Homo- és transzfób propagandatörvény - Közterületen, a mindennapi életben

Az új szabályok nem tiltják ezt egyértelműen, de ha tiltanák is: nem fűznek semmilyen következményt a „szabály” megsértéséhez. Úgy gondoljuk, hogy jogi kockázata nincs azonos nemű pároknak kézen fogva sétálni az utcán (vagy más módon egyértelművé tenni az identitásukat, pl. szivárványos szimbólumok viselésével), mint korábban volt. Arról, hogy pontosan hogyan kell jogilag értelmezni a szabályokat, lejjebb részletesen írunk.

A törvény egyáltalán nem határozza meg egyértelműen, hogy mi számít a „homoszexualitás megjelenítésének” vagy „népszerűsítésének”. Eleve nagyon kétséges tehát, hogy ezek és az ehhez hasonló élethelyzetek egyáltalán a törvény hatálya alá tartoznának-e. De ha így is lenne, nem fűznek semmilyen következményt a „szabály” megsértéséhez. Arról, hogy pontosan hogyan kell jogilag értelmezni a szabályokat, lejjebb részletesen írunk, de az alapvető állításunk az, hogy jogilag nem változik egyik hasonló helyzet megítélése sem a törvény hatálybalépésével. Sok múlik azon is, hogy az LMBTQ+ közösség tagjai és a társadalom általában mennyire veszi magára a törvény előírásait, mennyire igazodnak önként az új szabályokhoz – erről, és ennek veszélyeiről is írunk még részletesen.

A törvény ezt sem határozza meg világosan, pedig enélkül nyilvánvalóan értelmezhetetlen az összes erre épülő rendelkezés. Eleve csak „homoszexualitásról” beszél, és kérdéses, hogy ebbe bele kell-e érteni például a queer, a bi- vagy az interszex identitást. Másrészt nem határozza meg, hogy mit kell „megjelenítés” alatt érteni: ha szigorúan vesszük, a 18 év alattiaknak bekötött szemmel kellene járniuk, nehogy megjelenjen előttük a homoszexualitás, de erről nyilvánvalóan nem lehet szó.
Még nagyobb probléma, hogy a jogszabály nem választja ketté a „homoszexuálisok” szexualitására vonatkozó kérdéseket az identitásuk többi elemétől. Ahogy a heteroszexuális emberek identitásának csak egy kis részét teszi ki a szexuális életük, fantáziájuk, vonzalmuk, ugyanúgy az LMBTQ+ emberek identitásának is csak egy része a szexualitás. A törvény egybemossa ezt a két fontos területet: a szexuális felvilágosítást, a szexualitás megélését, megjelenítését, és az összes többi társadalmi kérdést: a társadalmi tájékoztatást az LMBTQ+ emberek létéről, az előbújás nehézségeiről, az elfogadás fontosságáról stb. Nyilvánvaló, hogy ezeknek egy része (a konkrét szexuális tartalmak) nem tartoznak a gyerekekre, de ez azért van, mert semmiféle pornográf tartalom nem jeleníthető meg a számukra, nem pedig azok „homoszexuális” jellege miatt. Azoknak a tartalmaknak viszont, amik társadalmi kérdéseket tárnak fel, tájékoztatnak, az LMBTQ+ emberek jogegyenlőségéről, előbújásáról, elfogadásáról beszélnek, nagyon is fontosaknak kellene lenniük a fiatalok számára is. Erről a Szülőknek és a Közoktatás részben részletesebben is írunk.
Végső soron annak megítélésénél, hogy mi fog a „homoszexualitás megjelenítése” fogalma alá tartozni, az lesz a fontos, hogy a hétköznapok során milyen tartalommal telik meg a szabályozás, ebben pedig mindnyájunknak felelősségünk van. A törvény azzal okozná a legnagyobb károkat, ha magunk kezdenénk önként betartani az értelmezhetetlen passzusait. Hogy ez pontosan mit jelent, és hogy pontosan hogyan kell jogilag értelmezni a szabályokat, arról lejjebb részletesen írunk.

A törvény LMBTQ+ ellenes része három szabályozási kört tartalmaz:
általános, „gyermekvédelmi”, „családvédelmi” rendelkezések;az iskolákra vonatkozó korlátozások (ld.a Közoktatás részben);a médiaszolgáltatókra vonatkozó korlátozások (ld.a Médiaszolgáltatók részben).

A Dudgeon kontra Egyesült Királyság ügyben a homoszexuális kapcsolatok tiltását vizsgálta az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB). A bíróság 1981-ben hozott ítéletében azt mondta ki, hogy a homoszexuális cselekmények büntetése sérti a Emberi Jogok Európai Egyezményében foglalt magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot, amely kimondja, hogy „mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák. E jog gyakorlásába hatóság csak a törvényben meghatározott, olyan esetekben avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban […] a közegészség vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges.” A Bíróság nem találta megalapozottnak azt az érvelést, hogy a homoszexuális kapcsolatok tiltására egy olyan sürgető társadalmi igény lenne, amely jogosan írja felül mások magánélethez való jogát. Az értelmezéssel összhangban a magyar szabályozás sem avatkozhat be mások magánélethez való jogába, hiszen nem áll fenn egy olyan indok, ami ezt alátámasztaná.
Egy Oroszországban elfogadott, tartalmában a magyarhoz nagyon hasonló törvényt (ott a gyermekek az egészségüket és fejlődésüket károsító információval szembeni védelméről szóló törvénynek nevezték) az EJEB is vizsgálta a Bayev és mások kontra Oroszország ügyben. Az orosz jogszabályi tiltás is a népszerűsítés („promotion”) kifejezést használja, amelynek tartalmát ott sem határozták meg konkrétabban, mint a magyar törvényben. A Bíróság, tekintettel a használt kifejezések homályosságára és alkalmazásuk korlátlan terjedelmére, megállapította, hogy az ilyen rendelkezések a hatóság túlkapásaihoz is vezethetnek. A Bíróság ítéletében kiemelte, hogy az ilyen törvények elfogadásával a hatóságok megerősítik a megbélyegzést és az előítéleteket, és ösztönzik a homofóbiát, ami összeegyeztethetetlen az egyenlőség, pluralizmus és tolerancia fogalmaival a demokratikus társadalomban.
Az EJEB döntése alapján az orosz szabályozás sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményében elismert véleménynyilvánítás szabadságát és a jogellenes megkülönböztetés tilalmába ütközik. Az EJEB döntései a magyar bíróságok számára is irányadók, akkor is, ha nem Magyarországgal szemben születtek meg, emellett az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy a saját gyakorlatában a nemzetközi szerződésből fakadó, Magyarországot terhelő kötelezettség feltárása során (vagyis a nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálata esetén) nem csak a nemzetközi szerződés szövegét, hanem az annak értelmezésére feljogosított szerv joggyakorlatát is alapul veszi. Mivel az orosz és a magyar szabály nagyban megegyezik, a fentiek alapján az Alkotmánybíróságnak nemigen van más választása, mint hogy megállapítsa a magyar szabályozás alapjogsértő jellegét és így megsemmisítse azt.

Nagyon fontos, hogy ezeknek az előírásoknak a megsértéséhez a jogszabály nem kapcsolt semmiféle szankciót. Nem mondja ki tehát a törvény, hogy milyen következményekkel kell szembenéznie annak, aki a „homoszexualitást”, a transzneműséget „megjeleníti”, „népszerűsíti”. Ettől függetlenül a kérdés sokakat foglalkoztat, így végigvesszük a lehetőségeket, de hangsúlyozzuk, hogy a törvény indirekt hatásai erősebbek lehetnek a konkrét szankcióknál. (A szülőkre, az iskolákra és a médiaszolgáltatókra vonatkozó lehetséges jogkövetkezményekről ld. külön anyagainkat.)

A gyűlölet fokozódása
A törvény LMBTQ+-ellenes rendelkezésein felbátorodva lehetnek, akik azt gondolják: a jogszabály tulajdonképpen felhatalmazást ad az LMBTQ+(-nak vélt) emberekkel szembeni szóbeli és fizikai erőszakra. Ennek első jelei sajnos máris láthatók: Pécsett eszméletlenre verték egy meleg pár egyik tagját, egy focimeccsen pedig megütöttek és leköptek két fiatal lányt, akik szívárványszínű arcfestést viseltek. Ugyanígy: lehetnek, akik feljogosítva érzik magukat az LMBTQ+ emberekkel szembeni lealacsonyító, őket méltóságukban sértő beszédmódra. A gyűlölet addig terjed, amíg teret engednek neki. Nemcsak a jogszabály megalkotóján és alkalmazóin (a rendőrségen, a bíróságon) múlik tehát, hogy a gyűlölködés meddig terjeszkedhet: ha a társadalom hallgat vagy visszakozik, azt a gyűlölködők felhatalmazásként értelmezik. Fontos tehát, hogy ne hallgassunk: folyamatosan szólaljunk fel a gyűlölet térhódításával szemben. Ilyen módon mindnyájunk közös felelőssége, hogy a törvény mekkora tényleges hatást fog kiváltani. Ehhez eszközöket is ajánlunk a tasz.hu/gyulolet-ellen oldalunkon.
Öncenzúra
A törvény legnagyobb veszélye, hogy a lehetséges veszélyektől, következményektől tartva hallgatásra ösztönzi az embereket. Ezért is vezettük le részletesen, hogy mennyire inkonkrét a jogszabály és mennyire nem kell attól tartani, hogy az általános, „gyermekvédelmi”, „családvédelmi” rendelkezések megsértése szankciót von maga után. Könnyen lehet azonban, hogy sokan arra jutnak: ne szólj szám, nem fáj fejem – vagyis azt gondolják, hogy abból biztos nem lehet baj, ha hallgatok, ha nem beszélek az LMBTQ+ témákról, nem szólalok fel az őket ért jogsérelmekkel szemben. Csakhogy éppen ez okozza a bajt, éppen ezzel éri el a törvény a célját, éppen így válnak az LMBTQ+ emberek másodrendű állampolgárokká. Ez ellen tenni mindenki felelőssége! Hogy miképpen tehetsz te is, arról ld. a Polgári engedetlenség c. részt!