KISOKOS: Minden, amit a gyermekjogokról tudnod kell

A magyar gyermekvédelmi rendszert az ENSZ New Yorki Gyermekjogi egyezményén alapuló 1997-ben elfogadott Gyermekvédelmi törvény (1997. évi XXXI. törvény, továbbiakban Gyvt.) hozta létre. A szabályozás alapja a nemzetközi egyezményben foglalt gyermeki jogok biztosítása. A törvény elsősorban az állami, önkormányzati szervek feladatait állapítja meg annak érdekében, hogy meghatározott ellátásokkal és intézkedésekkel segítséget nyújtsanak a gyermekek jogainak és érdekeinek érvényesítéséhez, hogy gondoskodjanak a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzéséről és megszüntetéséről, vagy a hiányzó szülői gondoskodás pótlásáról, végül a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerült fiatal felnőttek társadalmi beilleszkedéséről (Gyvt. 1.§). A szabályozás a gyermek érdekeit és jogainak érvényesítését helyezi előtérbe, ennek megfelelően elsődleges a gyermek családban történő nevelkedésének biztosítása. A gyermekek védelmét pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások, illetve gyermekvédelmi szakellátások, valamint e törvényben meghatározott hatósági intézkedések biztosítják. A gyermekvédelmi rendszer működtetése állami és önkormányzati feladat.

A gyermekeket a minden embert megillető alapvető jogokon túl megilletik további, speciális, a Gyvt-ben felsorolt jogok. A gyermeknek joga van a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító saját családi környezetében felnőni, és ahhoz is, hogy segítséget kapjon a saját családjában történő nevelkedéséhez, személyiségének kibontakoztatásához, a fejlődését veszélyeztető helyzet elhárításához, a társadalomba való beilleszkedéséhez, valamint önálló életvitelének megteremtéséhez. (Gyvt. 6.§) Szintén fontos a törvény 7.§-a: “A gyermek szüleitől vagy más hozzátartozóitól csak saját érdekében, törvényben meghatározott esetekben és módon választható el. A gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani.” További gyermeki jogok katalógusa: http://gyermekjogok.ajbh.hu/katalogus.php

A gyermekjóléti alapellátás lényege, hogy segítsen a családoknak abban, hogy a gyermekeik a családjukban nőhessenek fel, így a veszélyeztetettség megelőzéséhez és a kialakult veszélyeztetettség megszüntetéséhez, valamint a gyermek családjából történő kiemelésének a megelőzéséhez.A következő szolgáltatásokat tartalmazza:a) a gyermekjóléti szolgáltatás,b) a gyermekek napközbeni ellátása,c) a gyermekek átmeneti gondozása.

A gyermekjóléti szolgáltatás olyan szociális munka, mely a családoknak segít abban, hogy a gyermek a családban maradhasson, a problémák megelőzhetőek vagy kezelhetőek legyenek, és ha mégis kiemelésre kerül a gyermek, mielőbb hazagondozhatóvá váljék. Ezt a munkát a gyermekjóléti- és családsegítő szolgálatok, illetve központok munkatársai végzik.

Ha mégis kiemelésre kerül egy gyermek a családjából, akkor kerül be a gyermekvédelmi szakellátásba. A szakellátás lényege, hogy otthont nyújtó ellátást biztosítson a gyermekek számára (azaz, az ideiglenes hatállyal elhelyezett, a nevelésbe vett és az utógondozott gyermekek számára). Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy vagy gyermekotthonba, vagy nevelőszülőkhöz kerül a gyermek.

Az utógondozói ellátást olyan fiatal felnőttek vehetik igénybe (18-24 éves korig), akik gyermekvédelmi szakellátásban nőttek fel, lényegében az otthont nyújtó ellátás meghosszabbodását jelenti a fiatalok számára, akik vállalják az aktív együttműködést. Az ellátás igénylése önkéntes, megítéléséről és mértékéről az illetékes gyámhatóság határoz. A nevelőszülők is biztosíthatnak utógondozást, és utógondozó otthon is biztosíthat ilyen szolgáltatást azok számára, akik vállalják, hogy utógondozójukkal együttműködve, aktívan tesznek azért, hogy önálló életet kezdhessenek az ellátás megszűnése után.

A gyermek családjától való elszakítása. Formálisan ez egy gyámhatósági határozat, egy hatósági intézkedés. A kiemelés történhet ideiglenes hatályú elhelyezéssel, vagy nevelésbe vétellel. Mindkét esetben szakellátásba (azaz, gyermekotthonba vagy nevelőszülőhöz) kerül a gyermek.

“Ha a gyermek felügyelet nélkül marad, vagy testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését családi környezete vagy önmaga súlyosan veszélyezteti”, akkor helyezi el a gyámhatóság (vagy más beutaló szerv) ideiglenesen különélő szülőnél, más hozzátartozónál, illetve személynél. Csak ha nincs erre lehetőség, akkor lehet a szakellátásban elhelyezni a gyermekeket: főszabály szerint a 12 év alatti gyerekeket nevelőszülőnél helyezik el, afölött vagy ha más okból szükséges, akkor gyermekotthonban.

Ha a kiemelés nem ideiglenes probléma kezelését szolgálja, a gyermeket nem ideiglenes hatállyal, hanem nevelésbe vétellel kell elhelyezni. Ez a törvény szerint akkor történhet meg, ha hosszú távú, súlyos probléma van a családban, ha esetleg árván marad a gyermek, vagy más hasonló okból kell hosszabb távon otthont nyújtó ellátást és törvényes képviseletet biztosítani a gyermeknek.

A Gyvt. szerint „olyan – a gyermek vagy más személy által tanúsított – magatartás, mulasztás vagy körülmény következtében kialakult állapot, amely a gyermek testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését gátolja vagy akadályozza (5.§ n)) A törvény olyan széles körben húzza meg a definíció határait, hogy tág teret enged a a jogalkalmazó szakemberek egyéni mérlegelésének..

A gyermek veszélyeztetésének egyik formája. A súlyos veszélyeztetés egyik formájaként tehát a súlyos elhanyagolás adhat okot a gyermekek kiemelésére. Az elhanyagolás, a veszélyeztetés mind olyan gyermekvédelmi szakkifejezések, melyek nincsenek pontosan definiálva a törvényben, így széleskörű lehetőséget adnak a szakemberek számára a gumifogalom tartalommal való kitöltésére.

A Gyvt. a gyermekek védelme érdekében egy tágabb körű védelmi hálót alakított ki, melyben az egészségügyi szolgáltatók, a védőnői szolgálat, a háziorvosok, a közoktatási intézmények, a nevelési tanácsadó, a rendőrség, és az ügyészség is szerepet kapott: a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése és megszüntetése érdekében ezen szervek kötelesek jelzéssel élni a gyermek veszélyeztetettsége esetén a gyermekjóléti szolgálatnál, továbbá kötelesek egymással együttműködni és egymást kölcsönösen tájékoztatni.

A családjuktól elszakított gyerekek és a hozzátartozók – elsősorban szülők – jogosultak kapcsolatot tartani, – amennyiben a hatóság nem korlátozza, tiltja el őket ettől a lehetőségtől – egyrészt személyes találkozás útján (folyamatos, havi rendszerességű és időszakos, szünetekre való hazatérés formájában) illetve levelezés, emailezés, csomagküldés, és telefonos kapcsolattartás formájában. A kapcsolattartásról minden esetben a gyámhatóság dönt, akinek figyelembe kell vennie, hogy a legfőbb cél a szülők és gyermekeik minél szorosabb érzelmi kapcsolatának a fenntartása.

A korai kötődés az a velünkszületett, biztonságkereső viselkedés, melynek közvetlen következménye a szoros érzelmi kötelék létrejötte, mely a gyermeket az elsődleges gondozójával (többnyire édesanya) összeköti. Ez a kötelék az első pár életév alatt alakul ki. A személyiség kialakulásában döntő szerepet játszanak a kisgyermekkori élmények, az elsődleges gondozó-gyerek kapcsolat minősége, a szülőkhöz való kötődés. Azaz, ha a korai kötődés patológiás, nem biztonságos kötődésvagy sérül, az a személyiségfejlődésre nagyon komoly (romboló) hatással bír. A korai biztonságos kötődéssel, a szülőkhöz való szoros érzelmi kapcsolatban tanulja ugyanis meg a gyermek azt, hogy van, akiben megbízhat, aki feltétel nélkül szereti, ez a kapcsolat lehet tehát egy fajta „ősbizalom” alapja. Minden későbbi emberi kapcsolatának mintája, alapja.

A krízis az a lélektanilag kritikus állapot, válság, amellyel nem tud az egyén megbirkózni, mert az addig bevett problémamegoldási eszközei nem működnek az adott helyzetben; de egyúttal elkerülhetetlen a fenyegető helyzet bekövetkezte. A krízisek egy csoportját azon kritikus pillanatok alkotják, melyek elkerülhetetlenek minden ember életében (“normatív krízis”), másik csoportját viszont a váratlan, esetleges válsághelyzetek alkotják (akcidentális krízisek). Ez utóbbiak lényegi eleme a “tárgyvesztés”, azaz érzelmileg fontos személyek, dolgok elvesztése.

Olyan érzelmi zavar, mely hosszabb intézményes elhelyezésre vezethető vissza. Minden ilyen ártalom kimutatható lelki károsodást okoz mind a gyerekek, mind a felnőttek esetében: érzelmi elsivárosodás következtében kialakuló zavarokat. (Spitz kutatta a gyermekek esetében kialakuló lelki károkat: azt figyelte meg, hogy a családban, akár rossz körülmények között felnövő csecsemők fejlődését a rossz körülmények nem befolyásolják maradandóan, azonban az árvaházban nevelkedő csecsemők esetében 40%-os fejlődésbeli lemaradást tapasztalt. Akik fél évnél tovább maradtak az intézményben, állandósultak a hospitalizmus jelei, a közönyösség, tompaság, álmatlanság, kontaktuskerülés és a lassú, nem megfelelő fejlődés.)