Mit tehetsz, ha sérelem éri sajátos nevelési igényű gyermeked?
Szülőként az oktatási rendszerben minden nap komoly akadályokba ütközhetsz, főként ha a gyermekednek különleges bánásmód jár. A helyzetet tovább súlyosbíthatják az iskolai sérelmek (szabálytalan, igazságtalan döntések) és a bántalmazás (bullying, kiközösítés). Tájékoztatónk abban segít, hogy pontosan tudd, mit tehetsz, hová fordulhatsz, ha sérelem éri a gyermekedet.
Ez a tájékoztató elsősorban azoknak a szülőknek szól, akiknek óvodás vagy általános iskolás gyermeke már rendelkezik szakértői véleménnyel, SNI-státusszal (sajátos nevelési igényű), és már a szakértői bizottság által kijelölt intézményben merül fel gond.
Az SNI témájú tájékoztatóinkon az AutiSpektrum Egyesülettel és a Mozaik Egyesülettel együtt dolgozunk.
Általános tanácsaink
- Amikor orvoslást keresel a gyermeked sérelmére, kövesd a fokozatosság elvét. Először a konfliktust feloldó megoldásokkal érdemes próbálkozni, például beszélj az osztályfőnökkel, pedagógussal, igazgatóval, és kérd a pedagógiai eszközök (például a gyermekek differenciált megközelítése, kortárs bántalmazásokat kezelő módszerek stb.) alkalmazását. Ha ez nem vezet eredményre, akkor javasoljuk a jogi eljárásokat. (Persze van olyan helyzet – például egy súlyos bántalmazás –, amikor nincs helye pedagógiai eszközöknek, hanem mielőbb jogi útra kell terelni a kérdést.)
- Az első szóbeli próbálkozást leszámítva mindig írásban kommunikálj a pedagógusokkal és az intézménnyel. Így tudod majd igazolni, hogy mit, mikor és milyen tartalommal jeleztél, sérelmeztél, kértél, és arra milyen választ kaptál vagy nem kaptál.
- Őrizd meg a felháborodásodat, de figyelj oda a testi-lelki egészségedre is! A jogi eljárások sokszor hosszadalmasak, ezért fontos, hogy tűzben tartsd magad, hogy rendületlenül higgy az igazadban! Ugyanakkor arra kérünk, hogy figyelj oda magadra. Kevesen tudják, hogy az igazán sikeres sportolók nem azért bajnokok, mert többet edzenek másoknál. Hanem azért, mert megtanultak pihenni.
- Keress támogató közeget! A nehéz helyzetekben megerősítőleg hat, ha olyan emberekkel tartod a kapcsolatot, akik maguk is hasonló kihívásokkal küzdenek és akiknek őszintén beszélhetsz a nehézségekről. Megismételjük: nem vagy egyedül. A másokkal való kapcsolattartás segíthet az információszerzésben és lehetőséget ad a tapasztalatcserére is.
- Szerveződj! Ha megtaláltad a hasonló helyzetben lévő szülőket, akkor közösen összefogva hatékonyabban kereshettek megoldást, és gyakorolhattok nyomást a döntéshozókra.Például keresd fel a helyi szülőcsoportot, ahol hasonló problémával küzdenek.
Járulj hozzá a tudástárunk bővítéséhez!
A TASZ tájékoztató anyagai ingyenesek, de az elkészítésük sok szakmai tudást, időt, és ezáltal pénzt is igényel. Ezt a munkát csak támogatóink segítségével tudjuk elvégezni. Kérjük, ha teheted, járulj hozzá adományoddal te is az elkészítésükhöz. Ha csak később szeretnél, vagy nincs lehetőséged adományozni, kattints a „tovább olvasom” linkre.
Milyen lehetőségeid vannak, mielőtt jogi lépéseket teszel?
Kérhetsz esetmegbeszélést
Ha gyermekedet bántalmazás éri, ha a társai nem megfelelően viselkednek vele, vagy épp a te gyermeked viselkedését ítélik problémásnak a pedagógusok, akkor esetmegbeszélést lehet tartani. Ha úgy látod, hogy a probléma, sérelem megoldása érdekében az érintetteknek beszélniük kell, javasold gyermeked pedagógusának, hogy kezdeményezzen esetmegbeszélést, amin minden fontos szereplő (pl. Te szülőként, az érintett pedagógus vagy pedagógusok, igazgató, iskolapszichológus, stb.) részt vesz. Az esetmegbeszélés segíthet egymás szempontjainak megértésében és egy megoldási terv kidolgozásában is.
Javasolhatod az oktatásügyi közvetítő eljárás (mediáció) elindítását
Ha a felmerülő problémát, a gyermeket, tanulót veszélyeztető okokat az intézmény nem tudja megfelelően kezelni, vagy ez a gyerekek védelmében indokolt, akkor javasolhatod, hogy az igazgató kérjen külső segítséget oktatásügyi közvetítőtől (mediátortól). A közvetítő egy független szakértő, aki hozzásegíthet a konfliktus megoldásához. Segítségével megállapodást köthetnek a konfliktusban álló felek.
Milyen jogi lépéseket tehetsz a köznevelési rendszeren belül?
Panaszt tehetsz
Ha az előző jelzéseid, megoldási kísérleteid nem vezettek eredményre, tegyél hivatalos panaszt a Panasztörvény 1. § (2) bekezdése alapján. A panasz címzettje köteles panaszodat kivizsgálni és 30 napon belül tájékoztatást adni számodra arról, hogy mit tett a probléma megoldása érdekében. Ha a vizsgálat ennél hosszabb ideig tart, akkor arról kell tájékoztatniuk 30 napon belül, hogy mi a határidő meghosszabbításának az indoka és várhatóan mennyi ideig fog tartani a panasz elintézése.
- Első lépésként érdemes az intézmény vezetőjéhez fordulnod panasszal.
- Ha az intézményvezető nem nyújt érdemi segítséget vagy nem ad választ, akkor fordulj panasszal a fenntartóhoz. A panaszhoz használhatod az általunk készített panaszbeadvány-mintákat is, amelyeket a leggyakoribb problémákra dolgoztunk ki. Ha a gyermeked önkormányzati óvodába jár, akkor az önkormányzathoz, ha állami iskolába jár, akkor a Tankerületi Központ igazgatójának küldd el a panaszt. Ha a gyermeked egyházi vagy magánfenntartású óvodába, iskolába jár, akkor az egyházi, alapítványi vagy egyéb fenntartóhoz fordulhatsz. Arról, hogy pontosan ki vagy mi az intézmény fenntartója, az óvodában, iskolában tudsz érdeklődni vagy az intézmény honlapján tudsz utánanézni, vagy az alábbi honlapon.
- A panaszbeadvány-minták az alábbi problémák esetén nyújtanak segítséget:
- Levélsablon – ha gyermeked nem kapja meg a szakértői véleménye szerinti fejlesztéseket
- Levélsablon – ha gyermeked nem kapja meg a megfelelő vizuális segítséget
- Levélsablon – ha a gyermeked nem kapja meg a külön, számára készített feladatlapokat
- Levélsablon – ha nehéz megfelelő távolságban intézményt találni
- Levélsablon – ha gyermeked nem vehet részt tanórán kívüli tevékenységben
- Levélsablon – ha nem elérhető pedagógiai asszisztens, vagy nem megfelelő óraszámban van jelen
Érdemes az írásbeli panaszodat személyesen, két példányban kinyomtatva benyújtani, vagy tértivevényes levélben postára adni. A személyes benyújtás határozott fellépést sugall és sokszor időt takaríthat meg neked. Az egyik példányt aláírva, dátumozva, lepecsételve megkaphatod, ami igazolja, hogy átvették a panaszodat. Az e-mailes beküldést azért nem javasoljuk, mert nehéz utólag igazolnod, hogy mikor kapták meg, illetve megkapták-e egyáltalán.
Az iskola döntéseivel szembeni jogorvoslatokkal élhetsz
Ha gyermekeddel kapcsolatban az óvoda, iskola már valamilyen döntést hozott vagy elmulasztott döntést hozni, és te ezt sérelmesnek érzed, kifejezetten a döntésekkel szembeni jogorvoslatokkal élhetsz. Az óvoda és az iskola sokféle döntést hoz a gyerekkel, tanulóval kapcsolatban. Döntés például az iskolai osztályzat, az, hogy felvették-e az intézménybe vagy sem, az, hogy mikor kell osztályozóvizsgát tennie, vagy éppen megkapja-e azokat a fejlesztéseket, amelyeket a szakértői vélemény előír.
Honnan tudhatod, hogy a gyermekeddel kapcsolatban született egy döntés? A gyermekeddel kapcsolatos iskolai döntésekről téged mint szülőt mindig tájékoztatni kell. Ha belegondolsz, még egy osztályzatról is kapsz tájékoztatást, állami iskolában a Krétán keresztül, más intézményben pedig a helyben szokásos módon (e-mailben, levélben vagy elektronikus rendszerben).
A jogorvoslat határideje a döntésről való tudomásszerzéstől számított 15 nap. A jogorvoslatot mindig írásban nyújtsd be, lehetőleg az intézmény elektronikus felületén (állami iskola esetén például a Krétában) vagy tértivevényes postai levélben.
Az intézmény döntései okozhatnak jogsérelmet (ez azt jelenti, hogy a döntés konkrétan ellentétes egy jogszabállyal vagy az iskolai szabályokkal) és okozhat érdeksérelmet (ami azt jelenti, hogy szabályos volt a döntés, de mégis igazságtalan, nem méltányos a gyerekre nézve). Attól függően, hogy a döntés jog- vagy érdeksérelmet okozott, másik fórumhoz kell fordulnod jogorvoslatért.
- Jogsérelem esetén mindig a fenntartóhoz kell fordulnod. Ha a gyermeked önkormányzati óvodába jár, akkor az önkormányzat, ha állami iskolába jár, akkor a Tankerületi Központ az intézmény fenntartója. Ha a gyermeked egyházi vagy magánfenntartású óvodába, iskolába jár, akkor az egyházi, alapítványi vagy egyéb fenntartóhoz fordulhatsz. Arról, hogy pontosan ki vagy mi az intézmény fenntartója, az óvodában, iskolában tudsz érdeklődni vagy az intézmény honlapján tudsz utánanézni, vagy az alábbi honlapon tudsz tájékozódni.
- Érdeksérelem esetén az óvoda- vagy iskolaszékhez, ha ilyen nincs, akkor egy szülőkből és pedagógusokból álló háromtagú bizottsághoz kell fordulnod. (Kivételesen érdeksérelem esetén is a fenntartóhoz kell fordulnod, ha a óvodai felvétellel, az óvodából való kizárással, tanulói jogviszony létesítésével vagy ennek megszüntetésével kapcsolatos. Végül a fegyelmi eljárásban okozott érdeksérelem miatt is a fenntartót kell megkeresni.)
Ha még ezek után – vagyis a fenntartó vagy a bizottság által meghozott döntés ellenére – is úgy érzed, hogy sérelmetek (legyen az akár jog-, akár érdeksérelem) nem kapott orvoslást, akkor a fenntartó, az óvoda- vagy iskolaszék, illetve a háromtagú bizottság döntését bíróság előtt is megtámadhatod. (Ez alól kivétel a megrovás és a szigorú megrovás büntetést kiszabó fegyelmi határozat, mert ezt nem támadhatod meg bíróság előtt.) Az eljárást közigazgatási bíróság előtt kell megindítanod, a döntés kézhezvételétől számított 30 napon belül (ehhez itt találsz útmutatót!)
Azt javasoljuk, hogy ha bírósági eljárást fontolgatsz, ezt beszéld meg jogásszal a perindítás előtt. Mindenképp figyelj a határidőkre, a 15, illetve 30 nap nagyon gyorsan eltelik, különösen, ha még jogásszal is egyeztetned kell.
Milyen további jogi lépéseket tehetsz?
Szabálysértési eljárás
A szakértői véleményben leírt javaslatok nem csak ajánlások az intézmény számára, hanem köteles azokat maradéktalanul teljesíteni. Aki a pedagógiai szakszolgálat szakvéleményben foglaltakat szándékosan figyelmen kívül hagyja, szabálysértést követ el (Szabs. tv. 248. § (2) bekezdés c) pont). Ebben az esetben feljelentést tehetsz a rendőrségen.
Alapvető jogok biztosa (ombudsman)
Ha úgy gondolod, hogy az óvoda, iskola tevékenysége vagy mulasztása a gyermeked alapvető jogát sérti, az alapvető jogok biztosához is fordulhatsz. Ehhez először végig kell menned az iskolai jogorvoslati utakon. De mindenképp még azelőtt fordulj az ombudsmanhoz, hogy bírósághoz fordultál volna. Ha egy ügyben már bírósági eljárás van folyamatban, akkor azzal az ombudsman nem foglalkozhat. Az ombudsmant legegyszerűbben elektronikus felületen éred el: https://www.ajbh.hu/web/guest/forduljon-a-biztoshoz
Az alapjogsérelmek nagyon sokfélék lehetnek, de felsorolunk néhány példát:
- gyermeked nem kap megfelelő óvodai, iskolai helyet,
- gyermeked nem kapja meg a megfelelő fejlesztést, támogatást,
- gyermekednek nem biztosítják a megfelelő könnyítéseket,
- gyermekedet bántják, megalázzák,
- gyermekednek nem volt szabályos a fegyelmi eljárása.
Ha nem vagy biztos benne, hogy gyermeked alapjogai sérültek, akkor fordulj hozzánk segítségért! Az ombudsman eljárása ingyenes, de tudnod kell, hogy nincs határideje, ezért több hónapig, akár évekig is elhúzódhat.
Oktatási jogok biztosa
Az oktatási jogok biztosához hasonló ügyekkel fordulhatsz, mint az ombudsmanhoz (lásd az alapvető jogok biztosa pontot). Itt azonban nem kell kifejezetten alapjognak sérülnie, bármilyen jogsérelem esetén panaszt nyújthatsz be. Az oktatási biztoshoz is csak akkor fordulhatsz, ha már végigjártad az iskolai jogorvoslati utakat.
Az oktatási jogok biztosának eljárása ingyenes, de tudnod kell, hogy nincs határideje, ezért elhúzódhat.
Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatóság (EBFF)
A hátrányok okozása, a cukkolás, a megszégyenítés vagy a méltóság megsértése egy tanulóval szemben sem megengedett. Sem a többi gyerek, sem a tanárok, gyerekkel foglalkozó szakemberek nem tehetnek ilyet. Ha mindez a gyerek egészségi állapota (pl. autizmus, tanulási zavar) vagy fogyatékossága (pl. látássérült, értelmileg akadályozott), esetleg származása vagy a családi anyagi helyzete) miatt történik, akkor ez egyben hátrányos megkülönböztetést is jelent.
Ilyenkor az Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatósághoz fordulhatsz. Ezt megteheted postai úton vagy elektronikusan, de akár személyesen is. Részletes szabályokat a kérelem benyújtásához az EBFF honlapján találsz. Fontos, hogy a kérelmedbe írd bele: az Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatóság eljárását kéred!
Az EBFF eljárása ingyenes, a harátozatot pedig – mivel kiskorú is érintett benne – 45 napon belül kell meghozni. Ha az EBFF megállapítja, hogy gyermeked jogai sérültek, akkor akár bírságot is kiszabhat a sérelem okozójára.
A hátrányos megkülönböztetés miatt pert is indíthatsz bíróság előtt. Mivel ez jogi szakértelmet igényel, azt javasoljuk, hogy a bírósági eljáráshoz kérd jogász segítségét.
Bíróság
Az iskola döntései elleni jogorvoslatnál írtuk, hogy a másodfokon meghozott döntések ellen közigazgatási bírósághoz fordulhatsz.
Bírósági eljárást más esetben is indíthatsz, ezek részletes leírása azonban itt túl hosszadalmas lenne. Ezért javasoljuk, hogy kérd jogász segítségét vagy fordulj a jogsegélyszolgálatunkhoz a jogsegely@tasz.hu címen!
Leggyakoribb kérdések
Milyen jogai vannak az SNI-státuszú gyerekeknek attól fogva, hogy megkapja a szakértői véleményt?
Az SNI-státuszú gyereknek joga van ahhoz, hogy ha a szakértői bizottság megállapítja a sajátos nevelési igényt, akkor a szakértői véleményben meghatározottak szerint az állapotának megfelelő pedagógiai, gyógypedagógia, konduktív pedagógiai ellátásban részesüljön. Ez azt jelenti, hogy a gyerekednek joga van a szakértői véleményben előírt ellátás meghatározott módjához, formájához és helyéhez, az állapotának megfelelő mennyiségű és minőségű fejlesztéshez, a számára szükséges tanulási környezethez.
Köteles az óvoda/iskola biztosítani a szakértői véleményben foglaltakat?
Igen, az óvoda, iskola köteles biztosítani a szakértői véleményben előírt típusú fejlesztést a megadott óraszámban, államilag támogatott formában. Fontos, hogy nem hárítható rád át a szakértői véleményben foglaltak teljesítésének finanszírozása, és megszervezése. A szakértői vélemény egy olyan hivatalos dokumentum, ami szülőként feljogosít téged, hogy kiállj a gyerekedért. Ha az intézmény nem biztosítja a szakértői véleményben foglaltakat, sérülnek a gyereked jogai, ami miatt jogi lépéseket tehetsz.
Milyen jogsértéseket követhet el az intézmény a szakértői véleményben előírtak biztosítása során?
Összeszedtük nektek az elmúlt években az alapvető jogok biztosa jelentéseiben megállapított, szakértői vélemény teljesítésével kapcsolatos jogsértéseket, hogy ti is ráismerjetek, ha megtapasztaljátok ezeket a gyakorlatban:
- az intézmény felülbírálta a szakértői véleményt, amit jog szerint biztosítani köteles
- a nevelés-oktatás formájával kapcsolatos sérelmek, pl. az intézmény integrált nevelés helyett szegregált nevelést folytat
- nem megfelelő / hiányos pedagógiai módszerek
- intézményvezetők jogszabályokba ütköző eljárása
- iskolaváltás felajánlása
- fejlesztések elmaradása/hiánya
- előírt logopédiai, ill. gyógypedagógiai fejlesztések, órák hiánya,
- egyéni fejlesztési tervek be nem tartása,
- személyi feltételek hiánya (szakos tanárok hiánya, megfelelő képzettségű pedagógusok, és gyógypedagógusok hiánya)
- differenciálás hiánya
- differenciált számonkérés hiánya (adott gyermek esetében előírták a rövid feleletválasztós feladatlapok alkalmazását és a gyerek aktuális pszichés állapotának figyelembevételét, mégsem a szakértői véleménynek megfelelő formában történt a gyerek számonkérése
- támogató környezet biztosításának hiánya, például
- az intézmény nem biztosítja a gyermek számára az augmentatív és alternatív kommunikációs környezetet
- tárgyi eszközök hiánya (pl. szükséges tankönyvek biztosításának hiánya)
- utaztatással kapcsolatos problémák
Hová fordulhatok, ha a gyerekem szakértői véleményében írtakat nem veszik teljesen figyelembe?
A szakértői véleményben leírt javaslatok nem csak ajánlások az intézmény számára, hanem köteles azokat maradéktalanul teljesíteni. Ellenkező esetben szabálysértést követ el (Szabs. tv. 248. § (2) bekezdés c) pont). A szakértői véleményben foglaltak teljesítése tehát az intézmény kötelezettsége, nem kereshet kifogásokat, hogy mi akadályozza ebben.
Éppen ezért, ha a szakértői vélemény fejlesztést ír elő, akkor ezt a kijelölt iskolának kötelessége biztosítani. Ha ezt az iskola nem teszi meg, vagy azt tapasztalod, hogy gyereked nem a szakértői véleményben előírt óraszámban kapja meg, akkor ez jogsértést okoz. Itt is érdemes először iskolai szinten (osztályfőnöknél vagy az igazgatónál) jelzéssel élned. Ha ez nem vezet eredményre, az intézmény fenntartójához fordulhatsz jogorvoslatért. Készítettünk egy ezzel kapcsolatos levélsablont, amiben mintát találsz arra, hogyan érdemes megfogalmaznod a panaszod.
Nagyon fontos, hogy a gyereked megkapja azokat a feltételeket és segítségeket, amelyekre szüksége van a tanuláshoz. Ez lehet egy speciális tanítási módszer, egyéni fejlesztés vagy akár bizonyos jogosultságok, például módosított dolgozati feladatlap.
Ha azt tapasztalod, hogy gyermeked nem kapja meg azt a segítséget a tanórákon, amire szüksége lenne, és amit javasoltak a szakértői véleményben is, szintén a fenntartóhoz fordulhatsz panasszal. Ezzel kapcsolatban mintákat itt találsz:
Levélsablon – ha gyermeked nem kapja meg a megfelelő vizuális segítséget
Levélsablon – ha a gyermeked nem kapja meg a külön, számára készített feladatlapokat
Fontos, hogy a levél elküldése és átvétele nyomon követhető legyen, ezért postán, tértivevénnyel, vagy e-mailben érdemes elküldeni. Személyes átadás esetén a levél hivatalos átvételét egy másodpéldányon dátumozva, bélyegezve igazolja az átvevő.A tankerület vezetője köteles az ügyet kivizsgálni és lépéseket tenni annak megoldása felé. Ha úgy érzed, hogy a tankerület nem hoz megfelelő lépéseket, kérheted, hogy foglalják írásba a döntését, amit megtámadhatsz közigazgatási eljárás formájában.
Ha ezek nincsenek biztosítva, akkor egyes gyerekek hátrányba kerülnek a többiekkel szemben, mert nem kapják meg azt a támogatást, ami számukra szükséges lenne a fejlődéshez. Ez pedig sérti az egyenlő bánásmód elvét, amit egy törvény is kimond (2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról). Vagyis, ha az iskola nem alkalmazza ezeket a módszereket és támogatásokat, akkor valójában nem biztosítja minden gyerek számára az egyenlő esélyeket a tanulásban, és ez sérti a tanuláshoz való jogát.
Hová fordulhatok, ha a szakértői bizottság a lakóhelyünktől túlságosan távoli iskolát jelölt ki a gyermekem számára?
A szabályok ebben sajnos elég üresek, annyit mondanak, hogy az iskolába járás nem lehet a családnak „aránytalan teher”. A szakértői bizottságnak tehát elérhető közelségben lévő intézményt kell kijelölnie. Előfordulhat viszont, hogy nincs a közelben megfelelő intézmény. Az, hogy gyermekedet a lakóhelyetektől távol eső intézménybe kell szállítani, ilyen aránytalan terhet jelent.
Ha az iskolába járás aránytalan terhet ró rátok, az jogsérelem, ami miatt a tankerületnél tudsz panaszt tenni. Ezzel kapcsolatban is készítettünk egy levélsablont, amit mintaként tudsz használni panaszod benyújtásakor.
Sajnos a nagyon nehéz körülmények miatt előfordulhat, hogy a tankerület sem tudja azonnal megoldani a problémát, azonban érdemes kitartanod és kérned a helyzet könnyítését.
Fontos tudnod, hogy a gyermeked utaztatásáról a tankerületnek kell gondoskodnia, ha az iskola a lakóhelyetektől távol van. (Nkt. 74. § (5) bekezdés)
Mit tehetek, ha a gyermekemet cukkolják, megszégyenítik az iskolában azért, mert nehézségei vannak a tanulásban?
Ilyenkor többféle jogi út is nyitva áll előtted. Elsőként persze mindig érdemes a konfliktus békés rendezésével próbálkozni, beszélni a gyermek tanáraival, az iskolapszichológussal vagy az igazgatóval, vagy kérni mediációs lehetőséget – ahogyan azt korábban leírtuk. Szerencsére léteznek olyan civil szervezetek is, akik ilyen helyzetekben segítik a pedagógusokat, csoportokat, osztályokat. Ilyen például a Békés Iskolák Program. Működik még a Csillagbusz Inklúziós Intervenciós Program (CSIIP) is, ami az alsó tagozatos gyermekek és tanároknak szóló pedagógiai módszertani támogatás, és a csoportban lévő gyerekeknek segít megérteni egymást.
Ha ez nem vezet eredményre, akkor fordulhatsz az ombudsman Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatóságához (EBFF) is. Ennek részleteit az EBFF-re vonatkozó leírásnál találod.
Mit tehetek, ha az iskola nem viszi el a gyerekemet osztálykirándulásra, illetve más iskolán kívüli programra azért, mert különleges bánásmódot igényel?
Ha a kirándulás vagy külső esemény az iskola pedagógiai programjához kapcsolódik (tanulmányi kirándulás vagy program), akkor úgy kell tekinteni, mintha tanítási nap lenne. Ezen a tanulónak nemcsak lehet, hanem kötelező is részt vennie. Vagyis a tanulót el kell vinni a kirándulásra. Ha ez nem történik meg, az jogsérelem, ami miatt a fenntartóhoz fordulhatsz. Készítettünk egy levélsablont, amelyben az ezzel kapcsolatos panaszodat jelezheted a fenntartónak.
Ha olyan programról van szó, amit az iskola szervez, de nem a pedagógiai program része, így nem kötelező program, akkor az, hogy a gyermek ezen nem vehet részt, hátrányos megkülönböztetést jelent. (De azt fontos tudnod, hogy ha valamilyen észszerű oka van annak, hogy a gyermeket nem viszik magukkal, akkor nincs hátrányos megkülönböztetés.) Ilyenkor az ombudsman Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatóságához (EBFF) vagy bírósághoz fordulhatsz, amelynek részletes leírását egy korábbi kérdéseknél találod.
Mit tehetek, ha a szakértői bizottság nem írta le pontosan, hogy a gyermekem együtt- vagy külön nevelhető?
Ne fogadd el a szakértői véleményt, ha az nem írja le teljesen egyértelműen, hogy a gyermekedet a többi gyermekkel együtt vagy külön kell nevelni. Ebben az esetben a vélemény kézhezvételétől számított 15 napon belül kezdeményezheted a szakértői vélemény felülvizsgálatát. A felülvizsgálatról az erről szóló kérdésnél olvashatsz részletesebben.
Mi van akkor, ha egy külső szakértő véleménye nem egyezik a bizottság véleményével vagy ha az iskola véleménye nem egyezik a szakértői véleménnyel?
A gyermek állapota tekintetében mindig a hivatalos szakértői vélemény lesz az irányadó. Akkor is, ha másoknak ezzel ellentétes véleménye van. Neked mint szülőnek viszont van lehetőséged arra, hogy jelezd az egyet nem értésedet a szakértői véleménnyel szemben! (Ezt megteheted akkor is, ha te a külső szakértővel vagy az iskolával egy véleményen vagy.)
Ha a szakértői vélemény óta jártatok más, külső szakértőnél, aki tanácsolt olyan dolgokat, ami nem szerepel a jelenlegi szakértői véleményetekben, kérheted ennek hivatalos felülvizsgálatát. Szülőként akár év közben is, bármikor kezdeményezheted gyermeked állapotának felülvizsgálatát a szakértői bizottságnál. A szakértői bizottság köteles elvégezni a felülvizsgálatot, ha az előző hivatalos felülvizsgálat óta már több mint hat hónap eltelt, és a következő hivatalos felülvizsgálatig még több mint hat hónap van hátra. Ehhez egy felülvizsgálati kérelmet kell beadni az illetékes pedagógiai szakszolgálathoz.
Mit tehetek, ha elhúzódik a szakértői bizottság eljárása?
A pedagógiai szakszolgálatnak be kell tartania a jogszabályban írt eljárási határidőket. (A határidőkről a szakértői bizottság vizsgálatáról szóló leírásnál olvashatsz.) Ha ezt nem teszi meg, akkor a tankerülethez kell kérelmet benyújtanod, hogy vizsgálja meg a mulasztás okát. A tankerület a szakszolgálatot utasítja arra, hogy mielőbb folytassa le az eljárást. Ha ez sem vezet eredményre, akkor akár bírósághoz is fordulhatsz, úgynevezett mulasztási pert indíthatsz. Javasoljuk, hogy a bírósági eljáráshoz kérd jogász segítségét.
Meggyorsíthatom-e ezt azzal, hogy magánúton végeztetek el vizsgálatokat?
Gyermekedet a szakértői bizottságnak mindenképp meg kell vizsgálnia, ezt nem pótolhatod orvosi vagy egyéb magánúton végzett vizsgálatokkal.
A vizsgálat során azonban figyelembe vehetik azokat a dokumentumokat, amelyekben más szakemberek (pl. pszichiáter, gyermekorvos, pszichológus vagy kifejezetten a gyermek állapotának felmérésére specializálódott szakember) leírják véleményüket a gyermek állapotáról. Ide tartozhat akár az is, hogy az óvoda vagy az iskola írásban rögzíti a saját tapasztalatait gyermekedről.
Mit tegyek, ha közeleg a beiratkozási határidő, de még nincs meg a szakértői vélemény?
Amíg a gyermekednek nincs szakértői véleménye, addig sajnos nincs hivatalos igazolása annak, hogy kiemelt figyelmet igényel. Ebben az esetben az általános menet szerint tudod beíratni óvodába vagy iskolába. Előfordulhat, hogy a szakértői vélemény birtokában esetleg át kell majd íratni másik intézménybe.
Addig, amíg a szakértői véleményben nincs hivatalosan új intézmény kijelölve, addig a meglévő intézménynek ellátási kötelezettsége van, azaz nem tanácsolhatják el az óvodából, iskolából.
Beiratkozásra készülünk. Ha elmondom az óvodában, iskolában, hogy a gyermekem valószínűleg SNI-s, BTMN-es, akkor elutasíthatják a felvételét?
Amíg nincs szakértői vélemény, addig a gyermeked hivatalosan nem minősül kiemelt figyelmet igénylő gyermeknek. Ez azt jelenti, hogy a körzetes óvoda vagy iskola nem utasíthatja el a jelentkezését azon az alapon, hogy közlöd velük a gyermek állapotát.
Mit kell tennem, ha gyermekem már elmúlt 16 éves és nem iskolaköteles? Kérhetem-e akkor is a szakértői bizottság vizsgálatát?
Igen, ha a gyermeked 16 éves kora után merül fel az SNI/BTMN kérdése, és még középiskolába jár, ekkor is végezhet a szakértői bizottság vizsgálatot. A vizsgálatnak a felsőoktatásban lehet jelentősége. Ha megvan a szakértői vélemény, akkor 16 évnél idősebb gyermeknél már nem lesz a fejlődést nyomon követő vizsgálat. Ilyenkor is lehet azonban felülvizsgálatot kérni – legkorábban 6 hónap elteltével.
Nagykorú középiskolai tanulónak lehet-e szakértői vizsgálata?
Igen, nagykorú középiskolást is vizsgálhat a szakértői bizottság. Arra érdemes figyelni, hogy – mivel nagykorú – a vizsgálatot már saját magának kell kérnie, nem neked mint szülőnek.
Érvényes-e a felsőoktatási felvételin és a felsőoktatásban a szakértői vélemény? Kaphat-e itt a gyermekem kiemelt figyelmet?
A felsőoktatási felvételin és a felsőoktatásban a BTMN státuszt általában már nem veszik figyelembe, kizárólag a fogyatékosság vagy SNI státusz számít.
Ha a gyermekednek már van középiskolás korából fogyatékosságot vagy SNI-t megállapító szakértői véleménye, akkor ez a felvételi és a felsőfokú tanulmányai során is érvényes.
Ha a középiskolában még nem volt fogyatékossága vagy nem volt SNI-s, akkor a felvételihez és a felsőfokú tanulmányaihoz az ELTE Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálattól kell szakértői véleményt kérni.
Bármilyen jogorvoslati utat fontolgatsz, szeretnénk megerősíteni abban, hogy nem vagy egyedül! Ingyenes jogsegélyszolgálatunknak bármikor írhatsz a (jogsegely@tasz.hu) email címre. Nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy kapcsolatot építs más szülőkkel, akiktől a leghasznosabb információkat és a legnagyobb megértést remélheted. Együtt erősebbek vagytok! Együtt hallatni tudjátok a hangotokat!
A nagyobb városokban általában működnek érintetti szülőcsoportok. Ilyen például Dunaharasztiban a Mozaik Egyesület és az itt tevékenykedő segítő szülők (https://mozaikegy.wixsite.com/mozaikegyesulet/segitoszulok) vagy az Autispektrum Egyesület Veszprémben. Nem tudjuk mindet felsorolni, érdemes róluk a lakóhelyeteken érdeklődni.
A sorstársakkal való kapcsolatok építésén túl ismerkedj olyan civil szervezetekkel, amelyektől segítséget kaphatsz.
- Ha gyermekednél autizmus spektrumzavart állapítottak meg, keresd az Autisták Országos Szövetségét (https://aosz.hu/)
- Ha gyermeked mozgásszervi fogyatékossággal él, akkor a MEOSZ-t (Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége) keresd (https://www.meosz.hu/)
A Kézenfogva Alapítvány pedig valamennyi fogyatékossággal élő gyermek szülei számára kínál rengeteg információt (https://kezenfogva.hu/) és jogi segítséget is (https://kezenfogva.hu/jogsegely-szolgalat)
A tájékoztatóhoz a következő jogszabályokat használtuk:
- a köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.)
- a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló 2023. évi XXV. törvény (Panasztv.)
- a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (Szabs. tv.)
- a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet
- a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről szóló 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet
Hasznos volt számodra tájékoztatónk? Segíts rendszeres adománnyal, hogy még többet készíthessünk!
Ha adományozóként megadod adataidat:
rendszeresen beszámolunk eredményeinkről
éves találkozókon pedig a TASZ műhelytitkaiba is betekintést nyerhetsz