Barion Pixel TASZ | Keresés

Kereső

Szuverenitásvédelemnek álcázott megfélemlítés: a hatalom ismét az önkény eszközét veti be a vele kritikus hangokkal szemben

A Fidesz frakcióvezetője tegnap benyújtotta a szuverenitásvédelminek nevezett, valójában a hatalmi önkényt szolgáló törvénycsomagot. A törvényjavaslat a hatalom azon törekvését szolgálja, hogy minden kritikus hangot elhallgattasson.

Sérti a véleménynyilvánítás szabadságát a Kúria falfirkálásról szóló jogegységi határozata

A Kúria egy jogegységi határozatában a falfirkával elkövetett rongálás tényállását értelmezi. A határozatban olyannyira kitágítja a tényállás értelmezési keretét, hogy szigorúan véve, akár már egy játszótéri krétarajz is bűncselekmény lehet. A TASZ szerint a Kúria jogértelmezése alapjogsértő, és szembemegy az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatával is.

Közmeghallgatás üzenetrögzítőn – Fordulj hozzánk, ha a te városodban is csak távközmeghallgatást tartanak

Nemcsak az érintettek jogai sérülnek azzal, hogy nem vehetnek részt egy valódi közmeghallgatáson, hanem végsősoron a környezet, a helyi közösségek érdekérvényesítése és a demokrácia is. A kormány április végi rendelete beérett: már nem mindig lehet hangot adni az ipari beruházásokkal szembeni tiltakozásoknak, és nem mindig tudja számonkérni a helyi lakosság a döntéshozókat. Van azonban esély a változásra: ehhez a TASZ érintett ügyfeleket keres.

Mi lesz a közmeghallgatások sorsa a törvénymódosítás után?

A közmeghallgatás a véleménynyilvánításhoz való jog része, a helyi közösségek fóruma, ahol az állampolgárok párbeszédbe kerülhetnek döntéshozóikkal, számonkérhetik őket és javaslatokat tehetnek. Április végétől a kormány úgy módosította az erre vonatkozó jogszabályt, hogy a hatóságok és helyi önkormányzatok az érintettek személyes jelenléte nélkül is megtarthatják a közmeghallgatást, ezzel pedig a jogintézmény lényege veszhet el. Fontos, hogy a módosítás teret ad alapjogbarát és jogsértő gyakorlatoknak is, az alkalmazás során fog eldőlni, hogy a hatóságok és önkormányzatok melyik utat választják. Fordulj hozzánk, ha úgy érzed, az önkormányzat jogsértően használja az új szabályozást!

Pegasus-ügy: Az Európai Parlament vizsgálóbizottsága figyelmeztet a demokráciát fenyegető veszélyekre és reformokat követel

Az Európai Parlament Pegasus-bizottsága kiadta jelentését és ajánlásait, miután egy évig vizsgálta a kémprogramokkal való visszaéléseket és az illegális megfigyeléseket az EU országaiban. A képviselők a jelentésben megállapítják, hogy a Pegasus használata Magyarországon „a kormány által a sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának megsemmisítésére irányuló, kiszámított és stratégiai kampány része volt”. A bizottság 2023 februárjában Budapesten is tartott meghallgatást, amelyen mi is részt vettünk, a látogatásról részletesen blogunkon írtunk.

Új bejelentővédelmi törvényjavaslat: a kormány a minimumot súrolja. Alulról.

Bár a Bizottság elsőrendűen a korrupció súlyossága miatt fagyasztott több ezer milliárd forintnyi felzárkózási támogatást, meglepő módon a közérdekű bejelentők védelmének erősítése nem szerepel a magyar kormánnyal szemben támasztott követelményeket tartalmazó mérföldkövek egyikében sem. Pedig lenne mit megreformálni, hiszen a jelenlegi magyar bejelentővédelmi jogszabályok egyrészt nem nyújtanak valódi védelmet a bejelentők számára, másrészt nincsenek összhangban az EU vonatkozó irányelvével. A vonatkozó európai uniós irányelvet 2021 decemberéig kellett volna átültetni a hazai jogba, ez azonban elmaradt. Nem véletlen, hogy a Bizottság Magyarország ellen is kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett, majd pert is indított a luxemburgi bíróság előtt a mulasztás miatt.

Véleményeztük az új állami beruházási törvényjavaslatot, tedd meg te is!

A Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége hívta fel figyelmünket rá, hogy a kormány 8 napra közzétette észrevételezésre az új állami beruházási törvényjavaslatát. Január 20-ig lehet észrevételeket beküldeni, erre bátorítunk mindenkit, főképp azokat a civileket, akik saját környezetükben szembesülnek állami nagyberuházási tervekkel, és tiltakoznak azok környezeti károkozása ellen.

Bírósági ítélet mondja ki: megtorlásként rúgták ki az SZFE oktatóját, mert bírálta a modellváltást

Az új egyetemi modellel szemben megfogalmazott kritikája miatt, megtorlásként rúgta ki a már alapítványi formában működő SZFE az egyik oktatóját, Faur Annát – mondta ki a bíróság abban a perben, melyben az oktatót a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviselte.

Facebook-törvény: nem a cenzúráról, hanem az átláthatóságról kell szabályozást alkotni

A platformokat a törlések és letiltások miatt éri a legtöbb kritika, de a fő gond az, hogy a felhasználók nem tudnak utánanézni az őket érintő döntések hátterének.

Diszkriminált a Debreceni Egyetem, amikor kitiltotta oldaláról a Putyint kritizáló kommentelőt

Elmarasztalta az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) a Debreceni Egyetemet, mert politikai véleménye miatt diszkriminálta diákját, aki Putyin ellen az egyetem Facebook-oldalán tiltakozott. 2017 októberében indítottunk eljárást az EBH előtt Barna Eszter ügyében, aki Putyin díszpolgári címe miatt írta ki az egyetem oldalára, hogy ő ehhez “nem adja a nevét”, majd kitiltották az oldalról.

Civil szervezetek az online cenzúra lehetősége ellen tiltakoznak

Október 16-án ötvenhat másik szervezettel együtt egy közös levelet küldtünk az Európai Bizottság elnökének, az Európai Tanácsnak és az Európai Parlamentnek, mert elfogadhatatlannak tartunk egy olyan szabálytervezetet, ami veszélyezteti az internetes véleménynyilvánítás szabadságát. A levelünkben a tervezett szabály törlésére kértük a jogalkotásban részt vevő szervezeteket.

Mondhatsz nemet Paksra!

Mi történik, ha a magyar gazdaságtörténet legdrágább, orosz hitelből finanszírozott beruházása, a paksi atomerőmű bővítése ellen szóló érveket mutatnád be a saját honlapjaidon, és ehhez lefoglalod a stopaks.hu és a nopaks.hu domain neveket (gyakorlatilag a honlap címe)? Bepanaszol az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt., az óriásberuházás megvalósításának felelőse a domain-regisztrációs ügyeket elbíráló testületnél. Az állami tulajdonú, közfeladatot ellátó, közpénzből gazdálkodó cég azzal érvelt a domain nevek bejegyzése ellen, hogy a Paks név erősen összefonódott az atomerőmű bővítésével, és ezáltal a regisztráció sértené a jó hírnevét, üzleti megítélését. Arra is hivatkoztak, hogy a domainregisztrációs szabályzat nem teszi lehetővé olyan név választását, amely „jelentéstartalmára vagy használatára nézve” gyaníthatóan jogellenes, valamint hogy tisztességtelen piaci magatartást jelent a domainek használata.

Nem arról döntött az AB, amit kértünk

Ügyfelünk, Somogyi Mária még 2014-ben kritizálta a tatai önkormányzat ingatlangazdálkodását egy Facebook bejegyzésben. Az önkormányzat jó hírneve megsértése miatt személyiségi jogi pert indított ellene, amit Somogyi elvesztett. Az Alkotmánybíróságtól vártuk, hogy megvédje a szólásszabadságot, de reményeink alaptalanok voltak: az AB el sem bírálta a panaszunkat.

Megint garázdaságnak ítélte a bíróság a politikai véleménynyilvánítást

Újabb alapjogsértő ítélet született ma Komáromy Gergely és Kiripolszky Csongor szabálysértési ügyében. A bíróság személyenként 30 000 forint pénzbírság megfizetésére kötelezte ügyfeleinket, mert az ítélet szerint garázdaságot követtek el. Az ítélet ellen fellebezünk.

Abszurd ítélet a bíróságon: a turisták miatt tilos festéket dobálni

Alapjogsértő ítélet született ma Varga Gergő és Gulyás Márton büntetőügyében. A büntetőbíróság több száz óra közérdekű munkára büntette ügyfelünket és társát, mert az ítélet szerint garázdaságot és rongálást követtek el. A formabontó, meghökkentő véleménynyilvánítás önmagában nem bűncselekmény, a büntetőjog szabályait nem lehet kiterjesztően értelmezni. Az ítélet ellen fellebezünk.

A Kúria megvédte a szólás szabadságát

Felmentette a Kúria azt az ügyfelünket, akit az alsóbb fokú bíróságok azért találtak bűnösnek, mert egy közéleti vita során fasisztának nevezte a polgármestert, és ezzel megsértette őt emberi méltóságában. Előremutató, fontos döntés született.
Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.