Az intézmény szerint a beteg férfi nem volt elég súlyos állapotban ahhoz, hogy engedélyezzék a látogatását, és „dacból” nem működött együtt. Az élettársa csak egyszer, fél órára láthatta, lányai telefonon sem beszélhettek vele.

Vajon a súlyosan fogyatékos unokáját gondozó nagymamától kell elvárnunk, hogy a szociális ellátások minden feltételével és lehetőségével tisztában legyen, vagy a kormányhivataloktól és azok ügyintézőitől, hogy tájékoztatást adjanak ezekről?

Misi kisbaba kora óta kórházban élt, nem tudott mozogni és beszélni, ezért különösen fontos volt, hogy szülei és nagyszülei látogathassák, hiszen ez volt az egyetlen kapcsolata a külvilággal. A kórház egyre szigorodó szabályai miatt a látogatási idő egyre csökkent, végül napi egy órára szűkült, és ez alatt is csak az édesanyja lehetett a kisfiúval.