Barion Pixel TASZ | Tüntetők lejáratása miatt vesztett ismét pert a TV2, az Origo és a 888

Tüntetők lejáratása miatt vesztett ismét pert a TV2, az Origo és a 888

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével fordultak bírósághoz a túlóratörvény elleni tüntetés civil közreműködői, akikről hazugságokat állított a kormánypropaganda.

2018 decemberében több tüntetés is zajlott országszerte a túlóratörvény elfogadása miatt. Ezek szervezői, illetve a demonstrációkon felszólalók azonnal a propaganda célkeresztjébe kerültek. A 888.hu „arcképcsarnokot” készített azokról, akik a tiltakozásban valamilyen formában aktív szerepet vállaltak, ez pedig megjelent az Origón és a TV2 Tények riportjában is. A TASZ két civil aktivista számára nyújtott segítséget, mert a propagandatermékek valótlanul állították róluk azt, hogy a tüntetéseken törtek, zúztak és céljuk a pusztítás lett volna.

A 888.hu és az Origo nem nyújtott be érdemi ellenkérelmet, így velük szemben az aktivisták már korábban megnyerték a pert, a bíróság sérelemdíj megfizetésére kötelezte a médiumokat, és közzé kellett tenniük a bíróság döntését. A TASZ ügyfelei a sérelemdíjat megkapták ugyan, de a helyreigazítás mostanáig sem történt meg. Ebből látszik, hogy az állami támogatásokból gazdálkodó propagandalapoknak a pénzbeli jóvátétel nem jelent problémát, de nem akarják, hogy a nyilvánosság előtt is láthatóvá váljon, hogy megsértették az aktivisták személyiségi jogait.

A csütörtöki tárgyaláson már csak a TV2 vett részt, de a kereskedelmi csatornával szemben is fontos volt a bíróság döntése, hiszen műsoraik sok emberhez elérnek, emiatt még kiszolgáltatottabbá válnak azok, akikről hazugságot állítanak. A bíróság teljes egészében helyt adott a keresetnek, így a TV2 Tények című műsorában fel kell olvasni az ítélet rendelkező részét, és sérelemdíj megfizetésére is kötelezték a csatornát.

„A kormány az általa irányított médiumokat arra használja, hogy széles körben terjesszen manipulatív üzeneteket. A rendszert jellemzi, hogy a kormánnyal szemben kritikát megfogalmazó emberekről, civil szervezetekről, aktivistákról egyoldalú, lejárató és gyakran szándékosan valótlanságot tartalmazó híradások, cikkek jelennek meg. Mi olyan társadalomban szeretnénk élni, ahol a sajtó felelősséggel tájékoztat és feltárja az igazságtalanságokat, nem pedig fegyverként használják, hogy eltántorítsák az embereket attól, hogy fellépjenek az érdekeiért” – ezzel indokolta Bodrogi Bea, a TASZ ügyvédje, hogy miért fontos fellépni a propaganda jogsértő gyakorlata ellen.

Az ügyet Bodrogi Bea, a TASZ ügyvédje képviselte.

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.