Ki mondja meg, hogy mit nem szabad?

A helyi önkormányzatokról szóló törvény az önkormányzatokat felhatalmazza, hogy megállapítsák “a helyi közösségi együttélés alapvető szabályait”, de ennél konkrétabb eligazítást nem ad arról, hogy milyen magatartások tartozhatnak ide. Támadta az ombudsman és a TASZ is emiatt a szabályozást, de az Alkotmánybíróság nem talált abban kifogásolnivalót.

A törvényhez fűzött indokolás szerint: “Akkor élhető egy település, ha megvannak és működnek az együttélés alapvető íratlan és írott szabályai. Az ilyen normákat jelentős részben a helyi sajátosságok alakítják, (…) felsorolásuk lehetetlen. Arra azonban van lehetőség, hogy a képviselő-testület (…) a legalapvetőbb szabályokat rendeletbe foglalja és megszegésüket – szigorúan alkotmányos keretek között – szankcionálja.”

Ez alapján az elmúlt években számtalan település önkormányzata fogadott el közösségi együttélési rendeleteket. Ezekben legtöbbször megtiltják a település zászlajának, címerének jogosulatlan használatát. Számtalan szabály tiltja a közterületek rendjének megsértését, pl: engedély nélküli árusítás, üzemképtelen autó közterületen hagyása, gördeszkázás, közparkok növényeinek leszakítása, a temetők rendjének megsértése, stb. A legtöbb szabály közterületre vonatkozik, azonban vannak olyan önkormányzatok, amelyek átlépik a magáningatlanok kerítését és közösségi együttélési rendeleteikben köztisztaságra vonatkozó előírások között szabályokat alkotnak az ingatlanok kertje, udvara, esetenként a lakásbelső rendben, tisztán tartása érdekében. Az előírásokat megsértőkkel szemben pedig bírságot és egyéb szankciókat helyeznek kilátásba. Erre azonban nincs törvényes lehetőségük.

A helyi önkormányzatok törvényben, vagy más jogszabályban nem szabályozott kérdésekben, (tehát csak helyi közügyekben) és törvényben kapott felhatalmazás alapján alkothatnak önkormányzati rendeleteket. Az önkormányzati törvény felhatalmazása csak olyan rendeletek megalkotására szól, amelyek szankcionálatlansága komolyan veszélyeztetné a települések közrendjét, közbiztonságát, a közös kulturális értékeket, vagy közegészségügyi kockázatot rejtenek. A törvény felhatalmazó rendelkezése és az ahhoz tartozó indokolás „alapvető szabályokról” beszél, vagyis a közösségi együttélés szabályai alatt azokat a minimumokat kell értenünk, amelyekben mindannyian, legalábbis a lehető legtöbben meg tudunk egyezni, amely szabályok nélkül nem lehetne békésen egymás mellett élni.

Az ingatlantulajdonosok lakásának belseje, vagy kertje tisztántartása nincsen összefüggésben semmilyen közérdekkel, sőt, azok a magánszféra és az otthon részei, és mint ilyenek, az Alaptörvény és törvények által egyértelműen védettek a beavatkozással – így az önkormányzati jogalkotással – szemben is. “Udvarok és kertek tisztántartásáról, takarításáról való gondoskodás, a hulladék erre rendszeresített tárolóban való tartása és a gaztalanítás” (ide nem sorolva a parlagfű irtást) mellett legfeljebb esztétikai (településképi) érvek szólhatnak. Azonban a település szépsége nem elég érdek a tulajdonosok tulajdonjogának, magánszférájának korlátozására. Ráadásul nagyon sok szabály olyan helyzetet tilt, amit már más jogszabályok is rendeznek: pl: A zajt, port, szomszédok nyugalmát zavaró tevékenységeket nem kell és nem is lehet minden önkormányzatnak egyesével betiltani, hiszen erre az egész országban védelmet nyújt a Polgári Törvénykönyvben található birtokvédelmi eljárás. Önkormányzati rendelet nem szabályozhat olyan témakört, amire az egész országban egységes törvény vonatkozik.

Számos település rendelete alapján jogsértést követ el, aki a kertjét “nem műveli meg.” A kert „megművelése” nem pusztán rendben tartást jelent, hanem annál jóval több, ugyanakkor bizonytalan tartalmú kötelezettséget. Úgy tűnik, hogy a füves kert rendben tartásával a lakó megszegi a művelés kötelezettségét, hiszen a kertjét ezzel parlagon hagyja. Nem lehet azonban tudni, hogy a szabály betartása érdekében elegendő-e a kert veteményesként való hasznosítása, vagy pl. kukoricát kell termeszteni.

Ez a példa is jól mutatja, hogy a szabályokkal kapcsolatos további probléma, hogy teljesen bizonytalan a jelentésük, miközben minden jogszabálynak, így az önkormányzati rendeletnek is pontos, felismerhető tartalommal kell rendelkeznie. Minél többféleképpen értelmezhető egy jogszabály, az annál inkább alkalmas lesz a visszaélésre.

A közösségi együttélési rendeletek ilyen, “tiszta udvar, rendes ház” szabályait tipikusan szegénységben élő embereken kérik számon, akiknek a legkevesebb erőforrása van a szabályok betartására. A megszegés esetén kiszabott bírság az amúgy is nehéz helyzetben lévők életét nehezíti tovább.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az általunk kifogásolt rendeletek esetében a rendezett lakókörülmények betartását helyszíni ellenőrzés teszi számonkérhetővé. Ezzel feljogosítva a helyi önkormányzat polgármesterét, alpolgármesterét, szociális bizottságának tagjait arra, hogy belépjenek az ingatlanok területére, annak külső-belső állapotát, ezen keresztül a kérelmezők életmódját, életvezetését is ellenőrizzék, továbbá ezzel összefüggésben, a közösségi együttélés alapvető szabályainak betartása szempontjából irreleváns szenzitív adatokat gyűjtsenek az állampolgárokról, ezzel tovább fokozva a magánszféra, magánlakás, családi élet – azaz az emberi méltóságból levezetett alapjogok – sérelmét.

Ezek a szabályok álláspontunk szerint meghaladják a közösségi együttélés legalapvetőbb szabályainak megalkotására vonatkozó törvényi felhatalmazást. Üdvözöljük, hogy az egyik kormányhivatal már válaszlevélben egyetértését fejezte ki és lépéseket helyezett kilátásba a probléma megoldásához. Bízunk benne, hogy a kormányhivatalok valamennyi esetben elfogadják jogi érveinket és megteszik a szükséges lépéseket a közösségi érdekkel nem indokolható, tehát a célt nem szolgáló, így alapjogsértő és törvényellenes szabályok hatályon kívül helyezése érdekében.

Ezt a vizsgálatot a TASZ indította a Szabálysértési Munkacsoport keretein belül amely egy igazságosabb szabálysértési rendszerért dolgozik.