanak. A gazdaság nálunk nő, náluk stagnál, az életszínvonal viszont éppen fordítva. Hogy is van ez? A szovjet tankokat tehát most a globális tőkét képviselő államok és szervezetek helyettesítik; a Gyurcsány-oligarchia a társdalom minden rétegét megsértette. Most már csak az a bizonyos „szikra” vagy „utolsó csepp” hiányzik. Talán ennyiből is kiderül, hogy e sorok írója radikális baloldali (Che, ugyebár), tehát most ne jöjjenek nekem árpádsávokkal, meg hasonlókkal, mert erősen mellélőnek.

Üdvözlettel, Che

10. gebics

2006-11-02

Kedves Katalin

Ön hivatkozik arra, hogy kezdetektől a hazai demokráciában élő jogász, ami nem érdem, hanem állapot. Nem kételkedtem ugyan jogállam-elméleti felkészültségével kapcsolatban, ám önmagát cáfolja következő bekezdésében, aholis kiemeli az utcai demonstráció TÖRVÉNYTELEN voltát. Akkor kis ismétlés : " A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja. " / A Magyar Köztársaság Alkotmánya I. fejezet 2. § 2. bekezdés. http://www.parlament.hu/alkotmany/alkotm.htm Vajon amit Ön törvényellenesnek nevez, mitől az, ha alapjog ? Különös tekintettel a "közvetlen" kitételre, amibe nemcsak belefér az utcai demonstráció, hanem egyenesen a népfelség jószerivel egyetlen eszköze arra, ha a hatalom arrogánsan lesöpri a parlamenti demokráciákban szokásos politikai eszközöket a hatalom gyakorlásának eszköztárából.

Ön miről beszél ?

Információszabadságról is értekezik feltartott mutatóujjal, ahol az Ön egyéni véleményét úgy adja elő, mintha…

Legyen véleménye, nem tilos, az egyéni értelmezés a JOG képviselőjének szájából azonban konfliktushelyzetet teremthet.

Ez esetben is ez történik, Ön saját szája íze eszerint értelmezi az alkotmányos alapjogot. Nem a randalírozókat védem, azok kapják meg jól megérdemelt büntetésüket, amik arányban állanak elkövetett tetteikkel.

Azonban tudott tény az is, hogy az MTV székháznál tevőlegesen nem randalírozó részvevőket is helyeztek előzetes letartóztatásba, és háziőrizetesekről is kapunk információkat, akik ott sem voltak. Ezt merészeltem ( más egyebek mellett ) lopakodó diktatúrának nevezni, aminthogy : az

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.