Közös nyilatkozat a miskolci rendőrkapitány kijelentéséről

A miskolci rendőrkapitány 2009. január 30-i nyilatkozata és az ezt követő fejlemények után fontosnak tartjuk rögzíteni, miért elfogadhatatlan, ha egy rendőri vezető úgy nyilatkozik, hogy egy településen a közterületi rablásokat kizárólag cigányok követik el.

Nincs összefüggés valakinek a kisebbséghez tartozása és a bűnözésre való hajlandósága között. A bűnözési hajlam etnikailag nem meghatározott. Az ilyen összefüggés létezését állítók csupán statisztikai adatoknak álcázott előítéletes általánosításokat hangoztatnak. Ez azzal jár, hogy kisebbségi csoporthoz tartozókat eleve bűnözésre hajlamosként jelölnek meg. Az ilyen általánosítás kirekesztő, mert az érintett csoporthoz tartozó valamennyi ember boldogulásra való esélyét veszi el.

Nagyon szigorúan ítélendő meg, ha egy rendőri vezető nyilatkozik kirekesztő módon, hiszen ő a közhatalom képviselőjeként nyilvánul meg. Nem saját álláspontját hangoztatja, hanem az államot képviseli. Az állam képviselőjének nyilatkozata pedig kizárólag a Magyar Köztársaság Alkotmányának értékrendjén alapulhat, azzal a kirekesztő megnyilvánulás nem férhet össze. Az alkotmányos értékrendből éppen az következik, hogy az államnak a rasszizmus ellen kell tennie, illetve a létező rasszizmus hatásait kell a rendelkezésére álló eszközökkel csökkentenie. Az állam emberének ilyen kijelentése azonban éppen ezzel ellentétes hatást vált ki: arra alkalmas, hogy az előítéletesen gondolkodók számát növelje.

A közhatalom minden megnyilvánulásának az alkotmányos értékeken, az emberi jogok feltétlen tiszteletben tartásán és a hátrányos megkülönböztetés tilalmán kell alapulnia. Az állam kötelessége kiállni amellett, hogy Magyarországon a bűnüldözés nem alapulhat előítéleteken, etnikai alapú bűnözési hajlandóság pedig nincs. Az államnak e kötelezettsége akkor is fennáll, ha Magyarországon nagyon sokan ezzel ellentétesen gondolkodnak.

Alulírott szervezetek jelen nyilatkozat kiadásával tiltakoznak a rendőrkapitány általánosító kijelentése ellen, és egyidejűleg a témával kapcsolatban szakmai egyeztetést kezdeményeznek Bencze József országos rendőrfőkapitánnyal.

Budapest, 2008. február 3.

Eötvös Károly Közpolitikai Intézet

Magyar Helsinki Bizottság

Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda

Társaság a Szabadságjogokért

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Uszítás volt Devecseren

A TASZ szerint a tavaly augusztus 5-én, a Jobbik devecseri demonstrációja során közösség elleni izgatás történt. Szerintünk a bíróság is így döntene, ha lenne lehetősége dönteni.

Bíróság előtt is megvédi állításait a TASZ

Egy februári blogposztunkban arról számoltunk be, hogy a gyöngyöspatai általános iskolában hátrányos megkülönböztetés éri a roma gyerekeket, miután a Hír tévé olyan riportokat készített, amelyekben ennek ellenkezőjét próbálta bizonyítani. Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) egyenesen perre ment a szegregáció megállapításáért. Blogposztunkban és filmünkben feltártuk és bizonyítottuk, hogy a Hír tévé félrevezeti nézőit. A Hír tévé ezután pert indított ellenünk jó hírnév megsértése miatt.

Zaklatással a kritika ellen – pert indítottunk az érpataki polgármester és önkormányzat ellen

Munkatársa képviseletében a TASZ beperelte Érpatak Község Önkormányzatát és Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármestert az egyenlő bánásmód követelményének és személyhez fűződő jogoknak a megsértése miatt. Az első tárgyalásra 2013. november 19-én került sor.