Barion Pixel TASZ | Kiűzetés Szilvásváradról

Kiűzetés Szilvásváradról

Bélapátfalva után most Szilvásvárad képviselőtestülete döntött úgy, hogy elutasítaná a tömegotthonokat elhagyó fogyatékos állampolgárok beköltözését. A szilvásváradi képviselő-testület megalázó magatartást tanúsít a fogyatékos állampolgárokkal szemben. Nézze meg a TASZ filmjét és olvassa el a TASZ elnökének nyílt levelét.

16x9
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség TIOP 3.4.1.A.11/1. Bentlakásos intézmények kiváltása „A” Szociális intézmények komponense című pályázati program keretében mindösszesen 7 milliárd forint forrást oszt szét azzal a céllal, hogy a fogyatékos személyeket elzáró hat nagy létszámú intézetet bezárjanak, és a lakókat a helyi településeken lakásokban, lakóotthonokban és lakócentrumokban helyezzék el. A kitagolás a fogyatékos személyek társadalmi integrálódását tűzi ki célul, és a legmodernebb európai szociálpolitikai irányvonalakkal esik egybe. 
 
A Bélapátfalvai Idősek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézete eredeti tervei szerint Bélapátfalván és két környező településen, Nagyvisnyón és Mónosbélen létesített volna lakóotthonokat, lakásokat és egy lakócentrumot fogyatékos lakói számára. 
 
Bélapátfalva: kilenc lakóotthon helyett egy telek a város szélén
 
2012 augusztus 16-án Bélapátfalván 120 helyi lakos részvételével közmeghallgatást tartottak. A lakók legtöbbje aggályát fejezte ki a lakóotthonok telepítése miatt, egy kevesen a beköltözés mellett foglaltak állást (jegyzőkönyv via). Ezt követően a bélapátfalvai képviselőtestület meghozta 102/2012 (VIII.24.) határozatát, amely szerint „az önkormányzat felajánlja átadásra / kedvezményes megvásárlásra az önkormányzati tulajdonú 1001/24 hrsz-ú ingatlan területéből a megvalósításhoz szükséges nagyságú területet a 25 fős lakóotthon megépítéséhez. Támogatva ezzel a Bélapátfalvai munkahelyteremtést. A projekt további ingatlan vásárlásra vonatkozó elképzeléseit úgy támogatja, hogy a pályázó a még tervezett 9 ingatlan vásárlást a környező településeken hajtja végre. Támogatva ezzel a többi település ingatlanforgalmát és munkahelyteremtését.” 
 
A bélapátfalvai lakosok többsége és a képviselőtestület sikeresen akadályozta meg a lakóotthonok létesítését. Elérték, hogy kilenc, a városba integrált kiscsoportos lakóotthonból egyetlen jön létre: a módosított megvalósíthatósági tanulmány már nem számol azzal, hogy Bélapátfalván bármilyen új ingatlant is vásároljanak.
 
Szilvásvárad: három lakóotthon ellen tiltakozik a képviselőtestület
 
Bár az eredeti megvalósíthatósági tanulmányban nem szerepelt, a lakóotthonok egy részét Szilvásváradon akarták elhelyezni. Először négy, később már csak három lakóotthonról volt szó. A helyi lakosság azonban ebben az esetben is felbojdult. A lakóotthonok létesítése kapcsán a 2013. augusztus 28-án Szilvásváradon tartott lakossági fórumon a helyi lakosok jelentős része tiltakozásának adott hangot, mivel véleményük szerint a fogyatékos lakók elriaszthatnák a település számára legfontosabb bevételi forrást jelentő turistákat, és maguk sem tudnának megfelelően beilleszkedni a közösségbe, amely nem látja őket szívesen. 
 
Horváth László, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője 2013. szeptember 1-én sajtóközelményt adott ki, amelyben arra kérte Benedek Istvánt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Heves megyei igazgatóját, hogy „vizsgálja felül a benyújtott pályázatot az érintett települések, Szilvásvárad, Nagyvisnyó, Mónosbél, valamint Bükkszentmárton önkormányzatának és polgárainak bevonásával”. Ugyanő szeptember 6-án Szilvásváradon „Ne vásároljanak ingatlanokat!” címmel újabb közleményt adott ki, amelyben arra kéri ugyancsak Benedek Istvánt, hogy „módosítsa a pályázatot úgy, hogy Szilvásváradon ne vásároljanak ingatlanokat fogyatékosok elhelyezéséhez. A pályázó vizsgálja meg, hogy a szilvásváradi házak helyett a környező településeken vannak-e a célnak megfelelő egyéb ingatlanok. Nyomatékosan kérem egyúttal azt is, hogy mindez teljes körű tájékoztatás mellett, az érintett önkormányzatok, valamint a településeken élő emberek véleményének előzetes kikérésével és figyelembe vételével történjen.” 
 
Szilvásvárad képviselő-testülete 2013. szeptember 9-én tartott ülésén – melyen megfigyelőként a TASZ munkatársai és forgyatócsoportja is részt vett  – csatlakozott Horváth László szeptember 6-i közleményéhez, és saját közleményében megismételte azt a kérést, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Heves megyei vezetése módosítsa a pályázatot úgy, hogy Szilvásváradon ne kerüljön sor lakóotthonok létesítésére. 
 
 
A képviselő-testületi ülés vágatlan, teljes felvételét itt tekinthetik meg. 
 
Alapjogok: a lakóhely szabad megválasztása és az egyenlő bánásmód követelménye
 
A lakóhely szabad megválasztásához való jog alapvető emberi jog. Az Alaptörvény XXVII. cikk (1) bekezdése szerint „mindenkinek joga van a szabad mozgáshoz és tartózkodási helye szabad megválasztásához.” Annak ellenére, hogy ezt a jogot és annak sérthetetlenségét mind Bélapátfalva, mind pedig Szilvásvárad képviselőtestületei elismerik, véleményünk szerint nyomást gyakorolnak az intézet fenntartójára annak érdekében, hogy a fogyatékos lakók szabad mozgáshoz és tartózkódási helyük szabad megválasztásához való jogát korlátozzák. Mindezt egy különösen hátrányos helyzetű, kiszolgáltatott csoport kárára követik el. Ezért véleményünk szerint a képviselőtestület megsértette az érintett fogyatékos személyek egyenlő bánásmódhoz való jogát, ugyanis nyilatkozatukkal az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség biztosításáról szóló 2003. évi CXXV. törvényben nevesített védett csoportba tartozó bélapátfalvai fogyatékos személyekkel szemben megalázó és ellenséges magatartást tanusítottak egy alapvető alkotmányos jogukkal – a tartózkodási hely szabad megválasztásához fűződő jogukkal – összefüggésben.
 
Véleményünk szerint az, hogy a helyi lakosság tiltakozik a fogyatékos lakóknak a faluba való beköltözése ellen, sajnálatos, ugyanakkor esetenként mégis előforduló reakció bentlakásos intézetek bezárásakor. A helyi politikusoknak és elöljáróknak azonban éppen az lenne a feladata, hogy küzdjenek az előítéletek ellen, és részt vegyenek az előkészítés munkálataiban, nem pedig az, hogy meglovagolják az alaptalan félelmeket. Ezt elmulasztották, és helyette nyomást gyakoroltak a fenntartóra annak érdekében, hogy változtassa meg a pályázatot, továbbá megalázták és méltatlan helyzetbe hozták az érintett fogyatékos személyeket és családjaikat. 
 
Az intézet saját közelménye szerint a pályázó jelentős lépéseket tett a helyi lakosság tájékoztatása érdekében, a szilvásváradi képviselőtestület ülésén elhangzottak szerint ezt a tájékoztatást többen is elégtelennek tartották. Mivel a pályázati program a kezdeti szakaszban van, nem lehetséges értékelni azt, hogy az intézet megfelelően tájékoztatta-e a helyi lakosságot a terveiről. Ugyanakkor bár a projekt támogatásáról már megszületett a döntés, a támogatási szerződést még nem írták alá, ezért a pályázónak jelenleg még semmilyen anyagi forrása nincs arra, hogy megkezdje a lakosság felkészítését és tájékoztatását. Mindazonáltal bár a meglévő tapasztalatok szerint a megfelelő tájékoztatás kedvezőbb közeget teremt a kitagoláshoz, a helyi lakosság alaptalan félelmeit, ellenérzését és rosszallását teljes mértékben megszüntetni nem lehet, ez csak a beköltözés után oldóik fel.  
 
Függetlenül azonban attól, hogy a helyi lakosság hogyan viszonyul a kitagoláshoz, le kell szögezni, hogy elfogadhatatlan az, ha közhatalmat gyakorló személyek vagy testületek – országgyűlési képviselő, önkormányzati képviselőtestület és polgármester – politikai nyilatkozatban gyakorolnak nyomást fogyatékos állampolgárokra azért, hogy lakóhelyükül másik települést válasszanak. A lakóhely szabad megválasztása alapvető jog. Magyarországon eddig példa nélküli volt az, hogy hivatalos személy nyomást gyakoroljon fogyatékos emberekre annak érdekében, hogy lakóhelyük megválasztásához fűződő jogukkal ne éljenek szabadon. És példa nélküli volt az is, hogy közhivatalt betöltő személyek és közintézmények engedjenek a nyomásnak.
 
Kapronzcay Stefánia, a TASZ elnöke nyílt levélben kéri Szilvásvárad képviselő-testületét nyilatkozatuk visszavonására és a fogyatékos állampolgárok jogainak és méltóságának tiszteletben tartására. A nyílt levél letölthető itt (pdf).
 
Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.