Barion Pixel TASZ | Munkáspárt vs. Fővárosi Bíróság Elnöke

Munkáspárt vs. Fővárosi Bíróság Elnöke

A Fővárosi Bíróság elnökének feljelentése nyomán a Munkáspárt elnökségi tagjai ellen rágalmazás miatt emeltek vádat – interjú a védelmet képviselő TASZ ügyvédjével

 

 

A Munkáspárt elnökét az eljárás során a TASZ ügyvédje képviselte, mivel álláspontunk szerint az elnökség nyilatkozatában bírósági döntéssel kapcsolatban fogalmazódik meg vélemény, s ez nem lehet alapja büntető eljárás megindításának, lefolytatásának.

Álláspontunk szerint egy nyílt, demokratikus jogállamban mindenkinek joga van arra, hogy véleményét bírósági ítéletekkel szemben szabadon kifejtse, s a szólás szabadsága ekörben büntetőjogi eszközökkel nem korlátozható.

A Székesfehérvári Városi Bíróság úgy ítélte meg, hogy a Munkáspárt nyilatkozatában nem vélemény, hanem tényre utaló közvetlen kifejezés valósult meg, amely tény valótlan volt, ezért a rágalmazás megállapítható. Büntetésül a bíróság az elnökségi tagok mindegyikét két évre próbára bocsátotta.

A városi bíróság azonban tévedett. Döntését megváltoztatták. A másodfokú bíróság ítéletében bűncselekmény hiányában felmentette az összes vádlottat: a Munkáspárt kijelentése nem volt gyalázkodó, az véletlenül sem rágalmazás, s a bíróság jóhírneve nem politikai nyilatkozatok függvénye.

Ebben a TASZ szerint abszurdnak minősíthető ügyben nem más, mint a Fővárosi Bíróság elnöke tette a feljelentést, és a TASZ örömmel fogadta, hogy a Fejér Megyei Bíróság felül tudott emelkedni azon, hogy ki volt a feljelentő.

 

 

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.