Barion Pixel TASZ | Információszabadság Nemzetközi Napja + performance

Információszabadság Nemzetközi Napja + performance

A világon mintegy 40 országban szeptember 28-án tartják az Információszabadság Nemzetközi Napját. Idén először, a Társaság a Szabadságjogokért szervezésében Magyarországon is sor kerül rá az Állampolgári Részvétel Hete keretében.

Ebből az alkalomból a TÁP Színház a magyar politikában részt vevők megtollasodását mutatja be utcai akció keretében.

A TASZ pedig Információszabadság 1×1 címmel kiadványt jelentet meg arról, hogy újságírók és civilek hogyan tudnak hatékonyan közérdekű adatokhoz jutni. A TASZ kiemelten fontosnak tartja, hogy minél többen éljenek a közérdekű adatok megismeréséhez való alkotmányos jogukkal, mert így válhat az állam és a végrehajtó hatalom tevékenysége átláthatóvá, ez az alapja a bírálat jogának, a kritika szabadságának, a szabad véleménynyilvánításnak.

Az esemény helye:
Blaha Lujza tér, szökőkút

Az esemény ideje:
2007. szeptember 28. péntek, 15 óra

Jelenlétére feltétlenül számítunk!

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.