Barion Pixel TASZ | Huszonkét civil szervezet intézett nyílt levelet a kormányhoz

Huszonkét civil szervezet intézett nyílt levelet a kormányhoz

A Társaság a Szabadságjogokért és huszonegy másik civil szervezet az ellen tiltakoznak, hogy a napokban az Országgyűlés elé kerülő lobbitörvényben az előterjesztő kormány a civil szervezeteket diszkriminálja.

Ugyanis a profit alapon működő lobbiszervezeteknek számos jogosultságot biztosít az érdekérvényesítési munkában a törvényjavaslat, míg a köz érdekében, önzetlenül fellépő társadalmi szervezeteket továbbra is megfosztják az általuk képviselt ügyek hatékony képviseletének lehetőségétől.

 

A törvény elfogadása konzerválni fogja azt az állapotot, hogy kizárólag a tőkeerős gazdasági csoportok lesznek képesek a köz ügyeit befolyásolni, míg a nonprofit szervezeteket elzárják ezektől a lehetőségektől. Sőt a civileknek akár súlyos szankciókkal is számolniuk kell a jövőben, ha a gazdasági lobbistákhoz hasonló tevékenységet kívánnak folytatni közügyekben.

 

A huszonkét szervezet felhívja a kormányt, hogy orvosolja a törvényjavaslat ezen hiányosságát és tegyen meg mindent azért, hogy a társadalmi szervezetek megkülönböztetés nélkül vehessenek részt a közügyek alakításában, a demokratikus közéletben. Elfogadhatatlan egy olyan lobbitörvény, amely kizárólag a már amúgy is befolyásos lobbiszervezeteknek ad még több jogot, és a demokratikus részvételt ellehetetleníti!

 

Olvassa el a nyílt levelet!
 

 

Olvassa el a törvényjavaslatot!

 

A levél elküldése után csatlakozott:

 

LITURGIA UNIO – európai egyházügyi egyesület

Európai Értékekért Alapítvány

 

Sajtómegjelenéseinkből:

 

Origo – Jövőre lobbitörvény csökkentheti a korrupciót

 

Hírszerző – Szabotálják a képviselők a lobbitörvényt?

 

2005. november 10. Klub Rádió, Kontra,

 

2005. november 11. MTV, Híradó

 

2005. november 14. A BBC magyar nyelvű adása

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.