Az információs önrendelkezési jog és a képmáshoz való jog

A személy saját képmásához való joga és információs önrendelkezési joga, bár sokban hasonlítanak egymásra, mégiscsak két különálló jog. A két jog azonosságának, illetve különbségének kérdése a kamerás térfigyelés gyakorlatának elemzésekor merül fel fontos szempontként. A kamerás térfigyelések tekintetében meg kell vizsgálni az adatvédelmi szabályokon túl azt is, hogy a térfigyelő rendszerek a képmáshoz való jogot mennyiben ismerik el.

Az alkotmány külön nem nevesíti a képmáshoz való jogot, ezt a jogot az általános személyiségi jogból lehet kibontani. "Az ember külső megjelenése közvetetten kifejezi a személyiség belső sajátosságait is, az ember jellemét, értelmi és érzelmi világát, indulatait, a személy társadalmi szerepét, ezáltal az egyed megkülönböztetésének és azonosításának nélkülözhetetlen eszköze és feltétele, a személyiség megvalósítását és érvényesítését szolgálja. Ez a tény teszi lehetővé és szükségessé a jogi védelmet - abban a körben, amelyben a jogi eszközök alkalmazhatók.”[1]

Hogy valóban létezik a magyar jogban a képmáshoz való jog azt a Ptk. és a 1997. évi XI. törvény a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról jól mutatják. Kérdés, hogy mekkora a képmáshoz való jog terjedelme. „A személyhez fűződő jogok megsértését jelenti a más képmásával vagy hangfelvételével kapcsolatos bármiféle visszaélés.”[2] Azonban, hogy mi számít visszaélésnek korántsem könnyű megítélni. „A visszaélés természetesen sokféleképpen valósulhat meg. Ennek legtipikusabb formái: a képmás vagy hangfelvétel visszaélésszerű készítése, felhasználása, nyilvánosságra hozatala.”[3]

„A fentieknek megfelelően a képmás és a hangfelvétel - mint az ember külső megjelenésének ábrázolása - a törvény védelme alatt áll, az (1) bekezdésből [Ptk. 80. §] következően azzal kapcsolatban bármiféle visszaélés tilos. Ez nemcsak a (2) bekezdésbe ütköző módon, tehát az engedély nélküli nyilvánosságra hozatal útján valósulhat meg, de - egyebek mellett - a felvétel készítésével is, ha valaki az érintett engedélye nélkül, illetéktelenül hatol be a személyiségi érdekkörbe (BH1985. 57.), így például ha rejtett kamerával, titkos lehallgatással készít felvételt. Visszaélésnek minősül az engedéllyel készült felvétel rendeltetésétől eltérő célú felhasználása (így amikor a híradó számára készült tudósítás képeit reklám céljára használják), vagy adott esetben a nyilvánosságra hozatal módja is, amennyiben például az ábrázolt személy azáltal nevetségessé válik (BH1997. 578.).”[4]

A képmással való visszaélés megítélésnél nem lehet figyelmen kívül hagyni a fentiekben ismertetett célhozkötöttségi követelményt. Ha a felvétel készítése nem felel meg a célhozkötöttségi szabályoknak és ezáltal törvényellenes módon készültek, akkor az egyben képmással való visszaélésnek tekinthető.

Érdemes még megvizsgálni a kérdést Harmathy Attila értelmezése alapján: a képmást a személyes adatoktól meg kell különböztetni, ebből következően a kamerás térfigyelés csupán képmások kezelését jelenti, és nincsen szó adatkezelésről. Ha nincsen szó adatkezelésről, akkor azonban nemcsak az Avtv. rendelkezései, hanem az 15/1991. (IV.13.) AB határozat sem köti a Rtv. 42. §-nak rendelkezéseit. Ez a kijelentés azonban igen problémás, mivel Harmathy Attila párhuzamos véleménye másfél évvel azelőtt jelent meg, hogy az Avtv. módosították volna. Ha az érvelését megtartjuk, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy az Avtv-t úgy módosították, hogy az ellenétes mind az alkotmánybírósági, mind a Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatával. De menjünk tovább ezen a gondolatmeneten, hiszen e két bírói fórum határozataiban foglaltakat a törvénymódosítás miatt mégsem lehet teljesen zárójelbe tenni.

Tehát, abban az esetben, ha a képmások kezelése nem adatkezelés, akkor ezek szerint a közbiztonsági cél legitimálja a felvételkészítést, a rendőrség pedig – a közbiztonsági célt általános, felvétel rögzítésére korlátlan felhatalmazásként kezelő – ORFK intézkedés alapján, minden további törvényi szabályozástól, korlátozástól mentesen, folyamatosan rögzítheti a kamerák képeit, bárki képmását. Mindez nem jelenthet visszaélést, hiszen törvény felhatalmazása alapján készülő felvételeknél nehezen hivatkozhatnánk a személyiségi érdekkörbe való illetéktelen behatolásra.

Az Alkotmánybíróság nem vezeti le a képmáshoz való jogot önálló szabadságjogként, a 35/2002. (VII.19.) AB határozatban, Harmathy Attila párhuzamos indokolásában ezt ugyan megtehetné, csak egy lépés lenne attól, hogy a fényképeket/képfelvételeket megkülönbözteti a személyes adatoktól, mégis azt a megoldást választja, hogy visszautal a 8/1990. (IV.23.) AB határozatra – a bíróság vagy az Alkotmánybíróság ha az egyén autonómiáját akarja védeni és konkrét nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható, akkor hívja fel az általános személyiségi jogot. A „privacy” jogát a képmáshoz való jog vonatkozásában az Alkotmánybíróság akként védhetné meg, hogy vagy az általános önrendelkezési jogból olvasztaná ki a képmással való rendelkezés jogát, vagy a képmáshoz való jognak, a Ptk.-nál kiterjesztőbb értelmezést adna és ez garantálná a képmással való rendelkezés jogát.

A képmással való rendelkezés joga ugyanis lényegesen több, mint a képmással való visszaéléstől való védelem és több mint a képmás nyilvánosságra hozatalának korlátozása. A személy képmásának védelme a személyes adatok védelméhez hasonló alapokon igényel szabályozást. Ahogyan a személyes adatok védelmét információs önrendelkezési jognak tekinti az Alkotmánybíróság, a személy képmásának védelmét a képmáshoz kapcsolódó önrendelkezési jogként értelmezhetné. A felvételkészítésnek adatkezeléssé minősítése egyelőre megoldani látszik a képmások védelmének problémáját, azonban a képmások és az adatok eltérő természete várhatóan olyan jogi bonyodalmakhoz fog vezetni, amely az együttes szabályozással nem oldható meg.

A német Alkotmánybíróság népszámlálási ítéletében[5] az alkotmányos alapjogokba való beavatkozások feltételéül előírta, hogy csak „olyan törvényi alapon van erre lehetőség, melyből a korlátozás feltételei és terjedelme tisztán és a polgár számára felismerhetően kiderülnek.” Ezt a megfontolást a magyar törvényhozók és a magyar Alkotmánybíróság és az adatvédelmi biztos is magáévá tehetné, mikor a felvételek folyamatos rögzítését mindössze egy nem nyilvános ORFK intézkedés szabályozza és a nyilvános rendőrségi törvény kamerás térfigyelésre vonatkozó szakaszai is távol állnak attól, hogy annak alapján bárki is tiszta képet nyerjen alkotmányos joga korlátozásának feltételeiről és terjedelméről.

A német jog ennél azonban tovább megy, a német Be. (StPO) 81b §-a a rendőrségnek a terhelt lefényképezését annak akarata ellenére – és nem csupán beleegyezése híján – csak nyílt ellenállás nyílt leküzdése esetén engedi meg, de akkor sem megengedett a titkos felvétel készítés, amiből az érintett semmit nem vesz észre.[6] Képfelvétel készítése, az érintett akarata ellenére, annak alapvető jogainak olyan súlyos korlátozását jelenti, hogy az csak veszély elhárítása céljából megengedett. Amelung és Kerckhoff hasonlatként egy olyan esetet vázol, amikor a rendőr egy ölésre kész támadó kezéből kirántja a kést, ezzel valaki életét megmenti és egyben bizonyítási eszközhöz is jut. Ebből a gondolatmenetből az következik, hogy az érintett beleegyezése nélkül, képfelvétel készítése csak veszélyhelyzetben megengedett.

A német alkotmányjogban a képmáshoz való jog jelentését igen jól magyarázza az a koncepció, mely azt az önkifejezés jogához kapcsolja. Az információs önrendelkezési jog által védett területre helyezi a polgárok privátszféráját és a nyilvános önkifejezés szabadságát.[7] „Az ember más emberekkel való kapcsolataiban alapvető védelmi mechanizmusok közé tartozik az, hogy egy bizonyos képet kialakít és fenntart magáról. Ebbe a szerepjátékba a jogosulatlan lefényképezés súlyosan beavatkozik, különösen, ha a képek készítését az érintettek nem észlelik, és így felvételek a lefényképezetteket, egy általuk nem megfigyeltnek hitt és nem szerepkonform(!) magatartásban mutatják. Ehhez jön hozzá a továbbiakban az inobjektivitásnak egy magas foka, ami a fényképezés objektivitásában akarja magát mutatni, amit a kapásból elsütött képekből jól ismerünk…”[8]

Gyakorlati szempontból vizsgálva a képmáshoz fűződő jogot, azt a megkülönböztetést érdemes tenni, hogy a bűncselekmény, szabálysértés (feltételezett) elkövetőjéről, illetve intézkedés alá vont személyről van szó, vagy pedig ilyen ügyekben nem érintett harmadik személyről.

Az első esetben a rendőrség a rendőrségi törvény 42.§ alapján jogosnak tekinti a képek rögzítését, a második esetben problémaként merül fel, hogy miként érinti a felvétel harmadik személy jogait. Sajnos a magyar gyakorlatban nem működik az a technikai megoldás, amely a közbiztonság szempontjából fontos és nem fontos személyek elkülönítésére alkalmas lenne. (Ha működne ez a technika, akkor az ORFK intézkedésnek kellene annak alkalmazását előírnia.) Ez az eljárás abban áll, hogy a kamerákat úgy állítják be, hogy a képben lévő személyek a távolság miatt már nem felismerhetők, azonban a mozgásuk még jól kivehető. A képeket figyelő rendőrnek akkor lenne szabad valakire a kamerával ráközelítenie, ha valamilyen gyanús cselekményt észlel, ezzel sokkal inkább elkerülhető lenne, hogy olyan személyek személyes adatait/képmását kezeljék, akikkel a rendőrségnek tényleg semmi dolga.[9]

Amióta a kamerás térfigyelés az Avtv. hatálya alá tartozik, azok a személyek, kiknek képmását kamera rögzítette, még egy fontos joggal rendelkeznek. Abban az esetben, ha nem indul ellenük eljárás, a felvételt készítő szervtől a felvétel megsemmisítését kérhetik. Az információs önrendelkezési jognak gyakorlati szempontból ez a legfontosabb részjogosítványa. „– képfelvétel rögzítéséhez nyilatkozattal (írásban vagy szóban), ráutaló magatartással (például a kamerával megfigyelt területen való megjelenéssel) hozzájárulhatnak; – képfelvétel rögzítése esetében az érintett személyek gyakorolhatják az adatkezeléssel összefüggésben őket megillető jogaikat: tájékozódhatnak adataik kezeléséről, és – a korábbi hozzájárulásukra tekintet nélkül – azokat bármikor töröltethessék; […] amennyiben – törvényi felhatalmazás hiányában – olyan közterületen, vagy nyilvános magánterületen történik képrögzítéses megfigyelés, amelyet a személyes adataik kezeléséhez hozzájárulni nem szándékozók is kénytelenek felkeresni, vagy ott megjelenni, akkor lehetővé kell tenni, hogy az érintettek kérésére a rájuk vonatkozó felvételek soron kívül töröljék;”[10]

Az adatvédelmi biztos ajánlásai végrehajthatatlanok. Egyrészt lehetetlen a kamerás térfigyelő rendszerek esetében az információs önrendelkezési jogot gyakorolni, mivel a rendszer lényege éppen az, hogy a megfigyeltek sohasem tudhatják, hogy mikor is figyelik őket, és még kevésbé azt, hogy mikor rögzítik a képmásukat. Másrészt rövid időn belül, amikor például Budapestnek nem lesz olyan lakóövezete, amelyet még nem kameráztak be, irreálissá válik az az elképzelés, hogy elkerülhető a kamerák tekintete és csak az olyan közterületeket (közintézményeket) kell szabályozni, amelyeket felkeresni kénytelenek vagyunk. Ha a majd teljes várost lefedik közterületi térfigyelő rendszerek, akkor a személyes tér határa valóban csak a magánlakás ajtajáig fog tartani és azzal, hogy kilépünk az utcára lemondunk minden a „privacy”-re vonatkozó igényünkről.[11] Látható, hogy az Avtv. alkalmatlan a kamerás térfigyelő rendszerek szabályozására.

Irodalom:


[1] Törő Károly: Személyiségvédelem a polgári jogban. Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1979. (idézi: Complex Jogtár KOMMENTÁR a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényhez)

[2] Ptk. 80. § (1) bek.

[3] Gellért György (szerk.): A polgári törvénykönyv magyarázata 1992. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Első kötet, 195.p.

[4] dr. Pongrácz Eszter (szerk.) KOMMENTÁR a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényhez (2002), KJK-Kerszöv, Complex Jogtár

[5] BverfGE 65, 1 (44)

[6] Amelung/Kerckhoff: Verwendbarkeit von Videoaufzeichnungen ohne spezialgesetzliche Ermächtigung, JuS 1993, Heft 3, 198.p.

[7] Dolderer, Verfassungsfragen der „Sicherheit durch Null-Toleranz”, NVwZ 2001, Heft 2, 131.p., lásd még 2.2.2.4-es pontban

[8] Hippel/Weiß, Eingriffsqualität polizeilicher Observierungen, JR 1992 Heft 8, 318.p. 36. jegyz.

[9] lásd Dolderer, Verfassungsfragen der „Sicherheit durch Null-Toleranz”, NVwZ 2001, Heft 2, 131.p.

[10] Az adatvédelmi biztos beszámolója 2000. 220.p.

[11] ld. Clive Norris and Gary Armstrong 1999. The Maximum Surveillance Society – The Rise of CCTV. Oxford, Berg. 100.p.

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Nyilvánosságra kell hozni Schmitt Pál kegyelmi határozatait

A Köztársasági Elnök Hivatala nem titkolhatja, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök milyen ügyekben adott kegyelmet hivatalba lépése óta. Az [origo] kezdeményezésére indult perben az elsőfokon eljáró Fővárosi Törvényszék hirdetett ítéletet.

Közérdekű adatok kiadása iránti per Újpest Önkormányzata ellen

Meghívó tárgyalásra A Társaság a Szabadságjogokért felmérést készít a Magyarországon működő közterületi kamerás térfigyelő-rendszerekről. Ennek keretében közérdekű adatokat kért Újpest polgármesterétől is. Az adatok kiadását a polgármester megtagadta, ezért a TASZ a közérdekű adatok kiadása iránt pert indított.

Elhibázott jogalkotás: az adatvédelmi biztos hivatalának megszüntetésével az Európai Unió jogát sérti Magyarország

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért az adatvédelmi biztos védelmében az Európai Unió Bizottságának elnökéhez fordult, azt kérve, hogy az Európai Bíróságnál indítson eljárást Magyarország ellen. A három jogvédő szervezet szerint a független adatvédelmi biztos hivatalának megszüntetése sérti az Európai Unió jogrendjét.