Tiktok
aTASZjelenti blog a 444-en
Legfrissebb híreink
Blog »
Ricsi precedenst teremtett: Felelősségre lehet vonni az államot a gyermekvédelmi rendszerben elszenvedett bántalmazások miatt
A TASZ ügyfele négy év kitartó küzdelem után első fokon megnyerte a pert, amelyet az őt elhanyagoló és bántalmazó gyermekotthonok, valamint a felelős állami szervek ellen indított. A bíróság kimondta: az állam felelős azért, hogy a gyermekvédelmi rendszerben éveken át testi-lelki bántalmazás érte. Ricsi nemcsak magáért perelt – az ő bátor kiállása azoknak a gyerekeknek is szól, akik ma is hasonló körülmények között élnek, védelem és támogatás nélkül.
Blog »
Kikérik maguknak, hogy cenzúráznának, de követelik, hogy hallgassunk el
A Hell energiaitalt gyártó cég tulajdonosai sorra perelték a vagyonosodásukról író Forbes-t, és bár egy pert nemrég jogerősen elvesztettek, most már a TASZ-t is támadják: 12 oldalas levélben sorolják sérelmeiket, amiért beszámoltunk az ügyről.
Blog »
20 év után távozik a TASZ-ból Kapronczay Stefánia, a szervezet stratégiai igazgatója
Kapronczay Stefánia nélkül nem az lenne a TASZ, ami. Sőt, könnyen lehet, hogy TASZ sem lenne. Ő volt az, akinek irányításával a TASZ egy stratégiavezérelt, professzionális, széles körben ismert és népszerű szervezet lett. Stefi vezetése alatt dolgozta ki a TASZ azokat a tevékenységeket, amelyek egy körülöttünk épülő autokráciában is releváns és hatékony szervezetté tettek minket. Most Stefi búcsúját olvashatjátok.