Barion Pixel TASZ | Bírósági ítélet mondja ki: megtorlásként rúgták ki az SZFE oktatóját, mert bírálta a modellváltást

Bírósági ítélet mondja ki: megtorlásként rúgták ki az SZFE oktatóját, mert bírálta a modellváltást

Az új egyetemi modellel szemben megfogalmazott kritikája miatt, megtorlásként rúgta ki a már alapítványi formában működő SZFE az egyik oktatóját, Faur Annát – mondta ki a bíróság abban a perben, melyben az oktatót a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviselte.

Faur Anna 2017 óta dolgozott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen kutatóként, majd oktatóként. Rátermettsége a munkáltató számára korábban nem volt kérdéses, amit az is igazol, hogy felkérték a részvételre abban a kutatásban, melynek célja a teljes dráma- és médiaoktatás megreformálása volt. Szerződése 2020 februárjában lejárt, akkor – kétéves ikergyermekeire és a vírushelyzetre tekintettel – úgy döntött, hogy egy időre otthon marad.

2020 szeptemberében az SZFE újra szerződést kötött az oktatóval, már az új alapítványi modell keretei között. Az új szerződés – a korábbi munkaviszony dacára – próbaidőt is tartalmazott, ezt használta ki az SZFE vezetése, ugyanis próbaidő alatt nem kell indokolni a felmondást. Faur Anna azonban kezdettől fogva meg volt győződve arról, hogy nem azért mondtak fel neki, mert szakmailag ne lettek volna vele megelégedve, hanem azért, mert részt vett a FreeSZFE mozgalomban, az egyetem dolgozói sztrájkjában, és filmet is forgatott az egyetemfoglalás eseményeiről.

Az oktató 2021 februárjában indított munkaügyi pert a TASZ segítségével. Többek között azt kérte a bíróságtól, hogy állapítsa meg, hogy az SZFE hátrányosan megkülönböztette őt, amikor felmondott neki.

A bíróság pénteken született elsőfokú ítélete szerint az SZFE dolgozóinak sztrájkja a véleménynyilvánítás egy sajátos formája volt, Faur Annát pedig azért távolították el az egyetemről, mert ebben a véleménynyilvánításban részt vett, kiállva a munkáltatóval szemben.

Háttér: Faur Anna februári vendégposztja a TASZ blogján – https://ataszjelenti.444.hu/2021/02/12/ok-ezek-szerint-eletukben-soha-nem-jartak-az-odry-szinpadon

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.