Barion Pixel TASZ | Hozzák nyilvánosságra a sávolyi Balatonring megvalósíthatósági tanulmányát! (Elküldött levelek száma: 355)

Hozzák nyilvánosságra a sávolyi Balatonring megvalósíthatósági tanulmányát! (Elküldött levelek száma: 355)

Nyílt levélben fordult Bajnai Gordonhoz a K-Monitor Közhasznú Egyesület, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International Magyarország. A három szervezet arra kéri a kormányt, hogy a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által a Sávoly Motorcentrum Kft. részére nyújtandó 15,3 milliárd forint összegű kölcsönre és a mintegy 20 milliárd forint költségvetési támogatásra vonatkozó szerződéskötést és a kifizetéseket függessze fel, a projekttel kapcsolatban.felmerült kételyeket pedig a a megvalósíthatósági tanulmány haladéktalan nyilvánosságra hozatalával oszlassa el.

A beruházás alapját egy a KPMG tanácsadó cég által készített megvalósíthatósági tanulmány jelenti, amelynek a nyilvánosságra hozatalát mind az MFB, mind a Kormány megtagadta. A tanulmány ugyan titkos, de a rendelkezésre álló adatokból az tűnik ki, hogy az állami támogatás és hitel mértéke nem áll arányban a bevételekkel, az esetleges nyereségből történő közvetlen részesedés pedig messze elmarad az állam által felvállalt kockázattól.

A beruházás megkérdőjelezhető gazdasági ésszerűségén túl további aggodalomra ad okot, hogy a projekt menedzsmentjével megbízott Grupo Milton csoport esetében a közpénzből nyújtott hitel visszafizetése, megtérülése kérdéses lehet, mivel a cég tulajdonosa csalás és közokirat-hamisítás bűntettéért jogerősen elítélt személy, aki azóta a büntetett előélet hátrányai alól már mentesült.

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.