Megvédi-e az Alkotmánybíróság a hajléktalan embereket?

Január 29-ig kell törvény szerint döntést hozzon az Alkotmánybíróság azokról a bírói indítványokról, amelyek szerint a szabálysértési törvény hajléktalanságot kriminalizáló, a hetedik Alaptörvény-módosításon alapuló szabályai Alaptörvény-ellenesek. A bíráknak az előttük folyamatban lévő ügyekben kellett volna alkalmazniuk ezeket a szabályokat, de ezt nem tették, mert álláspontjuk szerint döntésük Alaptörvény-ellenes jogszabályon alapult volna, ezért fordultak az Alkotmánybírósághoz. Az Alkotmánybíróság döntése meghozatalához elég komoly alkotmányjogi muníció áll rendelkezésre. A kérdés az: vajon a testület hű marad korábbi álláspontjához és az alkotmányos értékekhez, vagy a kormány oldalára áll.


Először három különböző bírói indítvány három különböző indokolással került az AB elé.

A kaposvári bíróság szerint a hajléktalanság mint kényszerű állapot kriminalizálása nem áll összhangban a jogállamiság elvével és a nemzeti hitvallással sem, továbbá nem teljesülnek a szabálysértési tényállás megállapításának alkotmányos követelményei. Az Alaptörvény hetedik módosítása nem teszi indokolttá vagy szükségessé az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabálysértésként szabályozását. A biró szerint továbbá egyes részletszabályok, mint például a kötelező őrizetbe vétel, diszkriminatívak.

A székesfehérvári biró érvelése szerint a szabálysértési eljárás keretei nem alkalmasak arra, hogy a bíróság vizsgálja, az eljárás alá vont ember milyen körülmények között, neki felróható okból került-e az utcára, illetve az utcán tartózkodásában milyen mértékben játszott szerepet az emberi méltóság részét képező önrendelkezési joga. Az indítvány szerint a közterületen megvalósuló, mások jogait sértő magatartásokat már a törvény bünteti, önmagában a hajléktalanság maximum a közrend megsértésének lehetőségét foglalja magában, ami alkotmányosan nem büntethető. A hajléktalanszállók igénybe nem vételének különböző okai lehetnek, fertőző betegség esetén például eleve korlátozott ez a lehetőség. A kötelező őrizetbe vétel a biró álláspontja szerint a megalázó bánásmód tilalmába ütközik.

Végül a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerint a szabályozás másik alapjog védelme nélkül korlátozza a szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogot, amelyet mind az Alaptörvény, mind nemzetközi egyezmény garantál. Az, hogy nincs lehetőség ezekben az ügyekben pénzbírság és helyszíni bírság kiszabására, a törvény előtti egyenlőséget sérti.

A bírói indítványokat támogatva ún. amicus curiae beadványokat nyújtott be az AB-nak az ENSZ lakhatási jogi különleges jelentéstevője, Kiss László és Lévay Miklós volt alkotmánybírók, a civil jogvédő szervezetekből (Magyar Helsinki Bizottság, TASZ, Utcajogász Egyesület) álló Szabálysértési Munkacsoport, valamint az Állatmentő Szolgálat Alapítvány.

Lailani Farha, az ENSZ különleges jelentéstevője arra hívja fel az AB figyelmét, hogy a szabálysértési törvény támadott szabályozása egyértelműen ellentétes Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeivel, amelyeket különböző, az ENSZ égisze alatt kötött nemzetközi egyezményekben vállalt. A szabályozás ugyanis sérti a kellő lakhatáshoz való jogot, amelyet a Magyarország által 1974-ben ratifikált Gazdasági és Szociális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya tartalmaz. Lailani Farha kifejti, a lakhatáshoz való joggal összefüggésben az államok kötelezettsége, hogy a hajléktalanság csökkentése, megszüntetése érdekében minél rövidebb időn belül tegyék meg a megfelelő stratégiai lépéseket. Súlyosan sérti a nemzetközi jogot az, ha hajléktalan embereket arra kényszerítenek akaratuk ellenére, hogy szállókra bemenjenek. A nemzetközi jog tiltja a közterületen lakás büntetését, kriminalizásálát.

Kiss László és Lévay Miklós volt alkotmánybírók beadványukban a 38/2012. (XI.14.) AB határozatból indulnak ki, amely alaptörvény-ellenessé nyilvánította az életvitelszerű közterületi tartózkodást, valamint abból, hogy az AB-nek alapos alkotmányjogi indokát kell adnia annak, ha eltér korábbi döntésének tartalmától. Nem értenek tehát egyet az igazságügyminiszterrel, akinek hivatalos álláspontja szerint nemcsak a jogi környezet változott meg, de az AB személyi összetétele is, ami magában rejti újabb szempontok megfogalmazását.

A volt alkotmánybírák tovább mennek: az Országgyűlésnek vagy a köztársasági elnöknek meg kellett volna küldenie előzetes normakontrollra az Alaptörvény-módosítás vonatkozó rendelkezését, mert már eleve az ellentétes az Alaptörvénnyel. Bár ilyen indítvány nem érkezett, részletes érvelés alapján arra jutnak a beadványozók, hogy az AB-nek alkotmányjogilag van arra lehetősége, hogy értelmezze az Alaptörvénybe iktatott tilalomnak a tartalmát, elkerülendő azt, hogy “napi politikai megfontolások kapjanak alaptörvényi védelmet úgy, hogy az adott tárgy beépülése bizonytalanná teszi az Alaptörvény jogi tartalmát, az Alaptörvénybe foglalt alapjogok funkciójának érvényesülését, azaz a jogrendszer tartalmának korlátozását, a jogforrási hierarchiában elfoglalt helyét, valamint alkotmányossági mércekénti tartalmát is.” Hangsúlyozzák továbbá, hogy valamely magatartás büntetendővé nyilvánítása esetén érvényesíteni kell az alkotmányos büntetőjog követelményeit, a szabálysértési szankcionálás is csak ultima ratio jelleggel alkalmazható. Azt, hogy a szabályozási tárgykör alkotmányos jelentőségű-e, szerintük nem lehet megállapítani, mert a jogalkotó nem végzett előzetes hatásvizsgálatot. Egy ilyen vizsgálat során az is kiderülhetett volna, hogy a tilalom ellentétes a szociális törvénnyel és az Alaptörvény egyes rendelkezéseivel is. A tilalmat beiktató módosításnak hiányzik a megfelelő indokolása is. A módosítás mögött hiányzik a kiérlelt alkotmányjogi koncepció, alapjogot nem lehet államcélra vagy nem kellően megindokolt közérdekre hivatkozva korlátozni. Továbbá, az, hogy az egyéni képviselői indítványként előterjesztett módosítást nem tárgyalta az országgyűlés állandó bizottsága, olyan eljárási hiba, amely alapján akár meg is semmisíthetné a testület az Alaptörvénybe iktatott tilalmat. Kifejtik, a tét nem kicsi, ha az AB ezt átengedi, akkor “átszakadhat a gát, bármikor bárkinek az egyéni ötletei szabadon bekerülhetnének az Alaptörvény szövegébe”. Ezekután térnek csak rá a volt alkotmánybírók a konkrét, támadott szabálysértési törvényi rendelkezésekre. Álláspontjuk szerint a szabályozás önkényes, nincsenek meg az alkotmányos indokai. A hajléktalanság szociális probléma, amelyet az államnak szociális intézkedésekkel és nem büntetéssel kell kezelnie. Ha még ezzel sem értene egyet az Alkotmánybíróság, akkor meg kell vizsgálnia egyenként az indítványozó bírók érveit. Emellett vizsgálni kellene a nemzetközi joggal való összhangot, mert álláspontjuk szerint nem felel meg a szabályozás a nemzetközi emberi jogi standardoknak.

A Szabálysértési Munkacsoport szerint a szabálysértési törvény támadott szabályozása ellentétes az Alaptörvénnyel és nemzetközi szerződésbe is ütközik, ezért meg kell semmisíteni. Részletes érvelésünk szerint - hasonlóan az előbb ismertetett beadványhoz - továbbra is irányadó az AB korábbi joggyakorlata és alkalmazandók az alkotmányos büntetőjog követelményei, az Alaptörvénybe iktatott tilalom szembe megy az Alaptörvény egyéb rendlekezéseivel. Kifejti a beadvány, hogy a szabályozás tökéletesen alkalmatlan a hajléktalanság problémájának kezelésére, de még arra is, hogy beterelje a hajléktalan embereket a szociális ellátórendszerbe. Utóbbi hiányosságokkal küszködik: messze nincs annyi férőhely, mint amennyi a hajléktalansággal érintett emberek becsült száma (pontos, hivatalos adatok nincsenek). A büntetés helyett tartós és megfizethető lakhatási megoldásokra és az egészségügyi ellátórendszer fejlesztésére lenne szükség. A szabálysértési szankcionálás nem is szükséges, mivel léteznek már tényállások, amelyek a mások jogait sértő, közterületen éléssel kapcsolatban felmerülő magatartásokat szankcionálják, és a hajléktalanság kezelésének megfelelő eszközei a szociálpolitika területére tartoznak. A Munkacsoport álláspontja szerint továbbá a szabályozás sérti a normavilágosság követelményét, ezáltal a jogállamiság elvét, a diszkrimináció tilalmát, az emberi méltósághoz, a magánélet védelméhez és a tulajdonhoz való jogot, továbbá a tisztességes eljáráshoz a hatékony jogorvoslathoz és a személyi szabadsághoz való jogot.

Az Alkotmánybíróság maga - a rendelkezésre álló adatok szerint - az érintett minisztériumoktól és két szervezettől kért állásfoglalást az ügyben. Az egyik az államilag támogatott Máltai Szeretetszolgálat, a másik pedig az EMMI háttérszervezeteként működő Hajléktalanokért Közalapítvány. Sajnálatos módon ezek a szervezetek nem álltak ki a szociális munka elveihez méltó módon a hajléktalan emberek mellett.

A Máltai Szeretetszolgálat válaszát többszöri elolvasás után még talán lehet úgy értelmezni, hogy szükségtelennek találja a szankcionálást, de semmiképpen nem tekinthető egy egyértelmű állásfoglalásnak.

Cserébe a szervezet Isten áldását kéri az AB döntéséhez, ami különösen akkor fog a keresztényi tanítások szempontjából érdekes helyzetet eredményezni, ha az AB isten áldásával hagyja jóvá a hajléktalanság kriminalizálását.

A Közalapítvány azonban - szégyenletes módon - egyértelműen leteszi voksát a hajléktalan emberek büntetése mellett. Álláspontjuk szerint a nappali és éjjeli elhelyezés az ellátórendszeren keresztül megoldott. A nagyvárosi nagyforgalmú csomópontokon a hajléktalan-probléma megoldására nem elegendők az önkéntességen alapuló szociális ellátórendszer eszközei, vagyis szükség van a rendőrökre, akik segítségével október 15-e óta sikerült is kezelni a helyzetet.

Január 15-i keltezéssel került fel az AB honlapjára a belügyi, az igazságügyi tárca és az EMMI közös állásfoglalása , vagyis a kormány álláspontja. Az 50 oldalas dokumentumból nehéz a lényeget kiemelni, de megkíséreljük. Eszerint “Az életvitelszerű közterületen tartózkodás esetében az alapjogok és a közrendi szempontok kapcsolatának olyan kiemelt problémaköréről van szó, ahol az alkotmányozónak kell állást foglalnia az értékegyensúly megteremtéséről. Ezért amikor az Alaptörvény VII. módosítása az Alaptörvény XXII. cikkét úgy egészítette ki, hogy “tilos az életvitelszerű közterületen tartózkodás”, kifejezésre juttatta a társadalmi együttélésnek egy alapvető követelményét, amely mint ilyen, megfelel az immateriális közrend fogalmának, tehát egyes alapjogok szabályozásánál figyelembe veendő értékválasztást jelent.”. Elismerik, hogy a hajléktalan emberek súlyos válsághelyzetbe került személyek, a társadalom egyik legkiszolgáltatottabb csoportja, akiket az államnak segítenie kell, ami a szociális ellátórendszeren és különböző modellprogramokon keresztül valósul meg. MIvel ez az intézményrendszer megfelelő ellátást biztosít, ezért a hajléktalan emberek ne használják a közterületeket saját lakóterükként, márcsak azért se, mert az közbiztonsági és közegészségügyi veszélyeket generál. A rendezett társadalmi együttéléshez szükséges alapvető együttműködési kötelezettségét szegi meg az a hajléktalan ember, aki nem akar saját magán segíteni és a közösség segítségét sem veszi igénybe. A szabályozás megfelel a normavilágosság követelményének. A miniszterek szerint - a fentieknek és a lentieknek enyhén szólva ellentmondva - a szabálysértési tényállás nem diszkriminatív, mert azt bárki megvalósíthatja, az nem függ össze a hajléktalansággal. A kötelező őrizet pedig azért nem diszkriminatív, mert az elkövetők olyan emberek, akik kiefejezett felhívás ellenére sem hagynak fel az utcán éléssel, így nem biztosítható másképp a jelenlétük a tárgyaláson.

A közterület rendeltetésszerű használata közérdek, a társadalom tagjai a közterületek használatára egyenlő feltételekkel, de nem korlátlanul jogosultak, és őket egyúttal azonos kötelezettségek is terhelik. Ezután hosszan sorolják az egyén közterülettel összefüggő kötelezettségeire vonatkozó jogi szabályozásokat és külön kitérnek a műemlékvédelemre is.

A beadvány felsorolja azokat a már korábban is létező szabálysértéseket, amelyek jellemzően közterületen valósulnak meg. Ebből érthetetlenül épp arra konkludálnak, hogy ha a jogalkotó nem büntetné a közterületi életvitelt, akkor a járulékos magatartások elleni fellépésről is lemondana. “Ha az állam nem lépne fel tevőlegesen az utcára kényszerült és ezzel a társadalom perifériájára szorult személyek emberhez méltatlan élete ellen, azzal önkényesen és célszerűtlen egyoldalúsággal, végletekig menő toleranciát tanúsítana a jelenséggel szemben, mind az utcán élők, mind pedig a környezetükben élő lakosság vonatkozásában.” Majd végez a beadvány egy nemzetközi összehasonlítást ellenőrizhető források nélkül. Végül részletesen ismerteti az ellátórendszert, és állítja, hogy vannak szabad férőhelyek a szállásokon.

Ha az AB az utóbbi álláspontnak fog elsőbbséget adni a jogállami alkotmányjogi érvelésekkel szemben, az egyértelművé teszi, hogy az alkotmányosság a jogalkotói akarat szolgálóleánya, Magyarországon az alkotmánybíráskodás a politikai érdekeket szolgálja ki.

Megosztás

Kapcsolódó hírek

A strasbourgi bírósághoz fordultunk a Parlamentből kitiltott újságírók ügyében

A strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordultunk annak a hat újságírónak az ügyében, akiket hónapokra kitiltott a Parlament épületéből Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Azt kértük az EJEB-től, hogy mondja ki, hogy a sajtószabadságot és a tisztességes eljáráshoz való jogot sértette a házelnök döntése.

Nem garázdaság a szoborfej-foci

2013. október 23-án Pityinger László rapper, ismertebb nevén Dopeman, a Szolidaritás politikai demonstrációjának műsorvezetője volt. Az eseményen a tömeg jelképesen ledöntötte a miniszterelnök hungarocellből készült szobrát, aminek levágott fejébe Dopeman belerúgott. A rendőrség garázdaság miatt nyomoz a rapper ellen, akit az eljárásban a TASZ képvisel.

Bűnben fogant az adatvédelmi hatóság

Az Európai Bíróság mai ítélete kimondta: jogsértően történt az adatvédelmi biztos intézményének lecserélése a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságra. Ez alapján egyértelmű: a kétharmados felhatalmazottság sem menti fel a magyar államot az európai normák alól.