Barion Pixel TASZ | Üzenj a kormánynak, szavazz érvénytelenül!

Üzenj a kormánynak, szavazz érvénytelenül!

Az október 2-i népszavazás embertelen és megtévesztő, ezért azt javasoljuk, hogy az állampolgárok érvénytelen szavazattal üzenjenek a kormánynak. A menekültellenes népszavazás és az azzal kapcsolatos kampány gyűlöletkeltő, ráadásul álságos is, mert a jogszerűtlen népszavazás valójában alkalmatlan a nép akaratának érvényre juttatására. A kormány mostani visszaélése a népszavazás intézményével nem mindennapi túlkapás, hanem az emberi jogi szemlélettel alapjaiban összeegyeztethetetlen aktus.

Az érvénytelen szavazat nem csak egy “kivételes helyzetre adott kivételes válasz”, hanem egyben komoly üzenet is a kormány felé. Állásfoglalásunkban részletesen kifejtük, miért tartjuk indokoltnak az érvénytelen szavazást az októberi referendumon. Egy országos népszavazás csak akkor alkalmas a népakarat érvényre juttatására, ha a népszavazásra bocsátott kérdés egyértelmű mind a választópolgárok, mind a törvényhozó felé. Ennek az alkotmányos követelménynek sem felel meg a mostani kérdés.

A népszavazás bojkottálásánál jobb megoldásnak tartjuk az érvénytelen szavazat leadását. Az érvénytelen szavazat ugyanis lehetővé teszi a hatékony politikai véleménynyilvánítást, üzenete a távolmaradásnál egyértelműbb. Az érvénytelen szavazatok nem járulnak hozzá a népszavazás érvényességéhez, ami a kormány számára presztízskérdés. Azoknak, akik nem bíznak a szavazás tisztességes lebonyolításában, azt ajánljuk: mindkét válaszlehetőséget X-eljék be, mert úgy nehezebb meghamisítani a szavazólapokat az egyik válasz javára.

Egy ilyen népszavazáson csak úgy maradhatunk hűek az emberi méltóságra, egyenlőségre és valódi aktív állampolgárságra épülő missziónkhoz, ha aktívan véleményt nyilvánítunk, és erre ösztönzünk másokat is. Ezért arra kérjük a választópolgárokat, hogy szavazzanak érvénytelenül.

Részletes állásfoglalásunkat itt, rövid hitvallásunkat pedig itt érheted el. Összeállítottuk saját Gyakran Ismételt Kérdések listánkat is, amelyet itt olvashatsz végig.

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.