Az Alaptörvény negyedik módosításáról sokan, sokat írtak már. Van azonban egy aspektusa, melyről; kevesebb szó esik, pedig igencsak lényeges: ez pedig a szólásszabadság korlátozása.

Az Alaptörvény negyedik módosítása nemcsak alapot ad arra, hogy a jogalkotó általános jogelvekre hivatkozva korlátozza a szólás szabadságát, hanem a kormány – még a parlamentben sem bízva – magába az Alaptörvénybe is súlyos korlátozó szabályokat emelt. Emiatt az Alaptörvény módosítása nem csak a szólásszabadságot korlátozó törvények megalkotására ad felhatalmazást, nem csak azok alkotmánybírósági felülvizsgálatát próbálja feltehetőleg hatékonyan – megakadályozni, hanem közvetlenül alkalmazható korlátokat is felállít. Ráadásul az Alaptörvénybe emelt, a szólásszabadságot korlátozó szabályok részben olyanok, amelyekről az Alkotmánybíróság már kimondta, hogy alkotmányellenesek.

Vegyük sorra a négy vonatkozó Alaptörvény szakaszt:

Az Alaptörvény IX. cikk (4) bekezdése:

„A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére.”

Az Alaptörvény e szakasza kimondja azt, ami az alapjogi rendszerből eddig is következett: a véleménynyilvánítás szabadságának az emberi méltóság az egyik korlátja. Az alapjogok természetüknél fogva úgy működnek, hogy egymásra tekintettel kell őket értelmezni. A szólásszabadságnak más korlátai is vannak, hogy csak egy példát mondjunk: a személyes adatok védelme. Az emberi méltóság ilyen általános korlátként történő megjelenése téves bírói értelmezéssel a szólásszabadság nagyon széles korlátozására ad lehetőséget.

Az, hogy a szólás szabadsága nem irányulhat mások emberi méltóságának megsértésére, azt a tévképzetet keltheti, hogy ha felmerülne az emberi méltóság sérelme, a szólásszabadság alulmarad. Bár ez nem így van, de rossz bírói értelmezéssel egyetlen tollvonással betilthatóvá válik egy tüntetés, ha a bíró szerint az emberi méltóság megsértésére irányul. Nem kell objektív kritérium, érintett fél, stb.

A TASZ kritizálta már a médiatörvény (http://tasz.hu/files/tasz/imce/mediatartalom_tasz.pdf) és az új Polgári Törvénykönyv vonatkozó szakaszait (http://ataszjelenti.blog.hu/2013/02/15/baj_van_az_uj_ptk-val_4_resz_szolasszabadsag_elleni_fegyver_lett_belole), mert azok absztrakt módon az emberi méltóságra hivatkozva korlátozzák a szólás szabadságát. Volt már olyan alkotmánymódosítási javaslat is, ami éppen az emberi méltóságra alapozva korlátozta volna a szólásszabadságot. Akkor megúsztuk, most nem. (http://tasz.hu/files/tasz/imce/tasz_nepszabadsag_final_final.pdf http://tasz.hu/aktiv-polgar/mondjon-nemet-az-alkotmany-modositasara)

Az Alaptörvény IX. cikk (5) bekezdése:

„A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére. Az ilyen közösséghez tartozó személyek – törvényben meghatározottak szerint – jogosultak a közösséget sértő véleménynyilvánítás ellen, emberi méltóságuk megsértése miatt igényeiket bíróság előtt érvényesíteni.”

Az Alaptörvény új szakasza szerint emberi méltósága nem csak az embereknek, hanem egyes közösségeknek is van, sőt egyes csoportokat extra védelem illet meg a kritikával szemben.

A módosítás szerint a közösségeket sértő beszéd nem megengedett, a közösség sérelme esetén akár polgári jogi, akár büntetőjogi szankció használható. Az ehhez hasonló, a csoportot érő sérelemre reagáló polgári és büntetőjogi szankciót 1992-ben, 2004-ben és 2008-ban is alkotmányellenesnek találta az Alkotmánybíróság. Fontos tisztázni, hogy az Alaptörvény módosítása nem az uszító, gyűlöletkeltő beszéddel szembeni védelmet biztosítja, hanem azt teszi lehetővé, hogy bármilyen, közösséget sértő vélemény – a közösséghez tartozó egyén szubjektív sérelemérzetére alapozva – szankcionálhatóvá váljon Magyarországon. Még az sem szükséges, hogy valamilyen diszkriminációt kelljen elszenvedniük, valamilyen szempontból sérülékeny legyen az adott csoport. Az extra védelemhez elég a csoporthoz tartozás. Az pedig egyszerűen érthetetlen, miért nem sikerül a jogalkotónak a „faji” szótól megszabadulnia. Innen üzenjük a kormánypárti képviselőknek, hogy az emberi nem egy, nincsenek emberi fajok.

U. cikk (4) bekezdése:

“A kommunista diktatúra hatalombirtokosai a diktatúra működésével összefüggő szerepükre és cselekményeikre vonatkozó tényállításokat – a szándékosan tett, lényegét tekintve valótlan állítások kivételével – tűrni kötelesek, az e szerepükkel és cselekményeikkel összefüggő személyes adataik nyilvánosságra hozhatók.”

Ez egy olyan részletszabály, amelyet teljesen indokolatlan az Alaptörvény részévé tenni. A rendelkezés több sebből vérzik. Valamiért kizárólag a kommunista diktatúrára hatalom gyakorlóira vonatkozik, holott a náci rezsimet is meg kellett volna említeni, csak úgy, az egyenlőség jegyében – noha az akkori hatalombirtokosok közül valószínűleg már senki sem él. Bár ha egyszer-egyszer felbukkan egy náci bűnös, miért ne derülhetne ki róla, éppen magyar és hatalombirtokos is volt? A nemzetiszocialista rezsim említésének hiánya nem csak jogalkotási problémára, hanem ízléstelenségre is vall.

Van azonban még egy súlyos hiba: a hatalombirtokosi szereppel és cselekménnyel összefüggő személyes adatok nyilvánosságát előíró szabálynak minden hatalombirtokosra vonatkoznia kell – nem alkotmányos szinten, de jogszabályban rögzíthető egy ilyen átláthatósági klauzula. Demokráciában ugyanis a hatalom birtokosainak tevékenysége nyilvános. Sőt, a hatalomgyakorlás szempontjából releváns múltbéli tevékenységük is nyilvános kell legyen, hogy pontosan meg lehessen ítélni az illető személyt. Így egy ilyen szabálynak valamennyi, a rendszerváltás óta hatalmat gyakorló politikusra vonatkoznia kell, beleértve a mostaniakat is. Ezt azonban nem az Alaptörvényben kell rögzíteni, hanem a Polgári törvénykönyvben, az adatvédelmi törvényben, illetve az ügynökmúlt feltárását rendező jogszabályban.

Az Alaptörvény IX. cikk (3) bekezdése:

„A demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges megfelelő tájékoztatás, valamint az esélyegyenlőség biztosítása érdekében, politikai reklám médiaszolgáltatásban kizárólag ellenérték nélkül közölhető. Az országgyűlési képviselők általános választásán országos listát, illetve az európai parlamenti képviselők választásán listát állító jelölő szervezetek által és érdekében, az országgyűlési képviselők és az európai parlamenti képviselők választását megelőzően, kampányidőszakban politikai reklám – sarkalatos törvényben meghatározottak szerint – kizárólag közszolgálati médiaszolgáltatások útján, egyenlő feltételek mellett tehető közzé.”

Ezt a szabályt az Alkotmánybíróság idén már alkotmányellenesnek nyilvánította. A rendelkezés ugyan az esélyegyenlőségre hivatkozik, azonban épp ennek állít akadályt akkor, amikor kimondja, hogy a politikai reklám a társadalomhoz legszélesebb köréhez eljutó kereskedelmi médiumok esetében tilos. Ezzel a jogalkotó nem csak a politikai véleménynyilvánítást korlátozza, hanem súlyosan sérül a választópolgárok információhoz jutása, a tájékozott döntés lehetősége is. Jelenleg a parlament előtt van az a Navracsics, Répássy, Rétvári módosító javaslat, amely az európai parlamenti választás során lehetővé tenné a kampányt a kereskedelmi médiában is. Ez azonban nem segíti a magyarországi választási deficit korrigálását.

Önmagában pedig az, hogy politikai reklám közszolgálati médiaszolgáltatásban kizárólag ellenérték nélkül közölhető, nem segíti sem a kampány-finanszírozás átláthatóságát, sem a kampányköltések csökkentését, tekintettel arra, hogy a kampány-finanszírozás egyéb kérdései jogszabályi szinten nem megfelelően tisztázottak.

És mi értelme van mindezt az Alaptörvénybe rögzíteni? Nem más, mint hogy az Alkotmánybíróság ne vizsgálhassa a szabályt, és ne mondhassa ki, hogy aránytalan szólásszabadság korátozással van dolgunk.

Természetesen az Alkotmánybíróság, ha elég bátor és innovatív jogértelmezést követ, akkor az alapjogok közötti mérlegelést és az emberi jogok katalógusát szabja magának mércéül, nem pedig az Alaptörvény egymásnak ellentmondó, sokszor az alapvető emberi jogi értékekkel is szembemenő szabályait. Ha az Alaptörvény egyik klauzulája azt mondja, hogy a hajléktalanság kriminalizálható, akkor megfelelő jogértelmezéssel kimutatható, hogy ez a szabály ellentmond az emberi méltóság, az egyenlő bánásmód és az alkotmányos büntetőjog követelményének, ezért az erre alapozott jogszabály ellentétben áll az emberi jogokkal. Kérdés meddig kell várnunk egy ilyen szemléletmódú Alkotmánybíróságra.

Az elemzés a TASZ, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet és a Magyar Helsinki Bizottság által a Velencei Bizottságnak készített angol nyelvű elemzésen alapul.

http://tasz.hu/files/tasz/imce/hclu_hhc_ekint_free_speech_4th_amendment_20130415.pdf

Megint a negyedik: a szólásszabadság szűkítése

Elavult tartalom