Nem szabotálhatja a kampányt időhúzással az önkormányzat
Alkotmányos követelmény, hogy a választási kampányidőszakban észszerű időn belül szülessen döntés a választási plakátok, hirdetőberendezések, óriásplakátok kihelyezésének engedélyezéséről – mondta ki az Alkotmánybíróság Nagy Róbert gyöngyösi önkormányzati képviselőjelölt ügyében, akit a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviselt.
Nagy Róbert, a Változást Akarunk Gyöngyösön (VAGY) Egyesület társalapítója választási plakátokat akart elhelyezni a város különböző pontjain, de kérelmére nem kapott választ az önkormányzattól. A helyi választási bizottsághoz fordult azt sérelmezve, hogy az önkormányzat indokolatlanul korlátozza a kampányban való részvételét. A helyi választási bizottság a kifogást elutasította, arra hivatkozva, hogy a kihelyezni kívánt hirdetőállványok nem illenek a városképbe, és a meglévő, ingyenesen igénybe vehető önkormányzati hirdetőfelületek használatát javasolta.
Az üggyel a TASZ választási vlogsorozatában is foglalkoztunk. Nagy elmondta: kiállítóparavánokat és hirdetőoszlopokat akartak kihelyezni, ahol eddigi munkájukat és jelöltjeiket bemutatják. Az önkormányzatnak 15 napon belül el kellett volna bírálni a területfoglalási kérelmet. Az önkormányzat a halogatással gyakorlatilag elszabotálta, hogy a választópolgárok értesüljenek arról, hogy kik közül választhatnak október 13-án. Azoknak a hirdetőfelületeknek, amelyeknek használatát a helyi választási bizottság javasolta, a fele egyetlen utcában található, és azok nagy részét már elfoglalták a polgármester, Hiesz György (DK-Momentum-MSZP) hirdetései, amelyek letakarását törvény tiltja.
A területi választási bizottság, majd a Debreceni Ítélőtábla is jóváhagyta a helyi választási bizottság határozatát. A bíróság a választási eljárásról szóló törvényre hivatkozott, amelynek egy bekezdése szerint a kampányt szolgáló önálló hirdetőberendezés elhelyezésére a közterület-használatról szóló jogszabályok vonatkoznak. Ebben az esetben a gyöngyösi képviselő-testület által hozott önkormányzati rendelet.
Nagy Róbert ezután az Alkotmánybírósághoz fordult, kérve, hogy állapítsák meg a választási eljárásról szóló törvény vonatkozó bekezdésének alaptörvény-ellenességét, és semmisítsék meg azt. Ennek az Alkotmánybíróság nem tett eleget, de alkotmányos követelményeket állapított meg a közterület-használatról szóló jogszabályok alkalmazásakor. Ilyen alkotmányos követelmény, hogy a hirdető-berendezések és óriásplakátok elhelyezésére irányuló kérelemről észszerű időben, napokon belül döntsenek.
Az Alkotmánybíróság azt is megállapítja, hogy a közterület-használatról szóló jogszabályok alkalmazása hatással van a jelöltek és jelölő szervezetek kampánytevékenységére, ami a véleménynyilvánítási szabadság védelme alatt áll. Kampányidőszakban ezért csak olyan okból tagadható meg a hirdetőberendezések és óriásplakátok elhelyezésére irányuló kérelem teljesítése, amelynek súlya összemérhető a véleményszabadsággal.