Információszabadság-gyász

A Fővárosi Bíróság 2005. január 24-i tárgyalásán első fokon elutasította a TASZ keresetét, mellyel a TASZ 2004 novemberében az Alkotmánybíróságot perelte be közérdekű adat közlésének megtagadása miatt.

Az ítélet rövid indoklásában a bíróság kiemelte: az Alkotmánybíróság a per tárgyát képező eredeti indítvány tekintetében adatkezelőnek minősül, és érvényesek rá a közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó jogszabályok. A bíróság ugyanakkor megállapította, hogy az indítvány nem tekinthető adatnak.



A TASZ az üggyel kapcsolatban az írásbeli ítélet kézhezvételét követően kíván további érdemi észrevételeket tenni. Bizonyos azonban, hogy a mai bírósági döntés ellen fellebbezni fogunk. Továbbra is meggyőződésünk, hogy egy országgyűlési képviselő minden polgár életét befolyásoló, jogszabályokat támadó indítványa közérdekű adat, s így a nyilvánosságra tartozik.



Budapest, 2005. január 24.



A kapcsolódó dokumentumokat itt találja.

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Fény derülhet a Daimler-­ügyre, pert nyert a K-­Monitor a TASZ segítségével

Első fokon pert nyert a K-­Monitor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ellen. Az MNV nem akarta nyilvánosságra hozni annak a 2010-­es vizsgálatnak a zárójelentését, amelyet egy korábbi Mercedes­busz-beszerzés ügyében folytattak le. A K-­Monitor a TASZ jogi képviseletével pert indított a dokumentumért.

Miért volt törvénytelen a házkutatás Horváth Andrásnál?

Horváth Andrásnál, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) korábbi munkatársánál, 2013. december 19-én a rendőrség házkutatást tartott, melynek során lefoglaltak több száz oldalnyi dokumentumot és informatikai adathordozót. A TASZ jogsegélyszolgálata által képviselt közérdekű bejelentő jogorvoslattal élt az általa elszenvedett kényszerintézkedésekkel szemben. A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) 2014. január 22-én meghozott, ám csak 2014. február 10-én kézbesített végzése elutasította az utolsó indítványunkat is - álláspontunk szerint alaptalanul. Érdemes összegezni Horváth András ellen folytatott eljárás eddigi fejleményeit, mert sok visszás és törvénysértő elemet lehet felfedezni.

Az informátor védelme

A TASZ és a K-Monitor közösen véleményezte a kormánynak a közérdekű bejelentők védelméről szóló törvénytervezetét.