Barion Pixel TASZ | Az AB helyretette az iszlamofób és homofób polgármestert

Az AB helyretette az iszlamofób és homofób polgármestert

Tegnap az Alkotmánybíróság nagyon helyesen, visszamenőleges hatállyal semmisítette meg a hírhedté vált, Toroczkai-féle ásotthalmi rendeletet. A rendelet lényegében betiltotta volna az iszlám vallás gyakorlását, valamint a nem-hagyományos család- és házasságfelfogások melletti kiállást.

A jobbikos vezetésű Ásotthalom önkormányzata tavaly novemberben a közösségi együttélés szabályaival ellentétesnek minősítette, azaz megtiltotta a müezzin tevékenységét, és az iszlám vallás gyakorlásához kapcsolódó tradicionális ruhadarabok – burka, nikáb, csador, burkini – viselését. Ugyanebben a rendeletben megtiltotta azt is, hogy bárki bármilyen formában a házasság és a család intézményét illetően az Alaptörvényben rögzített értékrendtől eltérő véleményt fogalmazzon meg. A TASZ az alapvető jogok biztosánál indítványozta a rendelet megtámadását, és az ombudsman indítványára az AB meg is semmisítette a rendeletet.

Az AB megerősítette azt az alkotmányos elvet, hogy a szabadságjogok gyakorlásának csak külső korlátai lehetnek: csak más alapjogok védelmében korlátozhatók. A rendeletben foglalt öltözködési és szólástilalmak azonban nem mások jogainak védelmét szolgálták, hanem pusztán a tartalmuk miatt betiltotta volna Ásotthalmon egy vallás gyakorlását és egy bizonyos vélemény hangoztatását. Az Alaptörvényben garantált vallásszabadság, szólásszabadság és tüntetéshez való jog azonban a meggyőződéseket és véleményeket azok érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi.

Miközben az államnak, így a helyi önkormányzatnak is, lelkiismereti ügyekben semlegesnek kell lennie, és az egyéni meggyőződés szabad kialakításának lehetőségét biztosítania kell, a most megsemmisített rendelet lényegében betilt egy egész vallást, és egy bizonyos erkölcsi meggyőződést! Ilyesmit kaukázusi diktatúrákban szoktak csinálni – a kereszténységgel.

Az AB azt is megerősítette, hogy alapjogokat csak törvényben lehet korlátozni, önkormányzati rendelettel nem. Ez azért fontos, mert az önkormányzati törvénynek van olyan felhatalmazó szabálya és alkotmánybírósági értelmezése, ami parttalan lehetőséget biztosít a helyi önkormányzatoknak arra, hogy a „közösségi együttélés alapvető szabályai” körében alapjog-korlátozó rendeleteket alkossanak. Az AB most egy egyedi ügyben vetett gátat annak, hogy a helyi képviselőtestület önkényesen korlátozza az önkormányzat illetékességi területén tartózkodók alapjogait. A TASZ szerint azonban az ásotthalmi rendelet alaptörvény-ellenessége világosan megmutatja, hogy az önkormányzatok milyen könnyen vissza tudnak élni egy rossz felhatalmazással.

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.