Hátrányos megkülönböztetés áldozatai a HIV-vel élők az egészségügyben

A HIV-vel élők és AIDS-betegek a fertőzésükkel össze nem függő egészségügyi ellátásuk során gyakran szembesülnek elutasítással, indokolatlanul irányítják őket a Szent László Kórház HIV-ambulanciájára.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) véleménye szerint a HIV-vel élők rendszeresen szenvednek el jogsérelmet, amikor egészségügyi szolgáltatást szeretnének igénybe venni. Az elutasítás, illetve a Szent László Kórház HIV-ambulanciájára irányítás indokolatlan késedelmet okoz az ellátásukban, feleslegesen terheli a HIV-ambulancia orvosait és ápolóit, illetve adott esetben sérti a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot.

A kórházhigiénés szabályok betartása mellett a HIV-fertőzés nem átvihető, nem veszélyezteti sem az egészségügyi személyzetet, sem a betegtársakat, ezért is indokolatlan a betegek kezelésének megtagadása. Ráadásul a HIV fertőzöttek jelentős része nem is tud a státuszáról, ezért az orvosi ellátás során az egészségügyi személyzetnek azonos biztonsági előírásokat kell követnie minden ellátott személy esetében.

2011. november 9-én a következő feliratot sikerült lefotóznunk a Központi Stomatológiai Intézetben: "HIV fertőzött, AIDS betegek fogászati ellátását a kizárólag a Fővárosi Önkormányzat Szent István és Szent László Kórház rendelőintézete látja el."

A TASZ álláspontja szerint sérülnek a HIV/AIDS-szel élők az alkotmányos jogai, ezért a TASZ az Országgyűlési Biztosok Hivatalához és az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult, hogy vizsgálják ki az ügyet és állapítsák meg az alkotmányos visszásságot illetve a jogsértést.

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Hol tart a HIV-vel élők ellátásának decentralizációja?

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága 2011 decemberében és 2012 januárjában szakmai egyeztetéseket tartott, amelyre az érintett szakmai kollégiumok mellett a TASZ HIV/AIDS programja is meghívást kapott.

A régióra jellemző gondokkal küzd Szlovénia a HIV/AIDS-prevenció területén

Többhetes rendezvénysorozattal ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a SKUC-MAGNUS, szlovén, HIV-prevencióval is foglalkozó LMBT-szervezet. A kiállítások és kulturális események mellett, május 8-án egy HIV-prevenciós workshopot is tartottak, ahová meghívták a TASZ HIV/AIDS-programvezetőjét is. Bagyinszky Ferenc beszámolóját olvashatják: