Téma szűrés

1
szűrt
2745
összesen

Ahhoz, hogy könnyebben megtaláld, amit keresel, válassz témát és / vagy érintett csoportot. Egyszerre több szűrőt is beállíthatsz!

A sárga hátterű kártyákon kisokosainkat, útmutatóinkat olvashatod, a fehér kártyákon minden mást. Jó böngészést!

A szabadságjogok és a költségvetés

A TASZ számára axióma: a klasszikus szabadságjogok érvényesülése a nemzetgazdaság adta kereteken belül minden máshoz képest elsőbbséget kell, hogy élvezzen. A nyugati világban az államok elköteleződnek az alapjogok védelmének eszméje mellett, ebből pedig az következik, hogy nemcsak elismerik az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, hanem azok tiszteletben tartása és védelme az elsőrendű kötelességük. Minden kormányzati intézkedésnek vagy ezen elsőrendű kötelességet kell szolgálnia, vagy pedig az egyéb célú kormányzati intézkedések ezen kötelezettség adta kereteken belül, ezek teljesítését követően elfogadhatók. A kormányzás mikéntjének megválasztásában a kormányzatnak nagy szabadsága van, úgy azonban nem kormányozhat, hogy azzal az alapvető jogokat megsérti vagy nem tesz megfelelő intézkedéseket az alapvető jogok védelme, érvényesülésük előmozdítása érdekében.

Átláthatóság

Jogi eljárások keretében dolgozunk a korrupció ellen. Teszünk azért, hogy komoly jogi következményei legyenek az állami titkolózásnak, és hogy az állam szervei a mindennapokban is átláthatóan működjenek. Tesszük mindezt úgy, hogy magunk is közérdekű adatokat igénylünk, illetve peres eljárásokban képviselünk adatigénylőket.

Segítség