Barion Pixel TASZ | Több civil szervezettel közösen utasítjuk el az önkényvédelmi törvényt és segítjük a célba vetteket

Több civil szervezettel közösen utasítjuk el az önkényvédelmi törvényt és segítjük a célba vetteket

Az alulírott civil szervezetekkel közösen a parlament által megszavazott önkényvédelmi törvény végső változatát is elutasítjuk. Ezt a törvényt nem lett volna szabad elfogadni, mert az nincs összhangban az alkotmányos, nemzetközi és európai uniós kötelezettségekkel. A közös állásfoglalásunk emlékeztet arra, hogy a jogsértés ellen úgy tudunk leghatékonyabban fellépni, ha nem ijedünk meg, és végezzük tovább a munkánkat. Az alulírott szervezetekkel együtt segítséget kínálunk azoknak a civil szervezeteknek, közéleti kérdésekben véleményt formáló polgároknak és médiaszereplőknek, akiket a törvény alapján vegzálni kezdenek.

A szervezetekkel közösen már a törvény elfogadása előtt felhívtuk a figyelmet annak veszélyeire.

A most elfogadott jogszabály nem felel meg a demokratikus jogállam kritériumainak, és a felálló Szuverenitásvédelmi Hivatal nem jogállami hatóság, önkényes eljárása ellen nem lehet bírósághoz fordulni. Az önkényvédelmi törvény nem más, mint titkosszolgálati eszközökre épülő politikai propagandaprojekt, ellene pedig két eszközünk van: példát mutatni azzal, hogy nem hajlunk meg az önkénynek, valamint szolidárisan együttműködünk a szövetségeseinkkel. Mert a hatalom éppen azt akarja elérni, hogy egyedül maradjunk a félelmeinkkel. De láttunk már ilyet. Ahogy a korábbi, a még független civilek és kritikus állampolgárok megfélemlítésére hozott törvények, az önkényvédelmi törvény sem állja majd ki a próbát és el fog bukni. Mi pedig minden lehetséges eszközt megragadunk: jogi úton is fellépünk a törvény ellen és támogatást, segítséget nyújtunk a célba vett civil közösségeknek, aktivistáknak és médiaszereplőknek.

Több alulírott szervezet is tagja a Civilizáció koalíciónak, ami „A demokrácia nem veszélyezteti Magyarország szuverenitását” elnevezésű tiltakozó kampányt indított. Ehhez eddig több mint 130 civil szervezet és közel 13.000 magánszemély csatlakozott. A koalícióhoz ezen a linken lehet csatlakozni: https://szabad.ahang.hu/petitions/a-demokracia-nem-veszelyezteti-magyarorszag-szuverenitasat

Aláíró szervezetek:

Amnesty International Magyarország

K-Monitor

Magyar Helsinki Bizottság

Mérték Médiaelemző Műhely

Political Capital

Társaság a Szabadságjogokért

Transparency International Magyarország

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.