Barion Pixel TASZ | Meghívó sajtótájékoztatóra

Meghívó sajtótájékoztatóra

Tisztelettel meghívjuk Önt a 2006. szeptemberi és október 23-ai rendőri fellépés tanulságairól tartott sajtótájékoztatónkra.

A TASZ azért fordul a nyilvánossághoz, mert

  – a jogsegélyszolgálata által vitt ügyekben a lezárult vizsgálatok alátámasztják a korábbi feltételezéseket az eljárások kifogásolható voltáról;

  – a rendőrség által alkalmazott kényszerítő eszközökkel és intézkedésekkel kapcsolatban nemrégiben olyan új információra derült fény, mely az egyes eszközök és intézkedések jogszerűségét alapjaiban kérdőjelezi meg.

A TASZ által képviselt ügyekben már korábban szembetűnő volt az a rendőrségi módszer, hogy az előállított fiatalok egy részénél a jelentések nem konkrét, a cselekményt pontosan leíró adatokat, hanem csak ködös és általános információkat tartalmaztak, melyek számos esetben eredményezték az előállítottak előzetes letartóztatását, de a vádemeléshez gyakorlatilag kivétel nélkül kevésnek bizonyultak.  

Az egyik, október 23-i rendőri fellépés miatt tett TASZ-feljelentés nyomán indult vizsgálat anyagaiból a közelmúltban tudta meg a TASZ azt, hogy a gumilövedékek bevetésére vonatkozó jogszabályi előírásokat a rendőrség minimális szinten sem tartotta be. Így nem pusztán az kifogásolható, hogy az intézkedések számos esetben súlyos sérüléseket okoztak, hanem felvetődik a kérdés: hogyan, milyen kiképzést követően kerülhettek bevetésre a lőfegyvernek nem minősülő, de emberi élet kioltására alkalmas gumilövedékes vadászpuskák?

A sajtótájékoztatón a TASZ képviselői első alkalommal tárják a nyilvánosság elé azokat a dokumentumokat, melyek bizonyítják: a rendőrségnek nem lett volna joga használni a gumilövedékes fegyvereket.

 

Kérjük, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel járuljon hozzá, hogy a sajtótájékoztatón elhangzó információk a nyilvánosság számára megismerhetők legyenek.

A sajtótájékoztató

helye:

 1084 Budapest, Víg u. 28. I em. 3. (TASZ iroda)

 

Időpontja:

2007. július 5., csütörtök 10.00 óra

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.