Kell közfeladatot ellátó szerveknek gumibotot és gázspray-t adni?

Költsön az állam milliárdokat jogkorlátozásra? Feltétlenül kell közfeladatot ellátó szerveknek gumibotot és gázspray-t adni? A TASZ véleményezte Országgyűlés előtt lévő „Közbiztonság és a közrend védelmében, és fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó egyes törvények módosításáról” szóló törvényjavaslatot.

A Javaslat lényegesen kiterjesztené a közterület-felügyelet feladat- és hatáskörét azzal, hogy felhatalmazza a Felügyeletet a személyes adatok védelmének súlyos korlátozását jelentő térfigyelő-kamerarendszerek üzemeltetésére. A TASZ ellenzi, hogy térfigyelés lehetőségét tovább növelje a jogalkotó, mert a személyes adatok feletti jog drasztikus korlátozását jelenti. A TASZ által készített felmérésből kiderül, hogy a kamera-rendszerek fenntartása, telepítése évente milliárdos bevételt biztosít biztonság technikai cégeknek. Ezen érvek ellenére nem készült egyetlen olyan felmérés sem, amely igazolná a jogkorlátozás és pénzköltés szükségességét és hasznosságát. 

A Javaslat értelmében a polgárőrök gázsprayt, a közterület-felügyelők gumibotot kapnának, amelyet kizárólag jogos védelmi helyzetben használhatnak. A TASZ indokolatlannak tarja az állam legitim erőszak monopóliumának kiterjesztését, mert a bevezetni kívánt módosításokkal növekedhet azoknak az eseteknek a száma, amikor a szervek visszaélnek a hatalmi helyzetükkel. A Felügyelet és a polgárőrség tekintélyének és a működésébe vetett bizalom visszaállításának léteznek olyan módszerei is, amelyek nem hordozzák magukban az erőszak monopólium rendeltetésellenes használatának lehetőségét. Ilyen módszer annak tudatosítása, hogy a feladatkörében eljáró közterület felügyelő hivatalos személynek, a polgárőr közfeladatot ellátó személynek minősül, akikkel szemben az erőszakos fellépés súlyos büntetést von maga után.

Olvassa el a TASZ álláspont teljes szövegét!

Megosztás

Kapcsolódó hírek

A TASZ álláspontja a terrorizmus elleni fellépéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvény tervezetéről

Birtokunkba került egy a Belügyminisztérium Jogszabály Előkészítő Osztályának vezetője által létrehozott dokumentum, amely a terrorizmus elleni fellépéssel összefüggő egyes törvények módosításáról címet viseli. A tervezet számos, alapvető jogot korlátozó rendelkezést tartalmaz. A Társaság a Szabadságjogokért ezúton teszi közzé véleményét a megalkotni tervezett szabályokról.

Nyílt levél az igazságügyi miniszternek

Az igazságügyi miniszter elnézést kért a tisztségéből jogellenesen elmozdított korábbi adatvédelmi biztostól. A Társaság a Szabadságjogokért, az Eötvös Károly Intézet és a Magyar Helsinki Bizottság szerint a magyar polgároktól kellett volna elnézést kérnie, a sajnálkozás pedig nem is orvosolja a jogsértést. Minderről az alábbi nyílt levelet írták Trócsányi Lászlónak.

Bűnben fogant az adatvédelmi hatóság

Az Európai Bíróság mai ítélete kimondta: jogsértően történt az adatvédelmi biztos intézményének lecserélése a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságra. Ez alapján egyértelmű: a kétharmados felhatalmazottság sem menti fel a magyar államot az európai normák alól.