Barion Pixel TASZ | Másodfokon is megnyertük az ország legnagyobb antidiszkriminációs perét Miskolc Önkormányzatával szemben

Másodfokon is megnyertük az ország legnagyobb antidiszkriminációs perét Miskolc Önkormányzatával szemben

Jogerősen megnyertük a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodával (NEKI) azt a pert, amit a Miskolci Önkormányzattal, a Polgármesteri Hivatallal és a Miskolci Önkormányzati Rendészettel szemben a városvezetés szegény- és cigányellenes intézkedései miatt indítottunk.

A Miskolci Törvényszék 2018. december 12-én kihirdetett elsőfokú ítélete szerint a Miskolci Önkormányzat és a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) megsértette a miskolci romák emberi méltóságát, egyenlő bánásmódhoz való jogát a szegénytelepeken folytatott razziákkal, és egyéb, a romák elüldözését szolgáló intézkedésekkel, ideértve az önkormányzat és polgármester nyilvános kommunikációját is. A bíróság az alpereseket el is tiltotta a jövőbeni hasonló jogsértésektől. Az ítélet ellen az alperes önkormányzat és rendészeti szerv fellebbeztek, azonban a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével teljes egészében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

2016 tavaszán indítottuk a pert. Ezt megelőzően az alapvető jogok biztosa már a 2015 júniusában kiadott jelentésében jogellenesnek találta a szegénytelepeken 2011 óta folytatott összevont hatósági razziákat és azok azonnali beszüntetésére szólította fel a városvezetést. Miután azonban ezt nem vették figyelembe, a jogvédő szervezetek a bírósághoz fordultak a miskolci romák jogainak érvényesítéséért, és közérdekű pert indítottak. A felperesek azt is kérték a bíróságtól, hogy mondja ki: a Miskolci Önkormányzat különböző, cigányokat sújtó intézkedései (mint például az alternatív lakhatás biztosítása nélküli telepfelszámolás) és az azokhoz kapcsolódó retorika sértette a miskolci romák egyenlő bánásmódhoz való jogát.

A mai napon kihirdetett ítéletében a Debreceni Ítélőtábla kimondta, hogy a társadalmi feszültségeket az állam, önkormányzat csak jogállami eszközökkel kezelheti. A miskolci roma lakosság megkülönböztetésére és megfélemlítésére irányuló önkormányzati eseménysor súlyosan jogsértő és felróható volt. Az Ítélőtábla ezért helybenhagyta a tízmillió forintos közérdekű bírságot.

Nagyon örülünk az ítéletnek, és bízunk benne, hogy a jövőben a miskolci városvezetés a mélyszegénységből fakadó problémákat nem megbélyegző retorikával és rendészeti eszközökkel, hanem megfelelő szociálpolitikai intézkedésekkel fogja kezelni.

FRISSÍTÉS: Az alperesek a másodfokú ítélet felülvizsgálatát kérték a Kúriától, ám felülvizsgálati kérelmüket visszavonták, így a másodfokú ítélettel a per véglegesen lezárult.

A perben ügyvédként a TASZ-t dr. Hüttl Tivadar és dr. Nónay Gábor, a NEKI-t dr. Ammann Zsuzsa képviselte.

A perhez kapcsolódó anyagokról itt, itt és itt olvashatsz, a keresetet pedig itt találod.

Ezt a pert a TASZ és a NEKI a Szabálysértési Munkacsoport keretében indította el, amely egy igazságosabb szabálysértési rendszerért dolgozik.

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.