Nem arról döntött az AB, amit kértünk

A polgári perben kiderült, hogy a bekezdésnyi hosszú, megosztott szövegben volt egy pontatlanság: az egyik szóban forgó épületet nem akkor adta el a jelenlegi tulajdonosának az önkormányzat, amit a szöveg írt, hanem eredetileg másé volt az épület, évekkel később került csak hozzá. A perben azzal érveltünk, hogy a szöveg egészét egyben kell értelmeznie a bíróságnak, és az abban foglaltak egy erős kritikát fogalmaznak meg az önkormányzattal szemben, amelynek igazsága nem vitatható: az önkormányzat eladja az ingatlanokat, majd visszabérli azokat. A bejegyzés szerzője és ügyfelünk is úgy gondolta, hogy ezzel elherdálják az önkormányzati vagyont.

Az alkotmánybírósági és az európai emberi jogi sztenderdek is a mi érvelésünket erősítették: egy internetes felületen véleményt nyilvánító átlagpolgártól túlzás lenne elvárni, hogy egy, a véleményét kifejező írás minden egyes elemének teljes igazságát kiderítse maga, és azt később bíróságon is képes legyen igazolni. Ha ezt várná el a jog, a polgárok nem tudnának megnyilvánulni társadalmi vitákban. Azt kértük a bíróságtól, hogy ezeknek a körülményeknek az együttes vizsgálata után hozzon döntést, ám az első és másodfokú bíróság is kimondta: azon kívül, hogy volt egy igazolatlan állítás a szövegben a bíróság semmilyen más faktort nem vehet figyelembe a polgári jog szabályai szerint – azt sem, hogy a döntése milyen hatást gyakorol egy alkotmányos jog, a szólásszabadság érvényesülésére.

Ezek után fordultunk az Alkotmánybírósághoz, és kértük, hogy vizsgálja meg az ügyet. Azzal érveltünk, hogy az ügyben érvényesülő, egységes polgári jogi gyakorlat korlátozza a szólásszabadságot. Ha a jog a legapróbb hibákat is megtorolja közéleti vitákban, akkor a közéleti viták elhalkulnak. Azt kértük az AB-tól, hogy segítsen olyan teszt kidolgozásával, amely előírja a polgári bíróságoknak, hogy a közlés igazságán túl más faktorokat is vegyen figyelembe kell venniük egy jogvita elbírálása során. Erre javaslatot is tettünk: az egyik fontos szempont, hogy a kritika egy állami szervre irányul, amely nem hivatkozhat olyan jóhírnév-védelemre, mint egy magánszemély, hiszen a jóhírnévhez való jog az emberi méltóságból fakad, az önkormányzatoknak pedig nincs méltósága. Másrészt azt is fontosnak tartottuk, hogy a közlés helyét, egy internetesen közösségi oldalt is vegye figyelembe a bíróság.

Ezek után az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy visszautasítja a panaszt, vagyis nem dönti el azt. Ezt azzal indokolta, hogy olyat kértünk az AB-tól, amit a törvény nem enged meg neki. A végzés szerint “az indítványozó valójában nem a bíróságok sérelmezett ítéleteinek alkotmányossági vizsgálatát kérte, hanem azt kívánta elérni, hogy a tényállás megállapítása, a tények és bizonyítékok értékelése, valamint az abból levont következtetések tekintetében elfoglalt bírói álláspontot változtassa meg az Alkotmánybíróság”, vagyis tényállítás helyett minősítse értékítéletnek a megosztott bejegyzés tartalmát.

Csalódottan olvastuk az Alkotmánybíróság döntését, hiszen nem ezt kértük a testülettől. Éppen ellenkezőleg: azt kértük az Alkotmánybíróságtól, hogy mondja ki, a szigorú, objektív felelősségi alakzat sérti a szólásszabadságot, és elriasztja a polgárokat attól, hogy részt vegyenek a közéleti vitákban. Azt is kértük, hogy reagáljon arra a jelenségre, hogy állami szervek a jóhírnevükre hivatkozva akarják elhallgattatni a kritikus polgárokat.  Az AB megállapította, hogy nem merült fel a bírói döntés érdemére kiható alaptörvény-ellenesség kételye, és az indítvány nem alapozott meg alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést sem.

Az ügy tanulsága szomorú: az Alkotmánybíróság nem a beadványról dönt, hanem arról, amit a beadványba képzel. És lehetőleg olyat képzel bele, ami alapján visszadobhatja azt.