Gondnokság - Ügyfeleink történetei
Az évek során rengetegen kerestek meg minket azzal, hogy a gondnokság alá helyezéssel nemhogy védelmet nem kaptak, hanem jogfosztott, másodrendű állampolgárokká váltak. Ingyenes jogi segítségünkkel sikerült visszanyerniük a szabadságukat: kijutottak az intézetből, ahova akaratuk ellenére zárták be őket, elérték, hogy ismét beleszólhassanak a pénzügyeikbe, egészségügyi ellátásukba, visszakapták szavazati jogukat vagy éppen házasságot köthettek a szerelmükkel. Ezen az oldalon az ő történeteiket mutatjuk be.
Ismerd meg a történeteket:
Gábor története
Gábor évekig pereskedett szabadságáért, hogy ha a gyerekkorát nem is élhette úgy, ahogy szerette volna, legalább a felnőttkora a lehető legteljesebb lehessen.
Olvass tovább:
Laura története
„Nem akartam, hogy megfosszanak a szabadságomtól, mert ez azt is jelentette volna, hogy valaki más rendelkezik a pénzem fölött” – mondja Laura, aki a TASZ segítségével érte el, hogy ne kezeljék örökké gyerekként. Szülei ugyanis veleszületett betegsége miatt gondnokság alá akarták helyeztetni
18 éves korában. Középiskolai osztályfőnöke kereste meg ingyenes jogsegélyszolgálatunkat, hogy segítsünk megvédeni Laura szabadságát, ami a bíróságon sikerült is.
Zozó története
Zozó nagykorúvá válásától egészen 41 éves koráig cselekvőképességét teljesen korlátozó gondokság alatt állt. Nem dönthetett a legegyszerűbb kérdésekben sem segítség nélkül, nem élhette meg az önállóságot, ami belátható módon a felnőtt lét sajátja. Az ő, első bankszámlájának megnyitásáig vezető útjáról olvashattok ebben a cikkben.
Olvass tovább:
Ferenc története
Ferencet 2010-ben gondnokság alá helyezte a bíróság, általános jelleggel. Ez azt jelentette, hogy ettől kezdve élete semelyik területén sem hozhatott önálló döntéseket. Nem ő dönthetett arról, hogy hol és kivel éljen, mit dolgozzon, miként kezelje a pénzügyeit. A választójogának gyakorlásától is megfosztották, ami különösen bántó volt a közügyek és a történelem iránt érdeklődő, érettségivel rendelkező fiatalember számára. Ferenc megvívta a maga küzdelmét, és 8 évnyi gondnokság után részt vehet a 2018-as választáson.
Olvass tovább:
Imi története
Azt mondták, tisztálkodni sem tud segítség nélkül, de mióta elköltözhetett a szociális otthonból, új szakmát és jogosítványt is szerzett ügyfelünk, Imre. Négy évig tartott a pereskedés azért, hogy ismét szabadon dönthessen az életéről az ötvenes éveiben járó férfi, akit indokolatlanul fosztottak meg a szabadságától. Imre rokonain keresztül fordult hozzánk segítségért, miután olvasott a munkánkról, mert magától még ezt sem tehette meg.
Olvass tovább:
Magdi története
Magdi a tökéletes példája annak, hogy mennyire automatizált a gondnokság alá helyezés ma Magyarországon, főleg ha az embert paranoid skizofréniával diagnosztizálták. Esetében mind a vagyon feletti rendelkezés elvesztése, mint az intézetbe zárás megjelenik, példázva hogyan csúszik ki hirtelen az irányítás az ember kezéből.
Korábbi cikkek az Abcúgon:
Péter története
Sára története
Lajos története
Ákos története
Ákosnak a saját bőrén kellett megtapasztalni a gyermekvédelmi rendszer és a gondnokság alá helyezés buktatóit. Az állam először egy olyan gyermekotthonban helyezte el őt, ahol nem tudta megtanulni, hogy ossza be a pénzét és hozzon önállóan döntéseket, majd pedig emiatt gondnokság alá helyezték, hogy ne is tudja megtanulni mindezt. Bár a gyámhatóság pont a legkiszolgáltatottabb gyerekek és felnőttek megsegítésére létezik, sokszor csak további akadályokat gördít az eleve nehéz helyzetben lévők elé, és képtelen azt a segítséget megadni nekik, amivel tényleg előreléphetnének az életben.
Ferenc története
„Ferencnek hívnak és 2001-ben skizofrénia mentális betegséget állapítottak meg nálam az orvosok. Ezzel a betegséggel nem mindig egyszerű együtt élni. Jómagam az önkutatáshoz fordultam, azzal próbálkozom, hogy az elmém és az értelmem erejével feltárjam a saját lelkem érzésvilágát és ezáltal megszüntessem a tudathasadásos betegséget és visszahozzam a test-lélek-szellem harmonikus működését. Úgy vélem, hogy jó úton járok, de ez egy lassú folyamat. 2016-ban hivatalból elindítottak ellenem egy gondnokság alá helyezési eljárást, hogy ne dönthessek az életemről. A TASZ képvisel a perben és most szeretném elmesélni, min mentem keresztül.”
Olvass tovább: